Marjai János/24.hu
Sport

Lázár Jánosék találtak még egymilliárd forintnyi hiányt a teniszszövetségnél

Igazságügyi könyvszakértői vizsgálatot végeztek el a Magyar Tenisz Szövetségben (MTSZ), ez pedig

a szervezet közleménye szerint „még a vártnál is sokkal sötétebb képet fest a múltbeli működésről”.

MTSZ elnöksége csak most fogadta el a 2019-es beszámolót, a szakértői vizsgálat pedig rámutatott, hogy az akkor még Szűcs Lajos vezette szövetség az utóbbi években a szükséges számviteli szabályzatok és belső ellenőrzés teljes hiánya mellett működött. Ráadásul nem az eddig ismert 3,5 milliárd forintos hiányt hozta össze, hanem annál egymilliárddal többet. Ezen felül pedig közel 220 millió forint áfa visszafizetési kötelezettségre is fény derült.

A szakértői jelentésből is kitűnő felelőtlen gazdálkodással összefüggésben a Magyar Tenisz Szövetség több feljelentést is tett, amelyek alapján a NAV vizsgálata jelenleg is folyamatban van

– olvasható a közleményben, az MTSZ a teljes szakértői véleményt közzétette a honlapján.

A kormány augusztus végén 2,5 milliárd forintos támogatást hagyott jóvá az MTSZ működési feltételeinek stabilizálása és a szövetség által megvalósítandó szakmai programok, fejlesztések támogatása érdekében.

A teniszszövetségben tavaly nyáron volt elnökváltás, Szűcs Lajos helyét Lázár János vette át, aki feljelentette a korábbi főtitkárt, Richter Attilát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.