A vadon élő állatokat először az 1830-as években kezdték el cirkuszokban mutogatni: úttörőként egy francia állatidomár, Henri Martin lépett a közönség elé egy német cirkuszban egy ketrecbe zárt tigrissel. Nem sokkal később Amerikában is népszerűvé vált az állatok szerepeltetése, innen gyűrűztek be a mutatványok az Egyesült Királyságba, 1834-ben pedig már Pest-Budán is bemutattak egy menazsériát, azaz állatsereget – viszont nem élő állatokkal, hanem egy óriási, állatbemutatót ábrázoló képet helyeztek a tömeg elé. Az emberek már azért is fizettek, hogy ezt lássák, így el lehet képzelni, mit jelentett a 19. században az, amikor élő állatok végeztek mutatványokat a porondon. Korábban fő attrakciónak számított, ha egy ember birkózott egy medvével, azonban a közönség ingerküszöbét egy idő után ez már nem lépte át.
A francia császárság bukását követően számos leszerelt lovaskatona találta meg hivatását a cirkuszi lovasmutatványokban, 1870-ben pedig már a legtöbb cirkuszban nemcsak lovakból, hanem egzotikus állatokból összeállított sereglettel is lehetett találkozni. Ezek az állatok szakértelmet, megfelelő gondozást igényeltek, és a beszerzésük sem volt könnyű. Az embereket azonban az érdekelte, miért van szarvuk, ormányuk egyes fajoknak, ám ahhoz, hogy láthassák őket, félig-meddig illegálisan kellett beszerezni az állatokat – a kereskedőkkel kellett jó viszonyt ápolniuk a cirkuszok tulajdonosainak.
Mi a baj az állatok szerepeltetésével?
Hosszú évek óta egyre erősebbek azok a hangok, amelyek szerint a cirkuszban élő állatokat kizsákmányolják, rossz körülmények között tartják, túlhasználják. A problémát tovább fokozza, hogy az állandó, kötött hellyel rendelkező cirkuszok mellett léteznek vándorcirkuszok is, amelyek nevükből adódóan folyamatos mozgásban vannak. Az állatokat így szállítani is szükséges, ami többnyire ketrecekben történik, és esetenként hosszú ideig is eltarthat.
Általános ellenérv még a cirkuszokkal szemben, hogy az állatokat lelkileg és fizikailag is bántalmazzák, olyan feladatokat erőltetnek rájuk, amelyeket természetes környezetükben soha nem csinálnának meg. Ahogy idősödnek, úgy kapnak egyre kevesebb számot, mígnem odáig jutnak, hogy alkalmatlanok lesznek a fellépésre. Ezeket a véleményeket csak tovább erősítette egy 2017-es eset, amikor egy tigris megszökött egy párizsi cirkuszból, végül (hosszas üldözést követően) lelőtték. Emiatt küzdenek azért a nemzetközi állatjogi szervezetek, hogy az állatokat hagyják ki az estekből.
Minderről Molnár Dániel színháztörténész úgy vélekedik, a konfliktus alapját az jelenti, hogy a közönség ízlése gyorsabban változik, mint arra a tradicionális cirkuszok ma hatékonyan reagálni tudnak.
Egyes artisták abban nőttek fel, hogy generációk óta csinál a családjuk például elefántszámot. Ehhez értenek, és sokkolóan hat számukra, hogy egyszerre civilek, külsősök akarják nekik megmondani, mit csináljanak, vagy inkább mit ne. De a nézők közül ma már nagyon sokan nem azt a csodát látják a cirkuszi állatszámokban, amit gyerekként, hogy hú, milyen okossá, emberivé nevelték ezt az állatot; egyre terjed az a látásmód, hogy a cirkuszban ráerőszakolnak valamit az állatra, ami neki biztosan nem jó.
Molnár Dániel szerint pedig arról kevés tudomásunk van, hogy egy állat szeretné-e megcsinálni azokat a trükköket, amelyeket megtanítanak neki.
A szakértő a kettős mércére is felhívja a figyelmet: bár a kutyakiállításoknak is az a lényege, hogy betanítják az állatot valamilyen mozdulatsorra, ezekkel kapcsolatban sokkal kevesebbszer merülnek fel morális aggályok. Míg egy medve vagy egy bagoly idomítása nem hagyományos, nem magától értetődő az európai kultúrákban, így a kritikák is élesebbek.
Kutatóként azt látom, ez ambivalencia. Sokféle vélekedés van az ügyben, mert mást gondol az Európai Unió, a PETA, a cirkusz és a közönség. Ezt kéne összehangolni, de nincs minőségi párbeszéd, ideológiák mentén történnek a verbális összecsapások. A cirkuszos azt mondja, ő tudja jobban, mi kell az állatnak, az állatvédők ezzel nem értenek egyet – na, így kéne igazságot tenni, ami lehetetlen.
Molnár szerint a cirkuszi állatok idomítása ugyan puhult valamennyit az elmúlt évtizedekben, de még mindig akadnak elvétve olyan cirkuszok, ahol keményebb eszközökkel dolgoznak – ő itt a szakértelem hiányában, a rossz anyagi körülményekben és a napról napra élés problémájában látja az okokat. Hozzáteszi, a nagyobb kép sokszor arról árulkodik, az olyan családoknál, melyek generációk óta cirkuszosok, az állatok sokszor a gyerekkel együtt nőnek fel, és amennyiben utóbbiak átveszik a stafétabotot, az állattal is úgy fognak bánni, mintha családtag lenne.
Szorongat az Európai Unió
A Stop Circus Suffering kampány keretén belül néhány hónappal ezelőtt több mint egymillió civil aláíró gyűlt össze egy felszólításhoz kapcsolódva, mely szerint az Európai Uniónak be kell tiltania a vadon élő állatok cirkuszokban szerepeltetését. Az Európai Bizottság látszólag támogatja is ezeket a kezdeményezéseket, de egyben nagyon óvatosan jár el. Janez Lenarcic, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa beszélt arról tavaly decemberben az aláírásokat meglátva, hogy a vadon élő állatok szerepeltetése ugyan aggodalomra ad okot, de úgy látja, a legtöbb uniós tagállamban már teljes vagy részleges tilalom van az ügyben. Az EB szerint ezekről a kérdésekről nem uniós szinten kell dönteni, hanem a tagállamokra kell bízni azt. Számos szabály van érvényben már most is: kizárólag legálisan lehet beszerezniük állatokat a cirkuszoknak, olyanokat, amelyek fogságban születtek vagy tenyésztés útján jöttek a világra.
Franciaországban figyelhető meg a legnagyobb mozgolódás a cirkuszok körül. Tavaly novemberben fogadták el azt az új állatvédelmi törvényt, ami legalább nyolcszáz vadállatot és huszonöt tengeri emlős cirkuszban munkálkodását érinti országszerte.
A következő hét évben teljesen felszámolnák a problémát, a tengeri emlősöket azonban hamarabb, öt éven belül tervezik kimenekíteni a szórakoztatásra épülő közegből.
Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga igazgatója három éve úgy nyilatkozott az Indexnek, nem lehet minden cirkuszt egy kalap alá venni, a probléma pedig annál összetettebb, hogy azt mondhassuk, minden állatos számot be kell tiltani.
Teljesen jogos az a társadalmi igény, hogy ne legyenek állatok a cirkuszban, de én nem látom ilyen sarkosan a dolgot. A cirkuszokban már nem a tüzes kerék a lényeg, és a legtöbb idomár szívből szereti az állatát. Ráadásul a cirkusz is fejlődött, ma már nem is léphetnek fel olyan előadók, akik rosszul bánnak az állatokkal.
Szakértők szerint az aggályosabb jelenségeket kellene tisztába tenni a cirkuszokban, mert önmagában az, hogy megszüntetik az állatos produkciókat, inkább tűnik erőszakos lépésnek, mintsem racionálisnak. Fontosabb volna arról teljes képet kapni, hogyan tartják az állatokat, kik gondoskodnak róluk, milyen idomítási módszerekkel dolgoznak, megfelel-e minden produkció az általános szabályoknak, amiket az Európai Cirkusz Szövetség meghatároz. Tehát teljes átvilágításra volna szükség.
Mi lesz az állatokkal? Hová mehetnek?
Felmerül kérdésként az is, mi lesz azokkal az állatokkal, amik már a cirkusz kötelékében születtek vagy hosszú évek óta ahhoz tartoznak, így a vadonba visszakerülést aligha élnék túl, miután túlélési ösztöneik minimálisra csökkentek. Állatvédő szervezetek azt tartják jó megoldásnak, ha ezek az állatok menhelyekre, rezervátumokba kerülnének – amúgy sem létezik olyan tökéletes opció, ami az összes vadon élő állatra kiterjeszthető. A tengeri emlősöket például egy, a számukra épített központtal szeretnék kimenteni francia állatvédelmi szervezetek. Ebben a Cetasea nevű szervezet jár az élen, amely ötmillió eurós költségvetésből tervez felhúzni egy kutatási, oktatási és természetvédelmi helyet, ahol madarak és szárazföldi emlősök is nyugalomban élhetnek majd.
Franciaországban Bussière-Galant településen létrehoztak egy elefántmenedéket két korábbi állatkerti gondozó, Sofie Goetghebeur és Tony Verhulst segítségével. Európa-szerte közel száz elefánt élhet cirkuszokban, és mivel Ázsiába vagy Afrikába bonyolult és veszélyes lenne visszajuttatni őket, jobb, ha helyi menedéket keresnek nekik. Az említett menedék egy természetvédelmi park, amelyet 2016-ban kezdtek el építeni egy huszonkilenc hektáros farmon. Szintén az országhoz kapcsolódó hír még novemberről, hogy egy ottani cirkuszból három oroszlánt mentett ki a Born Free Foundation, amely vadon élő állatok természetbe integrálásán dolgozik – az állatokat egy dél-afrikai vadrezervátumba szállították. A ragadozók azért kerültek oda, mert egész eddigi életüket fogságban töltötték, így nem jött számításba a szabadon eresztésük.
