A lengyel válogatott története a futballhistória egyik legnagyszerűbb története, ami egyszerre szemlélteti az 1970-es évek szocialista pangásából való kitörni vágyást, és azt is, hogy akarattal, alázatos munkával, illetve szorgalommal a brazilokat is utol lehet érni.
A lengyel néplélek számára történelmileg mindig roppant fontos volt, hogy hangja és ereje a világ minden pontjára eljusson. Lengyelországot önsorsrontó harcai és évezredes történelme olyan állammá emelte, amely folyamatos bizonyítási kényszerben harcolt és harcol mind a napig – miközben próbálja elhelyezni önmagát a kis, közép és nagy államok mezsgyéje között. Valójában csak idő kérdése volt, hogy ennek az útkeresésnek mikor lesz a futball az első számú eszköze.
Pontosan tudjuk, érezzük: a futball szemléletformáló és közösségszervező hatásai a mai napig képesek egyesíteni a társadalmakat (ahogy ezt 44 év után Magyarország is megtapasztalta 2016 nyarán). A televíziót és az internetet megelőző korszakban, a nem túl széles skálán mozgó lehetőségek egyike a sport – és benne főleg a futball – volt, amely egyszerre kínált esélyt a szórakozásra, kikapcsolódásra és közösségek egységbe kovácsolására. Ennek csodáját élhették meg az 1970-es évek Lengyel-országában. Amit ugyanis a lengyel futball véghezvitt 1972 és 1982 között, annak a mai napig van oka csodájára járni a világnak – olvasható a Leshatár magazinban.
A szerző eztán végigmegy a csoda kezdetétől, Kazimierz Górski szövetségi kapitányi kinevezésétől a nagy generáció utolsó dobásáig, az 1982-es világbajnoki bronzéremig bezárólag a lengyel futball legsikeresebb bő egy évtizedén:
- Kazimierz Górski – 1970 és 1976 között töltötte be a szövetségi kapitányi posztot – tette le a válogatott alapjait,
- A siker első lépcsőfoka Górskival az 1971-es olimpiai selejtező volt, illetve az 1972-es müncheni olimpia, ahol a döntőben Deyna pont a magyar válogatott kapujába gurított kettőt,
- A halhatatlanság kezdete 1973, amikor a lengyel válogatott 1938 után jutott ki ismét világbajnokságra,
- Az igazi csúcs 1974-ben jött el, amikor Lengyelország egy győzelemnyire állt a világbajnoki finálétól, lévén a csapat az első félidőben odaszegezte kapuja elé a házigazda németeket, de a „Vízi Csata” néven emlegetett ütközetben a németek csak végigvezettek egy kontrát, amely végén Gerd Müller kapuba talált (1-0) (A nyitóképen Franz Beckenbauer két lengyel játékos szorításában küzd a labdáért Werek / DPA.)
- Az 1974-es bronzmérkőzésen azonban a címvédő brazil válogatottat sikerült két vállra fektetni.
- 1982-es világbajnokság bronzmeccsén Alicantéban már Antoni Piechniczek ült a kispadon. A lengyel válogatott és a Lato–Boniek tengely egy ötperces rohammal legyűrte a Tigana vezette franciákat, hiszen bár a gallok szereztek vezetést, a 41. és a 47. perc között három gólt kaptak.
Sziklai Attila teljes írása sok más remek cikk mellett a Leshatár magazin olvasható, amely a Digital Stand felületén érhető el.
