Bő egy év távlatából nézve jó döntést hozott, amikor 2021 nyaráig elkötelezte magát a kazah bajnokhoz?
Feltétlenül. Nekem akkor az volt a legfontosabb, hogy játsszak. A Fradinál három hónapot töltöttem kölcsönben, annyi idő alatt nem tudtam nagyon sokat hozzátenni a csapat játékához, gólt sem sikerült lőnöm. Utána jó döntést hoztam azzal, hogy Asztanába igazoltam.
2017 júniusában előbb kölcsönadta német klubja, a Werder Bremen, majd augusztusban végleg eladta a kazah bajnoknak. Mi nem ment Németországban, ami megy Kazahsztánban?
Nyilván a Bundesliga erősebb bajnokság, jóval nagyobb a konkurencia, ahol a legkisebb taktikai megingást is bünteti az ellenfél. A kazah bajnokság inkább hasonlít a magyarra. Van két kiemelkedő csapat, amelyik dominál. Az első két hónap után kiderült, nagyon jó helyre kerültem, ahol sikerült beilleszkednem. Jól érzem magam itt.
Kétszeres kazah bajnok. Az idén 33 bajnokiból 28 alkalommal lépett pályára, mellette BL-selejtező és EL-csoportkör mérkőzéseken játszik. Mit szerettek meg Kleinheisler Lászlóban?
Úgy vélem, a jó játékkal érdemeltem ki a bizalmat. Biztosan sikerült olyan pozitív dolgokat csinálnom a pályán, amivel meg tudtam győzni az elnököt, a tulajdonost, az edzőt.
Csak a pálya számít, vagy az is, milyen személyiség, hogyan illeszkedik be a közösségbe?
Természetesen a pályán mutatott teljesítmény az első, de a másik sem közömbös. Talán utóbbiban az lehetett fontos számukra, hogy pozitív gondolkodású, egyenes ember vagyok. Annak ellenére, hogy Bundesliga-sztárcsapat keretéből érkeztem, nem voltam nagyképű. Mindig odafigyeltem és szó nélkül csináltam amit mondott az edző, hajtottam becsülettel. Ez tetszhetett nekik.
Kikerülhetetlen a kérdés: bő egy év után hogy áll az orosz nyelvvel?
Nagyon nehéz nyelv. A betűket nem tanultam még meg, de egyes szavakat már igen.
Milyen nyelven kommunikál a csapaton belül?
Angolul beszélünk. Az edzővel és a külföldi játékosokkal is. A kazahok annyira nem beszélnek angolul, de „activityben”, kézzel-lábbal, ha kell akár rajzban, de velük is megoldjuk.
A bajnokság ugyan két hete lezárult, de az EL-csoportkörben – ahol nyolc ponttal a Dinamo Kijevvel holtversenyben elsők – még két meccs hátravan. Hogyan készülnek ezekre akkor, amikor nincsenek már bajnoki mérkőzések?
Kétségtelen, jól jön a két válogatott találkozó is, de biztosan játszunk még edzőmeccset is annak érdekében, hogy elérjük a célunkat és tavasszal az egyenes kieséses szakaszban is folytathassuk.
Az Asztana bajnokaspiráns. Védekező középpályást játszik egy offenzív csapatban. A válogatottban ezzel szemben inkább támadó középpályás, mégis az általában biztonságosabb, védekezőbb taktika miatt 20-30 méterrel messzebb futballozik az ellenfél kapujától, mint a bajnokikon. Mennyire nehéz az átállás?
Ott játszom, ahova az edző rak, azt a taktikát próbálom maradéktalanul ellátni, amit meghatároz számomra. Valóban, az Asztanában a két védekező középpályás egyike vagyok, míg a válogatottban általában egy, inkább védekezőbb és két támadóbb feladatú középpályással állunk fel, előrébb futballozom. Mind a két pozíciót szeretem.
Gyors egymás után dolgozott Bernd Storckal, Georges Leekensszel és Marco Rossival. Viszonyuk tekintetében milyen rangsort állítana fel közöttük?
Bernd Storckot kiemelném, hiszen nála kerültem be először a csapatba. Szerencsére a norvégok elleni győztes gólommal meg is tudtam hálálni a bizalmát. De mind a három kapitány nagyon komoly szintet képvisel.
Míg Storcknál az Eb-ig bezárólag és Rossinál eddig mind a négy mérkőzésén jól látható taktikai elképzelést próbál megfelelő szervezettséggel visszaadni a pályán a válogatott, addig Leekensnél, olykor mint a pásztor nélküli birkák szaladgáltak a pályán. Rossinál mi változott Leekenshez képest?
Leekens nem fektetett akkora hangsúlyt a taktika teljesen aprólékos begyakorlására, mint Rossi, vagy Storck.
Ez pontosan mit jelent?
Az edzéseken nem gyakoroltuk személyre lebontva a pontos helyezkedést, hogyan tervezzük és hajtsuk végre a labdakihozatalokat például.
Nem volt különösebb terve arra, hogyan ér fel a csapat az ellenfél támadó harmadába, hogyan szerez gólt és hogyan kerüli el eközben, hogy kapjon?
Tény, nem volt meg az, ami Rossinál természetes. Nála nagyon látszik a fejlődés, mert minden edzésen gyakoroljuk a szükséges taktikát – jól meghatározott, leoktatott védekezési és támadási rend van. A sok gyakorlás a pályán szervezettségben köszön vissza.
Mekkora segítség ez a labdarúgónak? A közérthetőség kedvéért tudna az életből merített hasonlattal élni?
Hirtelen nem.
Olyan, mintha egy nagy kereszteződésben, ahol nem működik a lámpa rövid úton káosz alakul ki, míg, ha beáll középre egy rendőr, azonnal kialakult rendszer szerint követik egymást az autók?
Teljesen más módon, de valahogy így, persze.
Míg az Eb-n még ott volt a pályán a Király, Juhász, Gera tengely, addig mára az idősebb labdarúgók és a rutin eltűnt a csapatból. Mit jelentett Gera Zoli a válogatottban?
Nagyon szerettem vele játszani. Jól látott a pályán, nagyon jó labdákat adott. Sokat segített a csapatnak és személy szerint nekem is. Engem is irányított, fiatal játékosként ez nagyon jól jött nekem, hallgattam minden szavára, ahogy biztonságot adott az is, ahogy Király Gabi, vagy Juhász Roli irányított hátul a pályán.
Most ki tölti be az általuk itt hagyott űrt?
Dzsudzsák Balázs távollétében eddig Szalai Ádám.
Elölről nem nehezebb összefogni a csapatot, mint hátulról irányítani?
Ádám fantasztikus munkát végzett csapatkapitányként elölről is. Nem egyszer segített be a védekezésbe. De a lényeg, hogy csapatként segítsük, támogassuk egymást. Ha így lesz, akkor nem lesz gond a soron következő két meccsel.
Mit vár az előttünk álló észt és fin mérkőzéstől?
Győzelmet és azt, hogy jó játékkal szeretnénk a szurkolók bizalmát visszahozni.
Úgy gondolja, hogy elvesztették? A görögök ellen győztek (2-1) két olyan találattal, amit ha Anglia nemzeti tizenegye jegyez, hetekig lassítgatják, elemzik mindenhol. Az smafu?
Igen, de az Eb óta nem játszottunk valami jól. Olyan gólokat kaptunk, amilyeneket nem szabad kapni, olyan meccseken veszítettünk, ahol nem lett volna szabad. Ezért ezen a két hazai meccsen mindenképpen nyerni akarunk.
Mi áll jobban a magyar válogatottnak? A szervezett, soha ki nem nyíló védekezésből kontratámadások, vagy inkább az offenzív futball?
Nem tudom. Ami biztos, én szeretek kontrázni. Visszaállunk, megszerezzük a labdát és abból veszélyeztetni az ellenfél kapuját. Ehhez persze kellenek olyan gyors szélsők, akiket lehet szöktetni. Ezek a játékosok a válogatott rendelkezésére állnak. De a taktika meghatározása természetesen nem az én feladatom.
A Nemzetek Ligájából való kijutás lehetősége a 2020-as Eb-re már elszállt. Lát annyit a mai válogatottban, hogy a jövő évi Eb-selejtezőkön sikerrel jusson túl Marco Rossival?
Mindig pozitív vagyok, úgyhogy nem kérdés: természetesen. A 2016-os Eb a bizonyíték, hogy bárkivel felvehetjük a versenyt. Ehhez extra, egymást folyton segítő csapategység kell és szükségesek a kiemelkedő egyéni teljesítmények is.
Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu
