Szórakozás

Arató András: A feleségem utálta a Hide The Pain Haroldot, amíg el nem kezdett pénz jönni belőle

Aztán az első reklámfelkérés mindent megváltoztatott.

Arató Andrásnak a két lábon járó mémne, akit a világ Hide The Pain Haroldként ismer, megjelent egy cikke a Guardianen, amiben természetesen a mémsztársága a téma. Elmondta, hogy a felesége nagyon nem örült a dolognak.

Amint megjelentek a mémek, újságírók elkezdték felvenni a kapcsolatot velem és el akartak jönni hozzám interjúzni. A feleségem utálta. Azt gondolta, hogy megsértik a privátszféránkat, és nem tetszett neki, ahogy írtak rólam. Emberek el se hitték, hogy valódi ember vagyok, azt gondolták, hogy szimpla Photoshop az egész, volt, aki még elérhetőséget is kért bizonyítéknak, hogy létezem.

Elmondta, hogy az elején nagyon zavarta, hogy népszerű Facebook-oldalak az ő arcát felhasználva neki adják ki magukat.

Tudtam, hogy lehetetlen megállítani a mémeket, de attól még idegesített, hogy egy halom Facebook-oldal többszáz és többezer követővel a fotómat használják profilképként, és úgy tesznek, mintha én lennének. Brand lett belőlem, hülye lettem volna, ha nem használom ki.

Ezután hozta létre saját hivatalos Facebook-profilját, ami aztán teljesen megváltoztatta az életét.

Az emberek érzékelték, hogy én vagyok a tulajdonosa a mémnek, elkezdtek állásajánlatok érkezni.

Az autóreklám sorsdöntő volt számára. Végül a feleségének is megváltozott a véleménye, hála annak, hogy pénz is jött ebből az egész internethírnévből. Amit egyébként Arató imád így, hogy ő is ki tudja venni a részét a sikeréből.

Tavaly 20 alakommal repültem szerte a világba: Európa, Oroszország, sőt, még Dél-Amerikában is voltam. Múlt hónapban Chilébe és Kolumbiába utaztam tévészereplés miatt. Akkor éreztem magam először igazán hírességnek. Valahányszor az utcán sétáltam, tömeg gyűlt körém, szóval testőröket kellett fogadni. Sose élveztem ennyire a hírnevet korábban, néha elég ijesztő is volt.

Kiemelt kép: Facebook /painharold

Ajánlott videó

Olvasói sztorik