2001 júliusában a Vanity Fair egy óriás cikkben emlékezett meg a Gáborokról, Jolie-ról, Éváról, Magdáról, de leginkább Zsazsáról annak kapcsán, hogy megjelent róluk egy új, Gaborabilia című életrajzi könyv. A cikk azt próbálta megfejteni, hogy mi volt a titka a sikerüknek és mit képviseltek az amerikai kultúrában. A legtöbben annyit tudták róluk, hogy szerettek gyémántokat hordani és sokat házasodtak, a szerző viszont már a cikk felütésében úgy jellemzi őket, mint akik keményen dolgoztak, sokat szexeltek, és úttörők voltak abban, hogy ösztönösen érezzék, mit vár el a közönség egy amerikai celebtől.
Magyarságuk pedig nem csak széljegyzet volt az életrajzukban: a szerző komoly jelentőséget tulajdonít sikerükben az erős magyar akcentusuknak, ami egyfajta előkelőséget kölcsönzött nekik. Hatalmas rejtély övezte továbbá a korukat, amikor pedig Zsazsa hivatalos papírt szerzett a születése évéről, rámutattak, hogy ha ez igaz, akkor nyolcévesen már házas volt. Ahogy most a Kardashianoknak, vagy millió másik hírességnek, az életük minden részlete felkeltette a bulvársajtó figyelmét. Cindy Adams bulváríró szerint, aki négy évtizeden keresztül ismerte őket, ügyesen kreáltak maguk köré legendát, amitől mindig érdekesnek tudtak tűnni.
Az egész revizionista történelem volt. Szőkék voltak? Nem. Az orruk igazi volt? Nem. De ezt tudtad róluk. Ez volt a különbség. Tudtad, hogy semmi sem igaz. Annyira voltak valódiak pusztán, mint a vattacukor.
Adam írta az anya, Jolie életrajzát. Különösen érdekes az őszintesége a cikkben, könyvében ugyanis egészen másként jellemezte őket, hozzátéve a körülöttük kialakult mítoszhoz.
Szőkébbek voltak mindenkinél. Nagyobb ékszereket hordtak mindenkinél. Csodálatos akcentusuk volt és tanárhoz jártak, hogy sose veszítsék el.
Manapság már nehéz elképzelni, hogy napjaink legnagyobb feltörekvő sztárjait egy magyarhoz hasonlítsák, és mondjuk ne fordítva. 2001-ben ez még másként volt, a cikk ugyanis nem is akárkiket hasonlít hozzájuk, elismerve, hogy csak megközelítik azt a pompát, amit a Gáborok képviseltek.
Azt a fajta glamúrt képviselték, ami mára már kihalt. Úgy néztek ki, mint akik tele voltak pénzzel, vagy inkább mint akikre férfiak nagyon sokat költöttek. Néhány híresség még el tudja ezt velünk hitetni – Catherine Zeta-Jones és Jennifer Lopez juthat eszünkbe –, de a Gáborok nemcsak eljátszották a glamúrt, vagy képviselték a viselkedésükkel. Ők megélték.
Színésznők voltak, de nem erről ismerték őket
Bár Magdát, a harmadik testvért leszámítva színésznők voltak, egyáltalán nem alakításaik ugrottak be az embereknek. Zsazsa 44, Éva 28 filmben szerepelt, feltűntek a Broadway-n is, de a szerző szerint senki se tudná megnevezni egyik filmjüket sem, talán leszámítva a Rémálom az Elm utcában harmadik részét, amiben Zsazsa is szerepel. Ezt azért is érdekesnek találja, mert Elizabeth Taylort mindenki színésznőként kezelte, hiába házasodott majdnem annyiszor, mint Zsazsa, és viselt rendszeresen még a Gáboroknál is nagyobb gyémántokat. Ennek okát leginkább abban látja, hogy míg Taylor karakterek játszott a filmekben, addig Zsazsa például mindig saját magát, vagy annak egy verzióját alakította, mást ugyanis nem tudott. Ennek példájaként egy anekdotát említ 1952-ből, amikor John Huston rendező – miután a Moulin Rouge forgatásán képtelen volt egy kiimádkozni egy elfogadható alakítást – ezt mondta neki:
Zsazsa, felejtsd el a színészkedést, inkább szeretkezz a kamerával!
Na de mi is az a glamúr?
A szerző szerint fontos a különség a szépség és a glamúr között: szerinte előbbi szerencse, utóbbi viszont művészet. A nővérek tudták, hogy mi áll jól nekik, a hatvanas évek után pedig nem is változtattak rajta.
Sose láttad Évát új frizurával, sose láttad őt új trendek után loholni. Ugyanúgy sminkelte magát harminc éven keresztül.
Kialakult egy megjegyezhető kép velük kapcsolatban és ettől sose tértek el. Sőt, sose lehetett őket máshogyan látni, ugyanis kínosan ügyeltek rá, hogyan néznek ki függetlenül attól, hogy hova mennek. Erről a cikk Kevin Sasakit idézi, aki Éva sajtósaként dolgozott sok évig.
Kislánykoruk óta beléjük nevelte az anyjuk, hogy nagyon tudatosak legyenek a megjelenésüket illetően. Éva sose hagyta el a házat tökéletes haj és smink nélkül. Szerintem még amikor csomagot vagy üzenetet kapott, akkor se nyitott ajtót úgy, hogy előtte rendbe ne szedte volna magát.
Sőt, kifejezetten undorodtak azoktól a hírességektől, akik természetesen mentek emberek közé, anélkül, hogy bármi energiát öltek volna a külsejükbe. Zsazsa ugyanakkor úgy vallott, hogy a saját elvárásaiknak se tudtak megfelelni sose. Szerinte sose volt elég, ha szimplán csak szépek voltak, nekik kellett legszebbnek lenniük. Sose volt elég divatosnak lenniük, nekik kellett a legdivatosabbnak lenniük, emiatt céljaik mindig elérhetetlenek maradtak.
A szerző úgy érzi, túl sokat emlegetik Marilyn Monroe Madonnára gyakorolt hatását, holott szerinte Zsazsaé és Évaé sokkal nagyobb volt, mint amit elismertek. Akárcsak Monroe, ők is egyfajta eltúlzott verziói voltak az 50-es évek végi nőiességnek, de Monroe-val ellentétben sosem tűntek sebezhetőnek. A számtalan házasságukkal és rengeteg viszonyukkal sose csináltak titkot az igényeikből és vágyaikból. Éppen ezért sokkal inkább ők az előfutárai Madonnának.
Nyersen fogalmazva, szerették a szexet. Úgy dobták ki a férjeiket, mint a lejárt hitelkártyákat, ezzel pedig a női verziói voltak Hugh Hefnernek, amivel a szexuális forradalom élére kerültek.
Gábor Zsazsa özvegye, Frédéric von Anhalt nemrég Magyarországon járt, a 24.hu-nak adott interjújában pedig többek között az együtt töltött több mint harminc évről is mesélt.
Kiemelt kép és a cikk forrása: a Vanity Fair 2001-es júliusi száma