Hasonló kezdeményezések a koronavírus-járvány alatt is voltak, még Magyarországon is: 2020-ban a cirkuszos Richter család által Szadán létrehozott szafari park sikeresen indult, ám néhány hónap múlva botrányok árnyékolták be működésüket – rejtélyes körülmények között két elefánt is elpusztult. 2021-ben már ki sem nyitottak, végül Nagykőrösön találtak új helyet. A szakma a szafari parkos, állatkertre hajazó megoldásban nem kizárólag kényszermegoldást, hanem a cirkuszi állatok szebb jövőjét is látja hosszabb távon.
Nézd, egy hologramelefánt, mekkora!
Vannak egyéb alternatívák a cirkuszok állatmentesítésében: két évvel ezelőtt a németországi Roncalli Cirkusz volt az, mely először úgy döntött, hús-vér állatait hologramokra cseréli a modern technológia segítségével. Ehhez a kaliforniai Bluebox nevű cég háromdimenziós technológiáját hívták segítségül: projektorokkal és lézerekkel érik el, hogy virtuális formában jelenjenek meg az állatok a cirkuszon belül. Egyesek ebben látják az állatos produkciók jövőjét, hiszen
- nem kell az állatokat szerepeltetni, ezáltal nincsenek kitéve semmi olyasminek, ami akaratuk ellen történne,
- sokkal látványosabb showelemeket lehet beépíteni a műsorba, mint egy hús-vér állat segítségével,
- anyagilag is kifizetődőbb lehet hosszú távon, elvégre nem szükséges helyet, élelmet biztosítani az állatnak, nem beszélve a folyamatos orvosi ellátásról.
Bernhard Paul, a Roncalli alapítója azt mondja, az ötletet a popkultúra egyik szegmenséből merítette: a 2018-as amerikaifoci-döntő, a Super Bowl félidei show-jában látta, ahogy Justin Timberlake a hologramként megjelenített Prince-szel énekelt. A holografikus technológia akkor nyűgözte le a német szakembert. Tizenegy darab projektort használnak a vetítéshez, lélegzetelállító eredményt kínálva. Tizenöt fős csapat, mérnökök, technikusok együttes munkája szükséges ahhoz, hogy meg tudják valósítani ezt. Paul úgy fogalmaz, számukra azért volt könnyebb ez a típusú „átállás”, mert alapításuktól kezdődően inkább bohócokra, akrobatákra építették a műsorukat, mintsem állatos show-ra.
A németországi gyakorlat közel sem egyedülálló, hiszen az Egyesült Államokban, Kaliforniában is látható ilyesmi, csak ott robotdelfineket hoztak létre a vidámparkok számára. Roger Holzberg, aki cégével a delfinprojekt mögött áll, úgy fogalmazott korábban, ezek a robotok rendkívüli módon hasonlítanak az igazi delfinekre, ráadásul így nem kell aggódni az állatok tenyésztése és biztonsága miatt.
Molnár Dániel szerint ezek a lépések kompromisszumra való hajlandóságot vetítenek előre.
Ez is azt mutatja, igény lenne arra, hogy a néző ne csak lovat és kutyát lásson a műsorban, noha a jogalkotás ezzel ellentétes irányba mozdult el. A technikás állatpótlékok persze hosszabb távon nem jelentenek megoldást. Egy esztétikai, ízlésbéli változás közepén vagyunk, ahol egyszerre két ellentétes nézői igényt kellene kielégíteni. Lehetséges, hogy a következő generáció számára természetes lesz, hogy nem, vagy csak egy-kétfajta állat szerepel a műsorokban, de még nem tartunk itt.
Molnár szerint meg kell találni a harmóniát az állat és ember közötti viszonyban. Széles körben vallják mindmáig azt a történeti beidegződést, miszerint az ember az állat fölött áll. Szerinte ez nem jó irány, hanem tudomásul kell venni, hogy az ember – maga is állatként – a természet része, és harmóniában kell tudnia élni környezetével.
Molnár álláspontja az, hogy a Fővárosi Nagycirkusz állatkérdésben egyensúlyozó taktikája nem rossz irány, de a hozzá kapcsolódó leegyszerűsített üzenetek ugyanannyira károsak, mint az ember uralmát hirdetni az állatok fölött.
Az ideologikus romantizálás, amit a Cirkuszfesztiválon is láttunk, hibás. Egyrészt egy cirkuszműsornak a nézők szórakoztatására és nem »nevelésére« kellene törekednie. Másrészt, aki olyan idealizáló butaságot üzen, mint »tanuld meg az állattól, hogy szeretetben élj«, az nem látott még természetfilmet. Ez megint csak az állatok kihasználása, csupán ellentétes előjellel: a cirkusz vezetése rájuk vetíti a róluk alkotott cukormázas elképzelését ahelyett, hogy tisztelné őket egyszerűen azért, amik. Ez nem visz közelebb az ember és környezete közti harmonikus kapcsolat kialakításához.
(Cikkünk megírásáig kétszer kerestük a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesületét, hogy mi a véleményük az egyre szigorúbb szabályozásokról, de levelünkre eddig nem válaszoltak.)
