Hatalmas bukás történt az első idei magyarországi országúti kerékpárversenyen, az I. Gran Gella Giro Kupán: a nagyjából 200 tagú mezőnyből mintegy ötvenen az első körben, a Tótvázsony és Balatonszőlős közötti, 8 százalékos lejtmenetben estek el 70 km/órás sebességnél.
Az utóbbi húsz év legnagyobb magyarországi kerékpáros versenybalesete után a mentők összesen 19 sérültet láttak el könnyebb és súlyosabb sérülésekkel. A sérültek között volt a BVSC kerékpárosa, a 2012-es londoni olimpián pályakerékpárosként szereplő Lovassy Krisztián, aki épp röntgenre várt, amikor elértük telefonon.
„Megütöttem a fejem, amikor becsapódtam és a kisujjam derékszögben állt kifelé, azt pánikból visszarántottam magamnak egyenesre, de egyértelmű volt, hogy törés vagy szalagszakadás lesz a vége. A másik kezemen, a jobbon a gyűrűsujjam, valamint a középső és a kisujjam is eléggé fájt, plusz szédültem és a fejem is hasogatott, de nem kerestem a mentőt, mert voltak, akik nálam sokkal nagyobbat estek, és nem akartam lefoglalni a mentősöket, volt így is elég dolguk. Úgy voltam vele, hogy inkább hazajövök, és legkésőbb hétfőn bemegyek a kórházba, és megvizsgáltatom magamat, de délután még mindig fájt a fejem, étvágyam sem volt, és időnként émelyegtem, ezért úgy döntöttünk, az a biztos, ha még vasárnap átesek a vizsgálatokon” – mondta érdeklődésünkre Lovassy.
A tömegbaleset nagyjából két és fél kilométerrel a rajt után történt, de Lovassy már a versenyt felvezetését is furcsállta: a mezőny nagy részét az egyik szervező vezette fel a rajttól 600 méterrel lévő gyülekezési ponttól, és amikor odaértek a starthoz, legalább százan már ott álltak, akik nem mentek el a gyülekezőre.
„Mi, profik próbáltunk az első két kilométeren olyan tempót menni, hogy a mezőny elejére kerüljünk, de nem tudtunk felérni oda. A csapattársaimnak sikerült elkerülniük a bukást, én a sorunk hátsó felében voltam, hárman voltuk kicsit lemaradva a többiektől, és mind a hárman elestünk. Eleve felhívták a figyelmem arra, hogy ez egy nagyon veszélyes lejtő, és nem éreztem biztonságosnak a tempót, amivel elkezdtük a lejtőt. Pedig nem vagyok félős, sprinterként hozzá vagyok szokva a nagy sebességhez, de azt éreztem, hogy az amatőrök közül sokan túl bátran közlekednek a verseny hevében.
Edzésen senki nem ment még lefelé olyan gyorsan, mint ahogy most jöttek le, eleve edzésen nincs is nagyon lehetőséged arra, hogy lezárt útvonalon, ilyen jó minőségű aszfalton közlekedjél. Nagyon sokan túlvállalták magukat, előre láttam, hogy lesz valami, elkezdtem lassítani, és amennyire lehet, kihúzódtam az út szélére, hogy ha lesz baleset, próbáljam minél jobban elkerülni. 10-15 emberrel előttem volt a bukás, és onnantól csak csúsztak be elém a bringások, jobb és bal oldalon, valamint középen is feküdtek előttem, úgyhogy szinte elkerülhetetlen volt, hogy én is elessek
Lovassy egy fekvő bringáson esett át, majd fejjel beleszállt egy másik balesetező versenyzőbe. Ő azt mondja, sokan jártak nála rosszabbul, mert az út jobb oldalán egy szalagkorlát húzódott, mögötte pedig egy két méter mély sziklás árok, és voltak, aki oda zuhantak be.
„Ennyi vérző és földön fekvő embert én még nem láttam kerékpárversenyen, pedig 22 éve kerékpározom. Azért ez nagyon durva volt. Aki kevésbé vérzett, az próbált segíteni a rosszabb állapotban lévőknek, és próbálták az emberek lehúzni egymásról a kerékpárt, vagy kihúzni a másikat az árokból. Ezen a pályán, ezzel a lejtővel, ennyi amatőrrel a mezőnyben elkerülhetetlen volt a baleset. Még a profiknak is ésszel kellett volna lemenni, nemhogy az amatőröknek, akik valószínűleg még nem közlekedtek ilyen sebességgel. Én kereken 70 kilométer per órával közlekedtem az órám adatai szerint, amikor belementem az előttem lévőbe, de voltak, akik ennél gyorsabban száguldottak lefelé”.
A 32 éves bringás azt mondja, általában próbálja elkerülni a magyarországi viadalokat, de mivel idén egyetlen országúti versenyre sem került sor, így ők is rajthoz álltak, leginkább azért, mert pusztán edzéskörülmények között nehéz fejlődni, szükség van a versenyekre is.
„Öt kör volt a táv, biztos, hogy a többi körben is lett volna ott esés, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy közben fáradnak az emberek, de akkor nem 19 bringást visz el a mentő. Az anyagi kár is jelentős volt, ennyi összetört bringát és kereket nem láttam még”.
Lovassy azt mondta, ő semmiképpen nem rakta volna a versenybe ezt a lejtős részt, vagy megfordította volna az útvonalat, és ahol most lefelé száguldottak a bringások, ott inkább fölfelé kellett volna kaptatniuk, hogy ezzel is csökkentsék a kockázatot. Szerinte a szervezőknek fel kellett volna mérniük, hogy nem profiknak, hanem elsősorban amatőröknek rendeznek versenyt. A profik közül rajta kívül hárman-négyen buktak, a többiek vagy még időben előre tudtak menni, vagy a biztonságra szavaztak, és inkább hátul tekertek.
A tömegbaleset után még felmerült, hogy újraindítják a versenyt, de a bringások nagy része fellázadt, mondván, életveszélyes a lejtő, és ugyanúgy megtörténne a baj.
„Sokan voltak olyanok is, akiket a mentő ugyan nem vitt el, de így is vérző sebbel, törött kerékpárral kellett visszasétálniuk a rajthoz, ahol a kocsijukat hagyták. Elképesztő volt, ami vasárnap történt” – szomorkodott Lovassy, akinek a törött ujjait sínbe rakták, ennek ellenére még erősen gondolkodik azon, hogy a hétvégén elindul a Millenárison rendezett pályakerékpáros országos bajnokságon.
„Maximum összeszorítom a fogam, és megpróbálom a legjobban rögzíteni az ujjaim. A lényeg, hogy a fejfájás és az émelygés elmúljon még hétfőn, és akkor holnap, holnapután már fel tudnék ülni a kerékpárra.”