Belföld

Mell és Hold – Kendőzetlen őszinteség

A címében a lényege. Harmadszor is. Két hónapon belül három Bigas Luna-film! Ilyennel csak ritkán találkozhatunk. Persze ez nem jelenti azt, hogy a rendező ilyen gyors egymásutánban forgatja filmjeit, bár Az Aranyherét a Mell és Holddal egy évben, 1994-ben készítette.

Mell és Hold – Kendőzetlen őszinteség 1Egyetlen női kebelpárra egész nagyjátékfilmet lehet építeni, ezt itt bebizonyították nekünk. Utoljára Fellini felejtette így a szemét női testrészeken. Az ő hatalmas tomporú asszonyait a filmrajongó kamaszfiú agya-szíve-ágyéka örökre elraktározta. Luna most a mellekről zeng dicshimnuszt, s ettől – ejha, no – éppoly huncut nedvek kezdenek keringeni bennünk, mint amikor az Amarcordban a nők biciklire pattantak. Maurice és Estrellita cirkuszi művészek, akik egy hangversenyteremben jegyzik el egymást. Tete, a kisfiú Estrellita melleinek a rabja. De nem ő az egyetlen. A kamasz Miguel számára Estrellita, “Stuttgart királynője”, maga a megtestesült álomasszony. A történetet Tete narrációjából ismerjük meg, s ez lehetővé teszi, hogy bepillantsunk a gyermeki gondolkodásba.

Nem mindennapi élmény Bigas Luna kendőzetlen őszinteségű mozidarabja. Nem csak témája, de kvalitása okán is sűrűn vonnak majd párhuzamot Fellini művei és a spanyol rendező filmje között.

Mell és Hold – La teta y la Luna, 1994. Színes, spanyol-francia film, 88 perc. Rendező: Bigas Luna, operatőr: José Luis Alcaine. Főszereplők: Biel Duran, Mathilda May, Gerard Darmon. Forgalmazza a Másképp Alapítvány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik