Szórakozás

Döntött a NAV: nem adócsaló Gáspár Győző

A zenész-műsorvezető kapcsán hivatalosan is kimondta a NAV, hogy nem követett el adócsalást.

Gáspár Győzőt még 2017-ben vádolták meg adócsalással, az ügy pedig azóta húzódik, ám ahogy a Blikk írja, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végre pontot tett az ügy végére, és kimondták:

a zenész-műsorvezető esetében nem állapítható meg semmilyen bűncselekmény elkövetése.

Telefonon kerestük Gáspár Győzőt, aki az alábbiakat mesélte nekünk:

Két évvel ezelőtt megcsinálták ezt az egészet, majd két év után kiderül, hogy mégse vagy bűnös. Hiába mosakodsz ország-világ előtt, Mokkában, Reggeliben, mindenhol és mégsem vagy bűnös. Be lettem skatulyázva: a lányom elvégezte a legnagyobb egyetemet, de ő az adócsaló lánya. Aztán úgy dönt a nyomozó, igaza volt Gáspár Győzőnek, mégsem csalt adót. Ezt a büdös életben le nem mosom magamról, amíg élek. Két év alatt mindent elveszítettünk: egyedül az RTL Klub állt ki mellettem. Fellépéseket, nagykoncerteket veszítettem el, mert adócsalónak gondoltak. Felejteni, felejteni és felejteni kell

– magyarázta a műsorvezető, akit továbbra is zavar, mi lesz így karrierje hátralévő részében:

Hol itt az igazság? Akkor is megmondtam, mikor bevittek álarcosokkal, fegyverekkel: ez cirkusz a köbön. Mindenki elhagyott minket ebben a két évben, azt mondták, nem barátkoznak velünk, mert adócsalók vagyunk, nem megyünk veled nyaralni, mert adócsaló vagy, nem vesszük fel a lányodat, mert adócsaló vagy. Nem jöhetsz koncertre, mert adócsaló vagy, de Katinka és Zsuzsi jöhet. Ezeket kell rendbe hozni valahogy

– fogalmazott, majd hozzátette, ezt már két éve is ki lehetett volna mondani, de hagyták, hogy szenvedjen ő és a családja is.

Kiemelt kép: Instagram.com/gaspargyozo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik