Szinte napra pontosan kilenc hónappal ezelőtt az olimpiai és négyszeres világbajnok síugróval olyan történt, aminek nem szabadna megtörténnie. A planicai ugrásnál már az elrugaszkodás után elvesztette a kontrollt az ugrása felett, így 78 méter után a földre zuhant és végigcsúszott az óriássánc lejtőjén.
Lent az egykori norvég síugró, Kenneth Gangnes volt szolgálatban, látta, ahogy korábbi csapattársa bábként csúszik le a pályán. Ösztönösen elindult, hogy segítsen, de csak másodiknak ért oda, egy finn orvos megelőzte.
Döbbenetes visszagondolnom. Rohantam, mint mindig, ha valaki bukott, de azonnal láttam, ott most valaki fekszik, és élet-halál között lebeg
– mesélte Gangnes a norvég Tv2-nek.
Alexander Stöckl, a norvég válogatott edzője azonnal rádiót ragadott és hívta a helyszínen lévőket. Tudni akarta, mi a helyzet.
„Láttam, hozzák az oxigénmaszkot, a defibrillátort és rájöttem, hogy ez rosszul sülhet el. Csak azt válaszoltam, hogy nem néz ki jól” – mondta halkan Gangnes, aki elvitte a síléceket, illetve a balesetet szenvedett síugró sisakját.
Ezek voltak életem legrosszabb percei. Azt hittem, itt a vége, hogy nem tudják visszahozni Danielt. Minden egyes másodperc zavarban telt el, az első fél órában szinte semmit sem tudtunk. Ott és akkor arra gondoltam, hogy ez nem ér ennyit. Hogy nem tudom tovább csinálni. Ha valaki, akit szeretsz, ilyen súlyosan megsérül, minden értelmetlenné válik – mondta Clas Brede Braathen, a norvég szövetség menedzsere, aki a közelben igyekezett áttekintést kapni a helyzetről.
25-30 percig azt hittük, meghalt. De a verseny egy idő után folytatódott, nekem pedig ott kellett állnom, és segítenem három másik versenyzőm. Teljesen irreális volt
– mesélte Alexander Stöckl.
Sokkot kapott a család
A család konsgbergi otthonában Daniel-André Tande édesanyja, Trude a Nemzetközi Síszövetség (FIS) Liveticker-alkalmazását figyelte. Látta, hogy Daniel csak 97 métert ugrott, majd megállt a verseny. Azonnal rájött, hogy valami nincs rendben.
Először megpróbálta felhívni Clas Brede Braathent, de nem kapott választ. Aztán felhívta a lányát, Idát.
„Teljesen elment az eszem, csak üvöltöttem a telefonba. Ida nem értette, miért vagyok ilyen hisztis. Fogalma sem volt, mi történt. Annyira még tiszta volt a fejem, hogy rájöttem, jobb, ha Ida megpróbálja felvenni a kapcsolatot a helyiekkel” – mesélte.
A helyszínen tartózkodó Braathen azonban nem érezte magát olyan állapotban, hogy tájékoztatást adjon, főleg úgy, hogy semmit sem tudott.
„Úgy döntöttem, hogy egy kicsit várok a kapcsolatfelvétellel. Először megnyomtam egy nagy riasztógombot. Telefonáltam egy kollégának és megkértem, hogy állítson fel egy nagy kríziscsapatot. Nem vagyok benne biztos, hogy mindent megértett-e.
Arra emlékszem, hogy megkértem, hogy lépjen kapcsolatba egy pappal. A legrosszabbra is fel voltam készülve.
Fél óra múlva érkezett az első üzenet az egészségügyi személyzettől: az orvos szerint stabil az állapota, és beszállítható a ljubljanai kórházba.
Öccse öngyilkos lett négy éve
Braathen ezután azonnal kapcsolatba lépett Ida Tandével, akivel közölte a kulcsszót: stabil!
De ez ebben a helyzetben nagyon kevés és nem megnyugtató volt. Mert ezt a szót négy évvel korábban egyszer már hallotta a család, amikor Daniel-André Tande öccse, Haakon öngyilkosságot követett el. 2017 szeptemberében kilenc napon át küzdöttek érte, de fel kellett adniuk a harcot. A kisöccs mindössze 18 évesen halt meg.
Tande édesanyja számára elviselhetetlen volt Daniel elvesztésének gondolata. Sokkot kapott.
„Hiperventilláltam, légszomj- és fulladásérzet gyötört, fel kellett hívnom a munkahelyemet, hogy segítséget kérjek. Végül a felettesem elküldte hozzám a régi főnökömet, hogy ne legyek egyedül” – mondta Trude Tande.
Hosszú idő telt el, mire jött a hír: a fiú túl van az életveszélyen, a bukás nem okozott maradandó sérüléseket.
„Azonnal felhívtam Idát. De amikor meghallotta a sírásomat, először megijedt. Ezért gyorsan el kellett mondanom neki, hogy ezek az öröm hangjai.”
Kiderült, Daniel-Andre Tande hihetetlen szerencsével úszta meg a bukást. Súlyos agyrázkódása mellett csupán a kulcscsontja törött el, amely kilyukasztotta a tüdejét. Három napig mesterséges kómában tartották, mire felébredt, családja már a betegágyánál volt.
Megtapsolták, pedig nem szokás
A következő hónapokat nehezen viselte, az orvosok szándékosan tartották vissza sokáig, pedig ahogy fogalmazott, ő fejben sokkal korábban készen állt a visszatérésre.
Augusztusban térhetett vissza az edzésekhez, de csak szeptemberben kapott engedélyt az ugrásra. Első nemzetközi versenyén, szeptember közepén, Oslóban a kilencedik helyezést érte el.
December 12-én, vasárnap aztán megélhette a csodát ismét: egy 130,5 méteres ugrást követően másodjára 141,5 méterre repült a németországi Klingenthalban, ezzel a japán Kobajasi Rjoju mögött a második helyet szerezte meg.
„A síugrás iránti szeretet nélkül sohasem tudtam volna visszatérni. Kiskorom óta arról álmodoztam, hogy a világ legjobb síugrója leszek. Engem ez hajt” – nyilatkozta.
Braathen hozzátette: „Nem voltak jelen nézők, de a versenyzők spontán ujjongásait korábban még soha nem tapasztaltam. A sportolók általában nem örülnek, ha a norvégok jól ugranak. De amikor Daniel Klingenthalban landolt, szerintem mindenki rájött, milyen különleges ez. Már attól is kiráz a hideg, ha rágondolok” – nyilatkozta.
