Belföld

Gyurcsány politikusokkal és cégvezetőkkel tárgyal Tokióban

Gyurcsány Ferenc kétnapos tokiói hivatalos látogatásán parlamenti képviselőkkel és hazánkban is befektető cégek vezetőivel tárgyal.

Magyarország európai uniós csatlakozásának megvalósítását méltatta Ogi Csikage asszony, a japán parlament felsőházának elnöke kedden Gyurcsány Ferenc kormányfővel való tokiói találkozóján. A kétnapos hivatalos látogatáson Tokióban tartózkodó miniszterelnök kedd délelőtt a japán törvényhozásba látogatott, ahol külön-külön találkozott a felsőház, majd a képviselőház elnökével. Ogi Csikage asszony a találkozón örömének adott hangot, hogy Magyarországon érvényesült a rendszerváltás, megvalósult a piacgazdasági reformra való áttérés, amelyet a távol-keleti szigetország is tevőlegesen támogatott.

Tiszteletét fejezte ki a “magyar állampolgároknak azért a sikerért, hogy eljutottak ezen reformok egyik végállomására, megvalósították az európai uniós csatlakozást”. Hangoztatta, hogy ez nagy jelentőségű lépés hazája számára is, hiszen japán vállalatok nagy számban működnek Magyarországon.

Kono Johei, az alsóház elnöke üdvözölte, hogy a magyar kormányfő kinevezése utáni egyik első hivatalos útja Japánba vezetett. Úgy értékelte, hogy ez azt jelenti, hazája nagyon fontos partner Magyarország számára.

Gyurcsány Ferenc e találkozón köszönetét fejezte ki, hogy a japán császári pár és a politikai vezetők fogadták Magyarország küldöttségét olyan sűrű és nehéz feladatok közepette is, mint a hét végi nagyon súlyos emberáldozatokkal és anyagi károkkal kísért földrengés mentési munkálatai.

A japán parlament 1990-ben vette fel a kapcsolatokat a többpárti magyar törvényhozással. 1997 novemberében a törvényhozás alsóháza külügyi bizottságának elnöke látogatott Magyarországra, 1998 októberében a felsőház elnökének vezetésével járt küldöttség Budapesten.

Gyakoriak a japán parlamenti képviselők nem hivatalos látogatásai is. Mindkét házban működik japán-magyar baráti csoport, az Országgyűlésben pedig az Interparlamentáris Unió keretei között magyar-japán baráti tagozat.

Gyurcsány Ferenc kedden Tokióban a Magyarországon megtelepedett japán nagyvállalatok, a Suzuki, a Denzo, Bridgestone és Sanyo elnökeivel tart külön-külön találkozókat. Délután japán felkérésre a magyar kormány új Ázsia-politikájáról tart előadást a Hoszei egyetemen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik