Sport

A teste nem bírja már az élsportot, visszavonul az ötszörös Grand Slam-bajnok

Bejelentette azonnali visszavonulását Marija Sarapova, ötszörös Grand Slam-bajnok teniszező.

A 32 éves játékos a Vogue and Vanity Fairnek mondta el, búcsút int a sportágnak, miután a vállsérülése nem tudott rendbe jönni. Elmondása szerint a teste már nem bírta a sportot, elvonta a figyelmét a játékról a fájdalom.

Isten veled, tenisz

– idézték Sarapovát, aki a krónikus sérülés miatt idő előtt befejezte.

Az orosz teniszező 2004-ben nyert először GS-t, Wimbledon után pedig az Australian Opent és a US Opent is megnyerte, majd végül 2012-ben a Roland Garrossal lett teljes a gyűjtemény. Pályafutását beárnyékolta, hogy 2016-ban eltiltották 15 hónapra egy pozitív doppingminta miatt.

Karrierje során 36 WTA-tornagyőzelmet aratott, 2004-ben világbajnokságot, 2008-ban pedig Fed Kupát nyert. Mérkőzésein több mint 38 millió dollárt keresett pénzdíjakból, ezzel harmadik az örökranglistán az amerikai testvérpár, Serena és Venus Williams mögött.

Kiemelt kép: Hannah Peters/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik