Sport koronavírus

Remélem, újra befogad minket a társadalom, mondja a karantént letudó magyar úszó

Bohus Richárd nem tudja, hol fertőződött meg, de nagyon örül, hogy kimozdulhat, mert már kezdett beleőrülni a bezártságba. Barátnőjét háromszor is tesztelték a koronavírusra, és mindig negatív lett, rajta viszont azóta nem végeztek újabb vizsgálatot a karantén lejártakor. A hazai rendezésű Eb-t szerinte el kéne halasztani.

Körülbelül 15 koronavírusteszt lett pozitív azok közül, amelyeket a magyar úszókon és edzőiken végeztek, nyilatkozta április 6-án Sós Csaba szövetségi kapitány. Bár nem mindenkit nevesítettek, bejegyzéseikből tudni lehetett, hogy Kapás Boglárka, Horváth Dávid, Kozma Dominik és Bohus Richárd is megfertőződött a vírussal.

Bohus a Nemzeti Sportnak akkor azt mondta, sejtette, hogy koronavírusos, mert furcsa dolgokat észlelt magán, 800 méter futás után például olyan kimerültnek érezte magát, mint máskor egy háromórás edzés végén.

A sejtése aztán a pozitív teszttel igazolódott, így két hétre karanténba vonult, ami április 15-én járt le.

Utólag visszagondolva abban a rosszullétben az is közrejátszhatott, hogy tavasszal szokott előjönni az allergiám, amely az asztmámat is kihozza, és lehet, hogy a vírus ráerősített ezek hatására. Egyébként semmilyen tünetem nem volt, egyedül azt tudom megemlíteni, hogy fájt a fejem. Most kaptam kézhez a határozatot arról, hogy letelt a karantén, és kimehetek az utcára. Nehéz volt két és fél hétig bent lenni a lakásban, de átvészeltük a barátnőmmel, és végre kimehetünk a szabadba. Remélem, újra befogad minket a társadalom

– mondta a vb-bronz- és Eb-ezüstérmes Bohus a 24.hu-nak.

Miután kiderült, hogy az úszó koronavírusos, barátnője bejelentkezett a háziorvosnál tesztelésre, a mentősök háromszor ki is mentek hozzá, garatból vett, valamint vérminta alapján is tesztelték – az eredmény mindháromszor negatív lett.

Bohuson az első tesztje óta nem végeztek el újabbat, de úgy tudja, április 27-én ismét elkezdődnek az úszóválogatott edzései, ezen pedig az vehet részt, aki két negatív tesztelt produkál, így ő 17-én, pénteken megy az első vizsgálatra.

A BVSC úszója klubtársaival együtt Törökországban készült magaslati edzőtáborban, de nem gondolja, hogy ott fertőződött volna meg.

„A hegy tetején voltunk egy síparadicsomban, ahol alig voltak rajtunk kívül, mivel már szezon vége volt. Nagyon kevés emberrel találkoztunk, és nem is éreztem ott magamon semmi furcsát, ezért sem gondolom, hogy az edzőtábor alatt fertőződtem volna meg. Nem nagyon lehet belőni, de vagy a reptéren kaptam el a vírust, vagy már itthon az utcán. A kinti csapatból Kozma Dominik, valamint Nagy Péter edző lett még koronavírusos, de Bernek Peti két és fél hétig a szobatársam volt, és neki negatív lett a tesztje. Ezért is gyanakszom a reptérre, vagy arra, hogy itthon fertőződtem meg, pedig a március 17-ei hazaérkezés óta nagyon keveset jártam ki, szinte csak vásárolni, március 31-étől pedig el sem hagytam a lakást.”

A kényszerpihenő annyiban jól jött Bohusnak, hogy az olimpia miatt nagyon meghajtotta a felkészülést, kettőzött erővel edzett, viszont így némileg ki is égett, és jó volt kicsit leállnia.

„Az elmúlt félévben mindent megtettem, így jólesett a pihenő, fel tudtam töltődni. Az persze rosszul érintett, hogy az olimpiát elhalasztották, mert már tervben volt, hogy utána elkezdem a civil karrierem építeni. De abszolút nem vagyok ideges, amúgy is sokkal nagyobb és fontosabb problémák vannak most a világban, amiket meg kell oldani. A sportolókat is összekuszálta ez a helyzet, nem tudni, hogy lesz a holnap és a holnapután, milyen versenyek lesznek egyáltalán megtartva, nehéz így edzeni és megtervezni a jövőt.”

Kimaxolja az úszást, aztán jöhet a vállalkozás

„Hogy mibe fognék bele az úszás után? Valamilyen vállalkozást indítanék, ez volt a terv, de amíg az úszás jól megy, élvezem és csinálni akarom, addig ez nem aktuális. Már a 2017-es hazai világbajnokság után is felmerült, hogy milyen lenne belevágni a civil életbe, de akkor úgy éreztem, van még bennem, és folytattam. Sok barátom, aki abbahagyta az úszást, egy-két évvel később rájött, hogy korai volt meghozni ezt a döntést, hiányérzet volt bennük, amiért nem érték el a kitűzött céljukat. Ki akarom maxolni az úszást, amit tudok, azt ki akarom hozni magamból, a tokiói olimpia erre ideális alkalom lehetett volna, de remélem, hogy az idei motivációt át tudom menteni a következő évre.”

Az olimpia mellett a budapesti úszó-Eb-t is elhalasztották, május helyett jelen állás szerint augusztus második felében kerülne rá sor, bár Bohus azt mondja, ha rajta múlna, ő nem tartaná meg az idén.

Szerintem nem állunk úgy semmilyen téren, hogy bármilyen nagyobb versenyt meg tudnánk rendezni. Az emberek is sokkal szkeptikusabbak lesznek, szóval ez egy hosszabb folyamat lesz, mire minden visszaáll a régi kerékvágásba. Kötve hiszem, hogy meg kellene rendeznünk az Európa-bajnokságot, ezt is el kéne tolni jövőre, az lenne az igazán felelősségteljes döntés. Most arra kell koncentrálni, hogy lelassuljon, majd elmúljon a járvány, és mindenki egészséges legyen.

Bohus csapattársa, Kozma Dominik szürreális sztoriba keveredett, amikor szabálysértési eljárás indult ellene, amiért nem került ki a lakása ajtajára a karantént jelző cédula – holott nem is érkezett meg a címére.

Szürreális történetbe keveredett a koronavírusos magyar úszó
Önhibáján kívül nem valósult meg az előírt szabály, mégis szabálysértési eljárás indult ellene.

Bohus sem kapott ilyet, pedig három helyről is bejelentették őt, de valahol elkeveredhetett a rendszerben. Ebben közrejátszhatott, hogy békéscsabai, de Budapesten él, és szerinte az is benne van, hogy a mostani szituációra nem volt még precedens, így időnként fejetlenség tapasztalható.

A 27 éves úszó viccesen megjegyezte, a legnagyobb kihívás a karanténban az volt, hogy ne hízzon meg, és azt is megemlítette, a kihagyás nem az állóképességére van a legrosszabb hatással.

Az úszás nem olyan, mint a futás, ha egy hétig nem megyek uszodába, azt már megérzem, és teljesen elmegy a vízérzékelésem. Ez egy olyan dolog, amit csak az úszók éreznek át, az ember nem a vízbe lett teremtve, és egy viszonylag rövid kihagyás miatt is teljesen szét tud esni a mozgása. A vízérzékelés ilyenkor sokkal intenzívebben fejlődik vissza, mint az állóképesség vagy bármi más. Ezt kell visszahozni, de ez legyen a legnagyobb probléma.

Most, hogy vége a karanténnak, Bohus azt tervezi, hogy elmegy futni, kihasználja, hogy végre kimozdulhat, mert az ő szavaival élve, már kezdett kicsit megőrülni a bezártságtól.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik