Szórakozás

Kik támadják Magyarországot és miért?

Az Ünnepi Könyvhétre megjelent kötet három szerzőjével -Tóth Gy. Lászlóval, Lentner Csabával és Zárug Péter Farkassal - dr. Lukácsy József beszélgetett.

Magyarország külföldi megítélése ellentmondásos. Politikai hovatartozástól és vérmérséklettől függően egymást kizáró értékelések befolyásolják a szereplőket és az eseményeket. Az Európai Parlamentben működő szocialista, liberális és zöld frakció tagjai szerint a nacionalista, populista Orbán-kormány felszámolta a demokráciát, és nekilátott a jogállam lebontásának is. Mások viszont azt hangoztatják, hogy az Orbán-kormány innovatív gazdaságpolitikája és tradicionális társadalompolitikája az adott helyzetre adott egyetlen lehetséges jó válasz. Milyen valójában az Orbán-kormány, és mi késztetheti a nyugati politikusok egy részét a negatív ítéletek megfogalmazására? Erre próbálnak választ találni a kötet szerzői.

Tóth Gy. László előadásában abból indul ki, hogy a rendszerváltozások időszakában a világ csendőre, az egyetlen szuperhatalom az Amerikai Egyesült Államok lett. Fukuyama ebből következően már egyenesen a történelem végéről beszél, hiszen a hidegháború végével, az Amerikai Egyesült Államok ideológiai győzelmével, a politikai és gazdasági liberalizmus tehát a liberális demokrácia elkerülhetetlen egyeduralma következik. Ezzel szemben Samuel P. Huntington azt mondja, hogy a hidegháború végén megkezdődik a civilizációk és kultúrák összecsapása, már nem ideológiai alapon. Itt nem a nyugati liberális demokrácia lesz a legerősebb, új birodalmak születnek, erősödnek meg, majd pedig megszűnnek, beleértve az USA-t is.

Mi is zajlik jelen pillanatban? Az figyelhető meg az elmúlt egy évtizedben, hogy az amerikai dominancia még továbbra is fennáll, de már nem egyeduralkodó. Többpólusú a világ, új birodalmak jöttek létre, melyek katonailag és gazdaságilag is versenytársai Amerikának.

Az a nép életképes, mely megfelelő szövetségeseket talál – mondja Tóth Gy. László. Nincs olyan birodalom, mely karitatív alapon terjeszkedik. Ilyen karitatív cél például az USA küldetéstudata, a demokrácia exportja. Ilyen nem létezik. Mindig minden a hatalomszerzésről szól, utópisztikus szemléletnek nyoma sincs a történelemben. Miért terjeszkednek? Vízért, nyersanyagért, gazdasági és politikai előnyökért. Naiv gondolat, hogy az Amerikai Egyesült Államok csupa szívjóságból cselekszik.

Az Európai Unió és Magyarország szempontjából is teljesen új helyzet állt elő, ahol is az EU ilyen egységes birodalmi státuszra törekszik. Egy Párizs-Bonn-Moszkva tengely az USA potenciális ellenfele lehetne. Kínának nem érdeke Amerikát tönkretenni, mert a megtakarításaik dollárban vannak. Putyin célja pedig egy Eurázsiai gazdasági térség kialakítása: Ukrajnával, Oroszországgal és felkínálták a tagságot Csehországnak és Magyarországnak is.

Magyarország ezer éve az orosz és a német birodalom közé ékelődik, ezzel sajnos ki kell egyezni. Az USA-tól pedig ne számítsunk semmire, nem védenek meg minket, soha nem segített, ahogy 56’-ban is rútul magunkra hagytak minket. Az USA lenne az erkölcsi etalon, a nagy tanítóbácsi?

A fenti fejtegetést tekintve Magyarország szempontjából milyen következtetéseket lehet levonni? A szervilis és kártékony külpolitikával szakítani kell. Ezt a külpolitikát élesen bírálja Tóth Gy. László. Paradigmaváltásra van szükség, maradjunk a NATO tagjai, az Európai Unióból sem szabad kilépni, de ezt az Euroatlanti integrációt lazítani kell. Kelet felé kell nyitni, ott van például Oroszország, Azerbajdzsán.

Orbán Viktor felismerte az idő szavát, hogy nem kell állandóan Brüsszelhez és Amerikához dörgölőzni. Az elmúlt öt alkalommal is keleti országban járt Orbán Viktor, legutóbb Bakuban. Egy ilyen gazdag keleti szövetségessel már fel lehetne építeni egy országot és egy gazdaságot. Az elmúlt két évben, amikor nem baloldali és liberális kormány volt hatalmon, a nyugat célja máris Orbán Viktor és Magyarország elszigetelése lett- tette hozzá Tóth Gy. László. Nyílt médaháborút indítottak ellenünk és azt mondták, hogy Magyarországon vége a demokráciának és Orbán Viktort el kell távolítani a hatalomból. Majd hozzáfűzte: Minket is megpróbálnak lejáratni, de a könyvben csak tényszerű, valóban elhangzott, valóban megírt eseteket tárunk fel. Érdekes dolog például mikor Amerika deklarálja, hogy nem elégedett Magyarországon a demokráciával, akkor mi is deklaráljuk innen Magyarországról, hogy mi sem vagyunk elégedettek az USA-ban az afro-amerikaiak alapvető jogaival?

Stratégiaváltás kell Magyarországon, mind a külpolitikát mind a belpolitikát tekintve. Maradjunk az Európai Unió tagja, de legyünk függetlenek, önálló nemzetállam és ebből nem szabad engedni. A nemzeti identitásnak fontos szerepe van- foglalta össze előadását Tóth Gy. László.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik