nemzeti rendezvényszervező ügynökség
A szeptemberi atlétikai világesemény és a Judo Grand Slam megszervezésére kiírt eljárásban egy tavaly nulla forintos árbevételű, alkalmazott nélküli cég is szerepelt a meghívottak között.
Pósfai Gábor belügyminiszter hétfői hatállyal felmentette Bíró Pétert.
A szervező szerint 17 milliárd helyett idén negyedannyiból valósult meg a nemzeti ünnep.
Az augusztus 20-i, csaknem 4 milliárd forintos közbeszerzés körül komoly politikai vita alakult ki – megkérdeztük az ügyről az illetékes szervezeteket.
Igaz, a költségvetés újratárgyalás alatt van.
Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert fontos feladattal bízta meg a kormányfő.
Sportban terjeszkedik a miniszter.