Szórakozás

Így is, úgy is szívroham a vége?

Sokat stresszel? Ha igen, sokkal nagyobb az esélye a korai halálra.

A legújabb kutatás azt mutatja, hogy azokra, akik szoronganak és stresszelnek, a szívroham 27 százalékkal magasabb kockázata leselkedik.

Az American Journal of Cardiology szaklapban megjelent kutatásukban a Columbia Egyetem orvosi karának kutatói hat korábbi tanulmányt elemeztek, amelyekben a résztvevőket az általuk érzékelt stressz-szintről kérdezték.
A csoportokat magas és alacsony stressz pontszám szerint csoportokra osztották, majd 14 évig nyomon követték őket, és figyelték a szívrohamok előfordulását.
Az eredmények alapján kiderült, hogy a leginkább stresszes személyek esetében 27 százalékkal magasabb volt a szívroham valószínűsége. A stressz hatása olyan erőteljesnek bizonyult, hogy a kutatók napi öt szál cigaretta elszívásához hasonlították. Másik megközelítésből a stressz hatása az LDL-koleszterin 2,8 mmol/l mértékű, illetve a vérnyomás 2,7/1,4 Hgmm mértékű emelkedéséhez hasonlítható.
A Brit Szív Alapítvány szerint azoknak a személyeknek, akik amúgy is ki vannak téve a szívbetegségek magas kockázatának, vagy már szívbetegek, a 2 mmol/l alatti LDL koleszterinszintet kell megcélozniuk. Ez alapján tehát a 2,8 mmol/l-es emelkedés a szívbetegek és stroke-os betegek esetében több mint duplája az ajánlott koleszterinszintnek. Az egészséges vérnyomásérték pedig az ajánlások szerint nem haladhatja meg a 140/90 Hgmm-t.
A cikk folytatása videóval itt található!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik