Noha követői korábban nem láthattak tőle ilyesmit, Erdélyi Mónika a választásokat követően politikai tartalmú videót posztolt a YouTube-csatornáján, melyben arról beszélt mit gondol az eredményekről. Úgy fogalmazott, „győztünk”, elárulta továbbá azt is, hogy ha a Fidesz maradt volna kormányon, a családjával együtt elhagyta volna az országot.
Nem volt a rendszer kegyeltje
Az egykori műsorvezető nemrég a Partizán vendége volt, ahol az említett videója is szóba került. A téma kapcsán Erdélyi elmondta, hogy többektől is megkapta azt a kérdést, hogy neki mivel volt problémája, hiszen a rendszer kegyeltje volt, és neki milyen jó.
Végül is nem rossz, de nem tőlük volt nem rossz, hanem magunktól, magamtól. Ezt valamelyik videóban el is mondtam, hogy semmiféle pozitívumát ennek… a tévézésben végképp nem éreztem. Tehát én tizenéve nem kaptam műsorvezetői szerepet. Olyat, ami komoly és értékelhető lett volna, kvázi parkolópályán voltam, ha a tévézést vesszük.
De semmi baj, nem szoktam ezen keseregni, soha nem adtam ennek hangot, hanem tettem a dolgomat. De attól ez még fáj ám az embernek.
Ami a politikai véleményét illeti, Erdélyi beismerte, hogy korábban is szívesen megszólalt volna a témában, de nem mert.
Biztos nagyon bátornak tűnhetek bizonyos emberek szemében, de ebben nem voltam bátor. Számtalan barátomat végignéztem, ahogy… elhallgattatták őket, most nem kell a legagresszívabb módra gondolni, de gyakorlatilag igen. Ez fullasztó volt. Én soha nem mertem elmondani a véleményemet, most meg úgy érzem, hogy valamiért el mertem. De nem is az, hogy el merem mondani, hanem ez olyan, mint amikor valami kikívánkozik belőled, és nem tudsz ellenállni. Most élhetnék egy hasonlattal, amikor valami rosszat eszel, és az feltartóztathatatlanul kibukik belőled, na, valami ilyesmi volt. Én nem tudom, ez nem tudatos döntés volt. Egyáltalán, csak azt éreztem, hogy nekem ehhez hozzá kell szólnom.
Felszólalni nem mert, de igyekezett segíteni
Hozzátette: nem rejtegette a hírek iránti érdeklődését, és ha olyan helyzetet tapasztalt, ahol nagyon sok igazságtalanság és szomorúság volt, akkor igyekezett segíteni.
Miután a szádat kinyitni nem mered, én nem mertem, ezért akkor valahogy megpróbálsz a magad módján segíteni az embereken. Mi havonta küldünk segélycsomagokat embereknek, pénzt is. Én ezt soha, sehol nem… amikor egyszer kaptam egy nagyon durva támadást, hogy én mit dumálok össze-vissza, na akkor elmondtam, hogy mi rendszeresen segítünk. Most is, ma délelőtt utaltam gyerektábornak, ahol sérült gyerekeket fognak táboroztatni.
Azt mondja, annak, hogy kifejtette politikai nézőpontjait, most is van következménye. Állítása szerint a videóját többen is jelentették a YouTube-on.
Azért tudnak ártani, maradjunk annyiban, szóval azért ez kellemetlen. És azért ha majd valaki kipróbálja azt, hogy milyen az én bőrömben lenni, akkor fogja tudni, hogy ezek a kommentek vagy áskálódások mennyire fájnak. Még akkor is, ha az ember már hosszú évek óta kapja ezeket, és már igazából mondhatnád azt, hogy miért nem rázod le magadról? Hát azért, mert amíg az embernek lelke van, addig a bántás fájni fog.

