archívum

(KSH) A KSH adatai szerint az ipari termelői árak 2001 januárjában 0.7%-kal haladták meg az előző havi, és 9.9%-kal az egy évvel korábbi árakat. A belföldi értékesítés árszintje 1.8%-kal magasabb, az exporté 0.3%-kal alacsonyabb volt, mint 2000. decemberében. A belföldi értékesítés árnövekedése egy év alatt 12.4%-ot, az export esetén pedig 7.6%-ot tett ki.
2001. 03. 02. 09:17
(MTI-eco) Tóth László, a Dunaferr Rt. február 20-i hatállyal kinevezett vezetője vezérigazgató-helyetteseket nevezett ki csütörtökön. A cég vállalatfejlesztési vezérigazgató-helyettese Pomázi Csaba, gazdálkodási vezérigazgató-helyettese Németh Miklós, kereskedelmi vezérigazgató-helyettes pedig Králik Gyula lett.
2001. 03. 02. 09:14
(FN)A Pick folytatta a sajátrészvény vásárlást - a tegnap bejelentett 40 000 darab után újabb 60 000 részvény vásárlását jelentette be a társaság. Az papír árfolyama ezúttal is 5,000 forint volt.
2001. 03. 02. 09:11
(FN) A cég előzetes számai alapján a február 28-val záródó negyedévben a profit 2 centtel alulmúlja a 12 centes elemzői várakozásokat , üzemi nyeresége pedig 900 millió dollár körül lesz a Wall Street által várt 1 milliárd helyett. Az Oracle eddig kimaradt a lassan rendszeres profit warningokat kiadó technológiai cégek sorából - mint például a Cisco, a Microsoft, a Sun Microsystems - , de úgy tűnik, ők sem kerülhetik el az amerikai lassulás hatás
2001. 03. 02. 09:05
(VG) Horvát lapértesülések szerint megosztott a horvát kormány az INA olajvállalat privatizációja kapcsán. A Vecernji List c. horvát lap szerint Slavko Linic miniszterelnök-helyettes vezeti azt a csoportot, amely külföldi stratégiai befektetők kezébe adná a céget, míg Goranko Fizulic gazdasági miniszter továbbra is kitart amellett, hogy az INA állami kézben maradjon. Mint ismert, korábban már ígéretes tárgyalások folytak a horvát vállalat és a M
2001. 03. 02. 08:58
(VG) Túlsúlyba került a kelet-magyarországi munkahelyteremtő beruházások ösztönzése a kormány foglalkoztatáspolitikáján belül , ugyanakkor háttérbe szorult a munkahelymegőrzés. A Világgazdaság információi szerint a térségben lévő cégek közül egyre több ismeri fel és használja ki a lehetőséget, hogy miközben megkapja a költségvetési támogatást, az elmaradott régión belül kedvezőbb logisztikai térségbe tud települni. A befektető számára az autópály
2001. 03. 02. 08:56
(Napi) A HVB Jelzálogbank Rt. zártkörű, a Földhitel -és Jelzálogbank Rt. nyilvános jelzáloglevél-kibocsátásra készül - előbbi 750 millió forint összegű jelzáloglevelet bocsát ki, utóbbi pedig legfeljebb 3 milliárd forint értékű kibocsátást tervez. A HVB nyújtja a hárommilliárd forintos beruházással épülő budai Szépilona-lakópark vevőhiteleit - jelentették be a beruházó cég, a Csizy és Lukács Kft. sajtótájékoztatóján. Részletek a
2001. 03. 02. 08:36
Szeretnénk, ha minél többen megírnák véleményüket a FigyelőNetről. Bármilyen gondolatot, ötletet és kritikát szívesen veszünk. Hogy az Ön véleményét minél hatékonyabban megismerjük, szerkesztettünk egy kérdőívet. A kérdőívet kitöltők között kisorsolunk egy Nokia 6210-es mobiltelefont és további díjakat.
2001. 03. 02. 08:00
(MTI-Eco) 124 millió dolláros veszteséget ért el tavaly az egyik legismertebb játékgyártó gyár, a dán Lego. A cég vezetői szerint a gyerekek tavaly nagymértékben elfordultak a hagyományos játékoktól az új, fejlett technológiával rendelkező vagy számítógépes termékek iránt. A cég 9000 alkalmazottból 500-at elbocsát, és a három bezárni kívánt gyár között ott szerepel a magyar üzem is.
2001. 03. 01. 17:43
(MTI-Eco) Az Európai Bizottság határozottan cáfolta azt az értesülést, amely szerint olyan javaslatot kíván tenni, hogy az unió négy évig korlátozza az újonnan csatlakozó országokból érkező munkaerő beáramlását. A korlátozást először a német kancellár vetette fel, aki 7 évet javasolt átmeneti időszaknak. A bizottság javában dolgozik a kérdéssel kapcsolatos közös uniós álláspont tervezetén, a szóvivőjük azonban leszögezte, hogy a készülő dokument
2001. 03. 01. 16:24
Tavaly negyedévről negyedévre fokozatosan lassult ugyan a gazdasági növekedés, ám az egész éves GDP bővülése így is rekordnagyságot, 5,3 százalékot ért el. Az év végén megugrott importra is van már magyarázat.
2001. 03. 01. 16:06
(FN) Az amerikai lakossági kiadások 0,7 százalékkal nőttek januárban, ami négy hónapja a legmagasabb érték. Ez főleg a személygépkocsi vásárlásoknak köszönhető. Ezzel szemben a jövedelmek csak 0,6 százalékkal nőttek, így a megtakarítások csökkentek. Decemberben mind a két mutató 0,4 százalékkal emelkedett.
2001. 03. 01. 15:49
(MTI-Eco) A Széchenyi terv alapján az információs társadalom fejlesztésére 2001-ben 15, jövőre pedig 28,9 milliárd forintot különített el a kormányzat. Szemerei Péter, a Miniszterelnöki Hivatal informatikai kormánybiztosságának főcsoportvezetője egy mai konferencián elmondta, hogy a pénzekre áprilistól lehet pályázni. A program egyrészt a számítástechnika oktatását, és a számítógép-hátteret, másrészt pedig a számítógépen hozzáférhető adatbázisok
2001. 03. 01. 14:30
(FN) Az Európai Központi Bank (EKB) a várakozásoknak megfelelően nem csökkentette a kamatokat. Az indoklás szerint a kamatcsökkentéshez még további jelek szükségesek, amelyek azt mutatják, hogy az infláció valóban elérte csúcspontját. Az irányadó kamatszint így 4,75 százalékos maradt. Bár januárban az eurózónában átlagosan csökkent a fogyasztói árak növekedése - két év óta először -, a magas maginflációs, valamint a német és olasz inflációs adat
2001. 03. 01. 14:00
(FN) A Microsoft, a General Electric és a BMW részvényeivel lehet majd elsőként kereskedni a BÉT-en. A március 5-én induló szabadpiacon az MMTS rendszer segítségével olyan OECD-országokban kibocsátott részvényekre lehet majd üzletet kötni, amelyek egy külföldi elismert értékpapír-piacra már be vannak vezetve. A pesti börzén ezek a papírok csak regisztrálva és nem bevezetve lesznek.
2001. 03. 01. 13:35
(MTI-Eco) A Földhitel és Jelzálogbank Rt.(FHB) első alkalommal értékesít nyilvános jelzálogleveleket. A március 8-12-e között tartandó kibocsátáson minimum 100 millió, maximum 3 milliárd forintnyi jelzáloglevelet kívánnak értékesíteni. A jelzáloglevelek 10 ezer forint névértékűek, dematerializáltak, 6 éves a futamidejük, és fix, évi 9,6 százalékos kamatozásúak. A kamatfizetés félévente történik. A kibocsátásból befolyó összeget az FHB Rt. a jel
2001. 03. 01. 13:31
Vissza a cikkhezVissza az eredeti cikkhez >> A Budapest Bank külön áruhitelekkel foglalkozó társaságot alapított tavaly tavasszal. A 20 millió forintos alaptőkével létrehozott Budapest Áruhitel Rt. elsősorban azt a problémát igyekszik áthidalni, hogy ne kelljen a bankkal szerződött valamennyi kereskedőt ügynöknek minősíteni. Ez annál is inkább kívánatos lenne, mert a hitelintézeti törvény szerint a kereskedőknek [...]
2001. 03. 01. 11:59
(Mti-Eco) A 12 tagállam átlagos feldolgozóipari beszerzői menedzserindexe februárban 52,3-re csökkent a januári 52,9-ről. Ez a legalacsonyabb adat 1999. májusa óta. Az új megrendelések indexe 52,9-re csökkent 53,5-ről, a kibocsátási index pedig 54,1-re mérséklődött 55,3-ről. A beszerzési árak indexe azonban tovább javult, 55,8 pontot ért el a januári 59,0 pont után.
2001. 03. 01. 10:53
(FN) 4,2 százalékkal növekedett a hazai GDP 2000 negyedik negyedévében. Ezzel az éves bruttó hazai össztermék 5,3 százalékkal bővült a tavalyi esztendő egészében, ami nagyjából megfelel az elemzői várakozásoknak. Annál nagyobb meglepetést okozott a beruházási adat, amely a piac által várt 5,64 százalék helyett 8,4 százalékkal nőtt az utolsó negyedévben. Ez pedig megmagyarázza a magas év végi importszámokat. Egyesek ugyanis úgy vélték, hogy a növ
2001. 03. 01. 10:38
(Napi) A Verbund, Ausztria vezető áramcége, 15-20 százalék közötti tulajdont szerezne az Édászban. A Napi gazdaság osztrák lapértesülésekre hivatkozik, amelyek szerint az Electricité de France (EdF) kezében levő pakett egy részének megvásárlása révén történne meg a tulajdonosváltás. Az osztrák cég a hírek szerint 46,9 millió dollárt fizetne a részesedésért.
2001. 03. 01. 08:38
(VG) A Lehman Brothers befektetési bank szerint az MNB a jelenlegi árfolyamrendszer miatt nem tudja hatékonyan ellátni a monetáris politika feladatait. Az elemzés szerint a liberalizált tőkepiac és az alacsony árfolyamkockázat miatt a jegybanknak nincs lehetősége aktív kamatpolitikát folytatni, mivel a keresletet befolyásoló tényezők egyértelműen meghatározzák a kamatszintet. A dezinflációs trend megtorpanása és az egyre figyelmeztetőbb folyó fi
2001. 03. 01. 08:31
(FN) TVK Rt. értékesítette az osztrák Unterland AG-ben levő 49 százalékos tulajdonrészét. Az ügyletre a tegnapi napom került sor. Ugyan ezen a napon a TVK 100 százalékos tulajdonában levő TVK Holding Ausztria AG. is megvált 25 százalékos Unterland részesedésétől. Az Unterland A.G. 1998 végén került a Tiszai Vegyi Kombinát Rt. érdekeltségei közé. A részesedést az osztrák műanyagipari cég menedzsmentjéből alakult Hornak Immobilienverwertungs GmbH.
2001. 03. 01. 08:22
Olvasói sztorik