Szórakozás

Egy futóversenyről tudósított, mikor megpaskolták a fenekét. Kiderült, egy cserkészfőnök volt az

Nem ezt várnánk egy férfitől, akinek ilyen élete van. Bár másmilyen férfitől sem várnánk ilyet.

Nemrégiben ment körbe egy videó egy helyi tévé adásából, amelyben az egyik riporternő egy savannah-i futóversenyről, a helyszínről közvetített. Alex Bozarjian éppen a futókkal a háttérben beszélt, többen viccelődve mutogattak, integettek a kamerába, egy férfi viszont nem viccelt: megütötte a riporternő hátsóját.

Először nem lehetett tudni, ki az elkövető, a Twitteren egyből el is indult utána a vadászat, és persze nem sokkal később ki is derült a rajtszámának hála.

Tommy Callaway, templomának ifjúsági vezetője és egyben cserkészfőnök.

Ügyvédje, Joseph Turner elmondta róla: „egy szerető férj és apa, aki nagyon aktív a közösségében.” Hozzátette, elkezdett Callaway azon munkálkodni, hogy rendezze a helyzetet az érintettekkel – idézte a New York Post.

A futóversenyt szervező Savannah Sports Council azonnal kizárta minden jövőbeli rendezvényéről. Bozarjian pedig elismerte, hogy próbálta felvenni vele a kapcsolatot a férfi, aki azt mondta neki „nem akart bántani, nem szándékozott ezt tenni”.

Bozarjian viszont ezzel nem vitatkozik, mert igenis bántotta őt, „erős hatással” volt rá.

Kikerülte a többi futót, és ebbe a helyzetbe hozta magát. És keményen megütött (…) Nem oké csak úgy megfogni egy nőt, mert úgy érzed. Ez nem vicces. Ő bántott engem, fizikálisan és mentálisan is

– nyilatkozta a riporter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik