A BUX 11.30 órakor 12 728,91 ponton állt, ami a hétfői záró értékhez képest 57,78 pontos, 0,45 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 29,95 ponttal alacsonyabb.
A Microsoft a Google személyében váratlanul egy új partnerre talált a Windows XP népszerűsítésének ügyében. Egy, a tálcán elhelyezhető kereső-box a Google motorját használja - az MSN-keresőmotor bétatesztjének kellős közepén.
Gerhard Schröder német kancellár hétpontos programot terjeszt az európai állam- és kormányfők novemberi tanácskozása elé az európai növekedés és foglalkoztatás fellendítése érdekében.
Petykó Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) nemrégiben megválasztott új elnöke jól szervezett, erős kamarát szeretne, amely fontos szerepet játszik a fővárosban és megtalálja az utat a tagsághoz.
Az Alkotmánybíróság helybenhagyta az Országgyűlés határozatát, amely ügydöntő népszavazást rendelt el arról, hogy magyar állampolgárságot kaphassanak-e a magukat magyar nemzetiségűnek valló külföldi állampolgárok - derült ki az Alkotmánybíróság honlapján közzétett közleményből.
A nyugat-európai telekommunikációs piac beszűkülése nyomán a Deutsche Telekom sem tehet mást, mint erősíti befolyását Európa keleti felén, ahol állami részvénycsomagokkal és liberalizációs tervekkel várják a befektetőket.
A Kubai Nemzeti Bank közleménye szerint az országban november 8-tól kezdve nem fogadják el fizetőeszközként a dollárt, még a külföldiek számára nyitott valutás boltokban sem - írja a BBC Online.
Az eurózóna 12 tagországának együttes - szezonális hatásoktól megtisztított - fizetési mérlegében 0,4 milliárd eurós hiány keletkezett, szemben a múlt év augusztusában mért 2,3 milliárd eurós többlettel , illetve a júliusi 1,0 milliárd eurós aktívummal.
Lemondott a Marsh & McLennan elnök-vezérigazgatója 11 nappal azután, hogy a New York-i főügyész beperelte a céget helytelen árképzés miatt - írja a BBC Online.
A forint mintegy 50 fillérrel gyengébben nyitott kedden a bankközi devizapiacon, az eurót 247,70/90 forinton jegyezték a hétfő délutáni 247,15/25 forintos kurzushoz képest. A forint 12,24 százalékon állt a sáv erős oldalán, 21 bázisponttal gyengébben a hétfői helyzeténél.
Az uniós belügyminiszterek magyar kezdeményezésre hétfőn Luxemburgban úgy döntöttek, hogy már 2006 elején megkezdik az új tagállamok „schengeni típusú" átvilágítását, hogy 2007-ben lebonthassák a belső határokat.
Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke hétfőn az Európai Parlamentben kifogásolta a magyar jegybanktörvény módosítására tett javaslatot. A Pénzügyminisztérium közleményéből az derül ki, hogy az EKB még nem foglalt állást a kérdésben.
Sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a Nemzeti Autópálya Rt. vezetése a Népszabadság értesülését, miszerint a Betonút Rt. építhetné meg az M7-es autópálya Nagykanizsa és Becsehely közötti szakaszát.
A legmagasabb fokú készültséget rendelték el a két Koreát elválasztó határt védő dél-koreai katonai alakulatoknál kedden, mivel felfedezték, hogy egy helyen átvágták a határon állított szögesdrót akadályt.
Az American Express a harmadik negyedév alapján 14 százalékos adózott eredménynövekedést jelentett, ami megfelelt a szakértői várakozásoknak. A bankkártya tulajdonosok kiadásai és hitelfelvételei nőttek, míg a cég hitelveszteségei csökkentek.
A háztartási szektor folyószámla és fogyasztási hiteleinek átlagos kamatlábai szeptemberben emelkedtek, míg a lakáscélú és az egyéb hitelek átlagos kamatlábai csökkentek - közölte a Magyar Nemzeti Bank kedden.
Különböző várakozásokat fogalmaztak meg a keddi tőzsdei kereskedési napra az MTI által megkérdezett piaci szakértők. Abban egyetértettek, hogy a dollár gyengülésének hatására a Richter ára tovább csökkenhet.
Igen alacsony, mindössze 150 milliós ajánlatot adott be a magyar befektetői háttérrel rendelkező ASI (Aviation Solutinos International), ráadásul a 36 milliárdos hitelállományt sem venné át – tudta meg a Magyar Hírlap.
Több kórház csatlakozott az egészségügyi dolgozók keddi sztrájkjához. Cser Ágnes, a szervező EDDSZ vezetője azzal vádolja a kormányt, hogy megsértette a sztrájktörvényt , a szakszervezet korábbi vezetője szerint Cser mandátumát törvénytelenül hosszabbították meg - írja a Népszabadság.
Az iraki átmeneti kormány arról tájékoztatta Washingtont és a nemzetközi ellenőröket, hogy eltűnt mintegy 380 tonna hagyományos robbanóanyag még tavaly az iraki al-Kakaa korábbi katonai létesítményből - jelentette a The New York Times című amerikai lap.
Miközben a lakosság ünnepélyes keretek között búcsúzik a kötelező bevonulás gondolatától, az Országgyűlésnek jogilag nem sikerült megszüntetnie a sorkatonaság intézményét. Ebből adódhatnak még meglepetések.