Attól, hogy valaki nem hisz, még hihet a hitben. Vagyis a hitben nem lehet nem hinni, mert az tényszerűen, pszichológia-tudományilag alátámasztva működik. De, ha eddig bárkinek kétségei lettek volna, álljon itt a San Lorenzo futballcsapat esete Ferenc pápával, a Libertadores-győzelemmel és a csőddel.
2025. 10. 31. 11:00
Egy 55 ezres ország mutatja épp meg, hogy nem a pénzen, nem a nosztalgián és végképp nem a stadionok számán múlik egy futballipar jövője, hanem azon, hogy van-e közös nyelve, módszertana és tanulási kultúrája. A feröeri és a magyar szövetség stratégiáját összevetve világosan látszik: nálunk szinte csak célok léteznek, ám az út, ahogyan ezeket elérhetnénk, szinte egyáltalán nem fontos számunkra.
2025. 10. 30. 10:00
65 éve a 18 éves Cassius Clay, aki pár héttel korábban még amatőrként lett olimpiai bajnok, szülővárosában, Louisville-ben lépett ringbe első profi meccsén. Ellenfele a nála majdnem 12 évvel idősebb Tunney Hunsaker volt, aki civilben rendőrfőnök volt, és kibírta talpon a hat menetet.
2025. 10. 30. 04:54
A török játékvezetők odahaza már évek óta célkeresztben voltak, de csak most lett igazán forró a talaj a lábuk alatt. Kiderült ugyanis, hogy 571 profi játékvezető közül 371-nek volt regisztrált fogadási számlája, és tíz bíróról azt is lehet tudni, hogy fejenként több mint 10 ezer alkalommal fogadtak.
2025. 10. 29. 17:55
A Ziccerben ezen a héten a Fradi hazai gondjairól és Robbie Keane szerepéről, az Újpest végeláthatatlan útvesztőjéről, valamint a visszafordított szurkolói vonat ügyének tanulságairól beszélgettünk. Őszintén arról, mi működik rosszul a magyar futballban, és miért nem látszik az előrelépés – felelősségről, döntésekről, kultúráról, szurkolókról és edzőkről.
2025. 10. 27. 19:00
- 14:18 Kilépett a DK-ból egy Pest megyei képviselőjük, aki alelnöki pozíciót fogadott el a Fidesztől
- 14:17 Négy fideszes bizottsági elnök lesz a parlamentben, köztük Szentkirályi Alexandra
- 14:17 Érettségi 2026: közel 150 ezer diák vizsgázik, mutatjuk a teljes menetrendet és a legfontosabb tudnivalókat
- 13:54 A hét leghidegebb hajnala jön: 80 éves rekord dőlhet meg
- 13:50 Parádés gólt lőtt a kupában Gazdag Dániel
- 13:42 Új, ígéretes terápiát próbáltak ki Magyarországon agykárosodást szenvedett újszülötteken
- 13:38 Ezekhez a feltételekhez kötné Magyar az ukrán EU-csatlakozási tárgyalások megnyitását – sajtóértesülés
- 13:35 Az NKA 17 milliós állami támogatást adott a Bajnokok Ligája himnuszának magyar népzenei feldolgozására
- 13:35 Könnyebben születhetnek bolygók a kettős csillagrendszerekben
- 13:34 Meztelen kislányokról készített felvételeket egy pécsi férfi Blackburnben: egy nyolcéves, magyarul beszélő kislány is van az áldozatai között
- 13:22 TI: 2645 milliárd forintnyi közpénz került magántőkealapokhoz, Tiborcz alapkezelőjét találták meg a legtöbb állami forrással
- 13:14 Kapitány István az iparkamara elnökével és a CATL képviselőivel is egyeztetett
- 13:11 A Forbes-listán is Magyar Péter mögött Orbán Viktor
- 12:58 Horrorfilmbe illő részletek derültek ki az amerikai TikTok-sztár gyilkossági ügyéről
- 12:49 Tolvai Reni elárulta, miért nem mutatkoznak együtt párjával, Kállay-Saunders Andrással
- 06:00 Kvíz: felismered a magyar hírességeket csak a szemeikről?
- 05:30 Az ókor urai: az istenek – itt a nagy mitológiai kvíz
- 07:53 Háziorvoshoz küldték a hányásra és erős hasfájásra panaszkodó beteget a sürgősségiről, másnapra meghalt
- 05:58 Két nappal a választás előtt Lázárék újabb 8 milliárd forintot dobtak az egyiptomi gigaüzlet után
- 10:17 Átalakította a kocsiját, és húsz éven át videóra vette a kiskorú lányokkal folytatott aktusokat egy drogkereskedő
- 07:36 Varga Mihály: A sajtó jól tippelte meg, hogy melyik tőkealapnak kik a tényleges tulajdonosai
- 09:22 Lázár János: Nagy vereséget szenvedtünk, a vezetésnek két felelőssége van
- 07:09 Egy jászberényi fideszes képviselő a könnyeivel küszködve beszélt arról, mennyire megalázónak tartja, hogy Pócs János beülhet a parlamentbe
- 10:33 „Tudtátok, kinek osztottátok ki a pénzt” – Molnár Áron súlyos NKA-visszaélésekre hívta fel a figyelmet
- 08:39 Kvíz: mennyit tudsz Az ördög Pradát visel 1. részéről?
