archívum

[FN] A hagyományos munkavégzési formák mellett Magyarországon is mind nagyobb jelentőségre tesz szert a távmunka - ezt jelzi az is, hogy 5 multinacionális informatikai vállalkozás ma együttműködési megállapodást írt alá az In-Forrás XXI. Kht-val. A megállapodás értelmében a távmunka területén jelentős nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező cégek (Compaq Magyarország Kft, Hewlett-Packard Magyarország Kft, IBM Corporation Magyarországi Kft, Siemen
2002. 03. 06. 13:17
[FN] Európa harmadik legnagyobb kiskereskedője, a francia Carrefour 19 százalékos profitnövekedést ért el a tavalyi évben . A vállalat nettó bevétele 1,07 milliárd euróról 1,27 milliárdra gyarapodott, míg a forgalom 7,2 százalékkal, 69 milliárd euróra emelkedett. Ezek az eredmények megfeleltek az elemzők előrejelzéseiknek. A cég az egyszeri költségek nélkül 10-15 százalékos nyeségnövekedésre számít, míg a forgalomban 5 százalékos gyarapodást terv
2002. 03. 06. 13:06
[FN, MTI-Eco] A következő hónapoktól a herendi porcelán cikkek mellet herendi pohárcsaládot, evőeszközt és abroszt visznek a piacra . Somogyi Róbert, marketingigazató szavai szerint az új termékek bevezetésével a következőkét évben 10 százalékkal nő a bevételük. Az idei évre összesen 8,4 milliárd forint árbevétel mellett 1,5 milliárd forint nyereségre számítanak.
2002. 03. 06. 13:04
[FN] Az Airbus SAS-al is szerződésben álló Havas Advertising SA reklámvállalat vesztességgel zárta a tavalyi évet , miután a hirdetési ágazat egy évtizede nem teljesített ennyire rosszul, és a Snyder Communications megvételéhez kötödő költségek is visszavetették a 12 hónapos eredményt. A társaság deficitje 58 millió euró, részvényenként 21 cent volt - jelentette Alain de Pouzihac vezérigazgató. Ehhez képest a 2000. évben 89 milliós profitot, érté
2002. 03. 06. 12:54
[FN] Az Accornak, Európa második legnagyobb szállodavállalatának második féléves nyeresége alig változott a korábbi évhez képest , miközben a luxusszállodákat elkerülték a turisták, de az olcsóbb hotelekben elégséges volt a forgalom. A társaság nettó bevétele 250 millió euróra csökkent a koábbi 251 millóhoz mérten, ami részvényenként 1 centes eltérést eredményezett. A cég arra számít, hogy 2002-ben újraéled a turizmus, amennyiben az amerikai és a
2002. 03. 06. 12:52
A francia Vivendi Universal multimédia-óriás - távközlési érdekeltségei mellett egyebek között a Canal Plus fizetőtévé és hollywood-i stúdiók tulajdonosa - az ország vállalati történelmének legnagyobb veszteségét jelentette be: tavalyi nettó vesztesége 13,6 milliárd eurót tett ki.
2002. 03. 06. 12:50
[FN] Európa harmadik legnagyobb teherautókat gyártó vállalata, a MAN AG kétharmados profit-visszaesést szenvedett el a tavalyi évben a magasabb előállítási költéségek és a németországi recesszió miatt. A társaság azt tervezi, hogy csökkenti az osztalékot. A cég nettó bevétele 424 millió euróról 151 millióra csökkent, ugyanez részvényenkén pedig 2,52 euróról 1,01-re apadt. A forgalom 12 százalékkal, 16,3 milliárd euróra javult. Az elemzők 132 mil
2002. 03. 06. 12:28
[FN, MTI-Eco] Magyarország nem nélkülözheti az erőteljes állami gazdaságfejlesztési szerepvállalást a nemzeti fejlesztési terv erőforrásaként - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a fővárosban, a Budapest Busines Club szervezésében zajló, a XXI. század magyar gazdaságának lehetőségeivel foglalkozó kétnapos konferencia nyitóelőadásában. Orbán Viktor kiemelte: az állami szerepvállalás mellett komoly energiák szabadíthatóak fel a magya
2002. 03. 06. 12:16
Szia Drágám, megtaláltam a lemezt, amit tegnap annyira kerestél.
2002. 03. 06. 11:54
[FN, MTI-Eco] Jelentősen javultak a Mol esélyei a lengyelországi, gdanski kőolaj-finomító átvételére , és ez befolyással lehet a lengyel PKN Orlen közel 18 százalékos részének sorsára, amelyre a Mol és az osztrák OMV is pályázik - írta szerdán a Die Presse című bécsi lap, amely rendszerint igen jól értesült a kőolajipar ügyeiben. A lap szerint a Mol kilátásai azért javultak, mert a brit Rotch Enegery befektetőcsoporttal a gdanski finomítóról foly
2002. 03. 06. 11:42
[FN, HWSW] Egy befolyásos befektető tanácsadó, az Institutional Shareholders Service kedden közzétett ajánlásában azt javasolta ügyfeleinek, hogy szavazzanak a HP-Compaq egyesülés mellett . A Hewlett-Packard intézményi befektetőinek mintegy 23 százaléka ügyfele az ISS-nek. Ez az ajánlás azt jelenti, hogy az egyesülés kérdése továbbra is nyitott marad egészen március 19-ig, a Hewlett-Packard részvényeseinek szavazásáig. Sokak szerint az ISS nemleg
2002. 03. 06. 11:21
[FN] Lényegében nem változott februárban a német munkanélküliségi ráta . Az arányszám továbbra is 9,6 százalék, ami azt jelenti, hogy a 80 milliós országban továbbra is 3,98 millió ember nem talál magának munkát. A szövetségi munkaügyi minisztérium szezonálisan kiigazított adatai alapján az év második hónapjában mindössze ezerrel nőtt az állástalanok száma, miközben a hivatal húszezres növekedésre számított. •
2002. 03. 06. 11:02
A címében a lényege. Harmadszor is. Két hónapon belül három Bigas Luna-film! Ilyennel csak ritkán találkozhatunk. Persze ez nem jelenti azt, hogy a rendező ilyen gyors egymásutánban forgatja filmjeit, bár Az Aranyherét a Mell és Holddal egy évben, 1994-ben készítette.
2002. 03. 06. 10:58
[FN, MTI-Eco] Februárban Szlovákiában kisebb volt a szabályozott árak változását kiszűrő maginfláció a vártnál : a havi drágulás 0,4 százalékos, a tizenkét havi áremelkedés 3,4 százalékos volt ebben a kosárban - jelentette szerdán a szlovák statisztikai hivatal. A februári teljes infláció 0,4 százalékos volt, tizenkét hónapra pedig 4,3 százalékos. A Szlovák Nemzeti Bank ez év végére, decemberre 3,2-4,7 százalékos tizenkét havi célszámot tart érvé
2002. 03. 06. 10:28
Edward király, angol király, ha ima élne, nem küldene lángsírba ötszáz velszi bárdot. Már csak azért sem, mert jó néhányan közülük hajlandók lennének diccsel ejteni az uralkodó nevét, ám talán még többen szigorúan elítélnék mocskos tetteit.
2002. 03. 06. 10:24
[FN] Az AMD bejelentette, hogy a SuSE Linux AG, a világ egyik vezető Linux vállalata hivatalos rendszermag kiegészítéseket készít az AMD x86-64 utasításkészletéhez . Az AMD úgy véli, hogy a szokványos Linux-alapú operációs rendszerek legelőször a rendszermag 2.6-os verziójától alkalmazzák majd a változtatásokat. "Izgatottan várjuk az AMD-vel való további közös munkát a következő generációs processzorok területén. Mára már egy fontos mérföldkövet
2002. 03. 06. 10:12
Szerdán 60,4 pontos zuhanással 8128,54 ponton nyitott a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX . A keddi 2 százalékos erősödés után az emelkedés megtorpanására számítanak szerdán a megkérdezett tőzsdei szakértők. A 225 válogatott részvény Nikkei indexe 10,08 pontos, azaz 0,08 százalékos emelkedés után 11358,53 ponton állt a kereskedés végén. Az amerikai értékforgalmazó
2002. 03. 06. 10:09
[FN, MTI-Eco] A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte, hogy az OTP Bank Rt. 92,55 százalékos részesedést szerezzen a szlovák Beruházási és Fejlesztési Bankban (IRB) - közölte a felügyelet a Magyar Tőkepiacban szerdán. Korábbi közlések szerint az OTP már kérte az ügylet jóváhagyását a szlovák monopólium-ellenes hivataltól és a jegybanktól.
2002. 03. 06. 10:00
[FN, MTI-Eco] Az argentin szenátus is jóváhagyta kedd este a 2002-es költségvetést , miközben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége megérkezett Buenos Airesbe. A központi büdzsé elfogadása (amit a képviselőház pénteken már megtett) az egyik feltétele volt annak, hogy az IMF fontolóra vegye decemberben befagyasztott segélyének folyósítását. Továbbá Eduardo Duhalde elnök kormányának a múlt héten sikerült rávennie a tartományi kormányzókat, hogy
2002. 03. 06. 09:54
Gazdasági vandalizmus, sokkoló, öngyilkos merénylet - így jellemzik elemzők és politikusok George Bush, az USA elnökének döntését, miszerint védővámot vezetnek be a hazai acélpiac védelmére. A döntés közvetett módon katasztrofális hatással lesz a magyar acélpiacra.
2002. 03. 06. 09:23
Az Európai Bizottság apparátusának létszámát a következő években majdnem húsz százalékkal kell emelni az unió bővítéséből adódó új feladatok miatt - jelentette ki Romano Prodi, a bizottság elnöke. Prodi egy brüsszeli beszédében úgy fogalmazott, hogy 2003 és 2008 között 3800 új poszt betöltésére lesz szükség a most közel 20 ezer fős apparátusnál, feltételezve, hogy 2004 januárjában t
2002. 03. 06. 09:15
A versenyszabályok megsértésével vádolja az Európai Bizottság a dán Carlsberg és a holland Heineken céget . A brüszszeli feltételezések szerint a két söripari cég a 90-es évek derekán olyan megállapodást kötött, hogy nem zavarják egymás piacait, s ezzel korlátozzák a versenyt. A bizottság egyszer már foglalkozott az üggyel, amikor 2000 tavaszán rajtaütésszerűen megjelentek a két váll
2002. 03. 06. 09:08
Olvasói sztorik