Egy kutatás arra is rávilágított, hogy valójában sem a férfiaknak, sem a nőknek nem sikerül az italba fojtani a bánatot – írja a Házipatika.com.
Vannak, akik azt állítják, hogy hangulatjavító céllal fogyasztanak alkoholt. Eredményeink alapján viszont nem ez történik” – vélekedett a kutatást vezető Valerie S. Harder a Journal of Alcohol and Alcoholism című szakfolyóirat hasábjain. A tanulmány alapján a férfiaknál elsősorban az indulat vezetett iváshoz: azok, akik dühről számoltak be, nagyobb eséllyel ittak másnap, mint a kevésbé mérgesek. A boldogság és a szomorúság szintén szerepelt a vizsgálatban, mint lehetséges motiváló érzelem, ám ezek egyik nemnél sem vezettek közvetlenül alkoholfogyasztáshoz.
A szakértők azt is megvizsgálták, hogyan hatott az elfogyasztott szesz a résztvevők hangulatára. Harder és kollégái azt várták, hogy az alanyok az indulatok és a szomorúság mérséklődéséről, valamint több örömről számolnak be, ám az adatok ennek ellenkezőjét mutatták. “Minél többet ittak, annál kevésbé voltak boldogok” – összegezte Harder. A férfiak és a nők egyaránt kevesebb boldogságról számoltak be másnap, viszont a hatás erősebbnek bizonyult az utóbbiaknál.
A hangulat és az alkoholfogyasztási szokások követésére Harder és munkatársai interaktív hangfelvevő programot használtak. A 246 résztvevő olyanok közül került ki, akik alkoholprobléma gyanújával fordultak orvoshoz. Mindegyikük ennek megfelelő orvosi kezelésen esett át. Hat hónapon át be kellett számolniuk hangulatukról, stressz-szintjükről és ivási szokásaikról. Koruk 21 évtől 82-ig terjedt. A kutatás korlátait képezi, hogy sokkal magasabb volt a férfiak aránya (166-an voltak 80 nő mellett), és csak napi egyszer nyilatkoztak érzelmeikről.
“Az indulatkezelés hatásos lehet alkoholprobléma esetén, főleg a férfiaknál” – tette hozzá Harder.