Forma-1

Forma1: Hamiltoné a monacói pole, de a Ferrari hibájáról fog beszélni mindenki

Lewis Hamilton szerezte meg az első rajthelyet a Forma-1 Monacói Nagydíján, miután az időmérőn 86 ezred másodperccel legyőzte a csapattársát, Valtteri Bottast. Max Verstappen és Sebastian Vettel indulnak a második sorból.

A Q1 a Ferrari bénázásáról szólt Monacóban, annyira Vettel továbbjutásával volt elfoglalva az olasz csapat, hogy közben Charles Leclerc csak a 16. lett és kiesett a hazai versenyén – pedig a harmadik szabadedzésen még ő volt a leggyorsabb. Sergio Pérez, Lance Stroll, George Russell és Robert Kubica pottyant még ki az első szakaszban.

Ez nagyjából el is vitte a fókuszt az időmérő további részéről, pedig voltak még történések, a Q2-ben például Kevin Magnussen, Carlos Sainz és Alexander Albon brillírozott és jutott be az első tízbe – Verstappen volt a leggyorsabb ekkor –, miközben a 300. futamára készülő Kimi Räikkönen kiesett. Ahogy a csapattársa, Antonio Giovinazzi, valamint Nico Hülkenberg, Lando Norris és Romain Grosjean is.

A Q3-ban Bottas tette magasra a lécet, 1:10.252-es ideje ráadásul nem csak az első helyhez volt elég, hanem óriási pályacsúcs is volt, úgyhogy bő két tizedmásodperces előnyből várhatta az utolsó perceket. Ugyanakkor a hajrában egyedül Hamilton nem hibázott, így 86 ezreddel megelőzte a finn csapattársát és megszerezte a pole-t – 1:10.166 volt a győztes idő.

A rádióbeszélgetéssorán elcsuklott a 85. pole-ját szerző brit hangja, majd akkora ünneplést csapott, mintha futamot nyert volna.

A 78 körös Monacói Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik. A rajt előtt egyperces gyászszünettel emlékeznek meg a hétfőn 70 éves korában elhunyt, háromszoros vb-győztes osztrák Niki Laudáról.

A teljes rajtsorrend

1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

2. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)

3. sor:
Pierre Gasly (francia, Red Bull)
Kevin Magnussen (dán, Haas)

4. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)

5. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso)

6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Renault)
Lando Norris (brit, McLaren)

7. sor:
Romain Grosjean (francia, Haas)
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

8. sor:
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

9. sor:
Sergio Perez (mexikói, Racing Point)
Lance Stroll (kanadai, Racing Point)

10. sor:
George Russell (brit, Williams)
Robert Kubica (lengyel, Williams)

Nyitókép: Charles Coates/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik