Sport

Szilágyi Áron: Nagyon magamba tudok fordulni, ha kudarc ér

Elismeri, hogy az egész mezőny a koreaiakat üldözi és nem tagadja, van részrehajlás a vívásban. Bár introvertáltnak tartja magát, januárban egy dokumentumfilmet mutatnak be róla. Az életet nem tolja túl, de kudarc esetén repül a sisak. Interjú a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal.
Korábban a témában:

Lassan véget ér 2019, szilveszterkor a pezsgőspohárral a kezében mi fog eszébe jutni erről az évről?

Szinte az egész év arról szólt, hogy a döntőkbe eljutok, eljutunk, de ott nem sikerül azt a hajszálnyi pluszt hozzáadni, ami az aranyhoz kell. A csapattal az Eb-n, a vébén és a világkupában is összejött egy-egy ezüst, utóbbi sorozatban pedig egyéniben is háromszor zártam másodikként. Ezek után nyugodtan hívhatom ezüstévnek az ideit, remélem, hogy az aranyév majd ezután következik.

Ha ennyiszer marad le egy hajszállal az ember az aranyról, akkor végigpörgeti magában, hogy mi lehet ennek az oka, és keresi a tanulságokat?

Gondolkoztunk ezen, de nem szeretnénk mögé látni olyan dolgokat, amik nincsenek ott.

A döntőkben nagyon erős ellenfelektől kaptunk vagy kaptam ki, jellemzően dél-koreaiaktól, így nem kérdés, hogy nálunk most ők uralják a mezőnyt. Leginkább az foglalkoztat minket, hogy őket hogyan lehetne legyőzni mind egyéniben, mind csapatban.

Korábban az olaszok, franciák, oroszok vitték a prímet, ha a kardvívásról volt szó, az ázsiai vonal az elmúlt tíz évben lett ennyire erős. Mitől ilyen jók? Ugyanazt csinálják, mint a csapatsportoknál: elmentek a sportág legjobbjaihoz, levideóztak mindent, majd otthon elkezdték ezeket a saját erősségeikre szabva megtanulni, átvenni?

Pontosan ez történt nagyjából tizenöt éve. Kiválasztottak néhány testnevelő tanárt, fogtak egy-egy kézi kamerát, és megjelentek a létező összes versenyen, aztán két-három év alatt elsajátították a vívás technikáját, taktikáját. Nagyon jól passzol a sportágunk az ő gondolkodásmódjukhoz, testalkatukhoz, mozgáskultúrájukhoz – rugalmasak, gyorsak, jók a reflexeik. Nekünk, európai vívóknak ez egy új kihívás, mert amíg egy olasz vagy egy német ellenféltől tudom, hogy nagyjából mit várhatok, addig a koreaiak még most is feladják a leckét.

Akkor megfordult a helyzet, és önök videózzák, elemzik a koreaiakat?

Hogyne, sok olyan ellenfél van, akit fel szoktunk térképezni, és mi is végzünk videoelemzéseket, de a legtöbbet mégis abból tudom leszűrni, ha én vívok valakivel. Ezért is utazunk annyi nemzetközi versenyre, vagy ezért szervezünk edzőtáborokat külföldiekkel közösen, ilyenkor sokkal könnyebben fel lehet őket térképezni. Van 20-25 ember, akinek a vívása a fejemben kell, hogy legyen, legalább annyira, hogy rendelkezzek egy-két ütőkártyával ellenük.

A budapesti vébén Korea ellen vívták a döntőt, ahol hozott néhány vitatott ítéletet a zsűri, ön mégis azt nyilatkozta nagyon elegánsan és sportszerűen, hogy nem ezeken múlt az aranyérem, csak magukat okolhatják a vereségért. A nyilatkozat Fair Play-díjat nyert, de azért az utolsó asszójában nagyon paprikás volt a hangulat. Egy ilyen szoros vereség után egy darabig még háborog az ember lelke, nem?

Kicsit a saját magam megnyugtatására is szolgált az a nyilatkozat. A páston az asszó hevében az ember nem mindig képes logikusan és objektívan átgondolni döntéseket, és hatalmas igazságtalanságnak él meg ítéleteket, amikről később, visszanézve kiderül, hogy nem volt igaza. Őszinte volt a nyilatkozatom, akkor is azt gondoltam, és most is tartom, hogy 44-44-es állásnál megvolt a lehetőségem, hogy beadjam az utolsó tust, és akkor soha senki nem említi meg, hogy miért így vagy úgy döntött a zsűri.

Fotó: Bielik István / 24.hu

40-37-re vezetett Korea, amikor az utolsó párban az egyéniben a Budapesten világbajnoki címet szerző Oh Szanguk ellen lépett pástra. Hogyan lehet azt kezelni, amikor ott lüktet az ember fejében, hogy találatot kell adnom, de nem hagyhatom, hogy többször is eltaláljon az ellenfél, mert akkor vége?

Abból a szempontból könnyebb hátrányból kezdeni az utolsó asszót, hogy ilyenkor csak az ellenfélnek van vesztenivalója, rajta van a lelki teher, engem pedig senki nem fog átkozni, ha végül nem tudom megnyerni a meccset. Nekem ilyenkor egy nagyon konkrét feladatom van, amire koncentrálnom kell, nem szabad azzal törődni, hogy hányan drukkolnak nekem és mekkora szám lenne megfordítani a meccset, csak arra fókuszálok, hogy nyolc találatot kell adnom, miközben ő nem adhat ötöt. Mondhatom, hogy szeretek ilyen helyzetben vívni, és hála istennek sokszor sikerült már fordítani erős ellenfelekkel szemben is.

44-44 az állás, a következő pont dönt a vb-aranyról. Abban a pár másodpercben, amíg a zsűri el nem indítja a küzdelmet, pörög az agya, megy a sakkjátszma, hogy mit fog csinálni az ellenfél, és közben igyekszik kitalálni egy tervet, ami nyerő lehet?

Amikor a rajtvonalon állok, mindig van egy stratégiám, egy akció, amit meg akarok csinálni, vagy legalább egy előkészítés, amiből figyelni szeretnék. Vannak olyan szituációk, amikor előre eldöntöm, hogy mit akarok csinálni, de

nem szeretek szélsőségekben gondolkodni, nincs olyan, hogy mindenképp végig akarok vinni valamit, bármit is lép az ellenfél. Viszont ötlettelenül sem szeretek belemenni a csörtébe, az nem működik, hogy majd meglátjuk, mi lesz.

Annak milyen visszhangja volt a csapaton belül, hogy a döntő után a szenegáli és az olasz bírót gyakorlatilag hazaküldte a nemzetközi szövetség?

Nem volt ez olyan horderejű történet, mint ahogy a magyar sajtóban lejött, hazaküldésről nem volt szó, csak nem zsűrizhettek az utolsó napon, e helyett pihenőt kaptak. A vívásban sok a szubjektív elem, nem kell mindent arra fogni, hogy tévedett a zsűri, általában úgy fogjuk fel, hogy az adott szituációt ő így értelmezte. Akkor lehet rossz bíráskodást emlegetni, ha valaki nem következetes, és két hasonló esetet ellentétesen ítél meg. A vb-döntőben egyetlen nagy hiba volt, ahol ténylegesen rosszul értelmezték a szabályt: a csörte közepén jártunk, amikor az ellenfelem keresztet lépett. Ilyenkor az a szabály, hogy ha a keresztlépés után találat született, azt el kell venni, és ha az ellenfél eközben bevitt egy találatot, azt meg kell adni. Az övét ugyan elvették, de én hiába találtam, nem kaptam érte pontot. Ezt azzal indokolták, hogy túl sok idő telt el a kettő között, de a szabály erre nem tér ki, időkorlát nincs benne megemlítve. Ezt a hibát viszont nem a két zsűritag követte el, hanem az őket küldő bizottság írta felül a döntésüket, amire elvileg nincs is lehetőségük.

Számít a vívásban a tekintély vagy a név, hogy ki áll a páston? A kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áronnak könnyebben adnak meg egy tust vitatott helyzetben, mint amikor még feltörekvő fiatal volt?

Egy jó zsűri nem húz semerre, hanem megpróbál minél konzekvensebben dönteni a saját értelmezése alapján. De ne tagadjuk, a mi sportágunkban sokszor tapasztalni részrehajlást, és az említett jelenség is létezik. Főleg az első fordulóra jellemző, hogy ha a 64 között egy egyéni világbajnok összekerül egy chilei ellenféllel, akinek még pontja sincs a világranglistán, akkor a zsűri valószínűleg nem fog sokat gondolkozni egy kétes szituáción, hanem odaadja az erősebb vívónak. De ez egy döntőre egyáltalán nem jellemző.

Nagyobb teher csapatban vívni vagy pont, hogy leveszi a nyomást az emberről, hogy vannak még mellette ketten, akik korrigálhatnak, ha valami nem sikerül?

A saját vívásomat általában nagyon lenyugtatja a csapat, ezeken a versenyeken sokkal felszabadultabbnak érzem magam, és feltölt, amikor a páston állva érzem a többiek buzdítását. Viszont amikor a többiek vannak fent a páston, az idegőrlő. Persze bízom bennük és szurkolunk egymásnak, de az, hogy a közös sikerünk a másik teljesítményén múlik, és nincs semmi ráhatásom, az sokkal nyomasztóbb dolog, mint a saját teljesítményem. A csapatnak is megvan a maga varázsa, ugyanakkor mégiscsak egy egyéni sportról beszélünk, ahol mindenki arról álmodik, hogy egyéniben felállhat a dobogó tetejére egy nagy világversenyen, mondjuk az olimpián.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Kétszeres olimpiai bajnokként már máshogy készül az ember egy olimpiára? Van olyan érzés, hogy akkora vesztenivalóm már nincs, mert én már kétszer megcsináltam? Vagy a „mindig nyerni akarok” mentalitás azért felülkerekedik?

Inkább az utóbbi igaz. Nagyon szeretném, ha úgy tudnék hozzáállni, hogy nekem már nincs vesztenivalóm, mert kétszeres olimpiai bajnok vagyok, de nem tudom így felfogni. Ellenben nagyon motivált vagyok, és nagyon szeretnék jól szerepelni Tokióban, függetlenül attól, hogy hány aranyérmem van otthon a könyvespolcon a korábbi olimpiákról.

A legutóbbi olimpián, Rióban mosolyogva, magabiztosan érkezett a melegítőterembe, ahol azt látta, hogy rutinos klasszisok idegesen, görcsösen készülődtek. Volt ebben egyfajta lélektani hadviselés is, azt kommunikálni a többiek felé, hogy ez az én napom lesz?

Határozottnak és önbizalommal telinek akartunk tűnni, de arra egyáltalán nem számítottunk, ami a melegítőteremben várt minket. 2004 olimpiai bajnoka, Aldo Montano például az asszójára várva egy székben ült, fejét kezébe temetve, a lábait idegesen rázogatva, míg a világranglista-vezető orosz Alekszej Jakimenko az edzőjével iskolázott, és szó szerint el sem találta az edző sisakját. Elképesztő hangulat uralkodott ott, érezni lehetett, hogy valami nem stimmel. A versenyeink nem így szoktak kinézni, van egyfajta családias hangulatuk, mindenki ismer mindenkit, megy a csevegés, mintha egy kávézóban lennénk, de ennek nyoma sem volt. Úgyhogy egymásra néztünk a stábom tagjaival, és megállapítottuk, hogy nekünk ez jó, mert én viszont egyáltalán nem szorongtam.

A magabiztosság, lazaság már fél siker?

Inkább úgy mondanám, hogy 70-80 százalékban az a meghatározó, milyen mentális állapotban van az ember. Lehetek akármilyen felkészült fizikailag, szakmailag, taktikailag, a páston a magabiztosság fog dönteni, és az, hogy meg merjem csinálni az akcióimat, bátran tudjak vívni, ne ijedjek meg az ellenfelektől vagy egy-egy szituációtól. Tulajdonképpen ezen múlik egy olimpiai siker szerintem.

Ha kétszer végigment a nagy sikerhez vezető úton, és kint van az arcképe a vívócsarnokban az egyesület nagy bajnokai között, akkor a nyűgösebb napok edzéseit könnyebb átvészelni?

Nekem azért könnyebb, mert tudom, hogy mi fog történni akkor, ha újra sikerül nyernem az olimpián. Amíg valaki álmodozik arról, hogy elérjen egy nagy sikert, egy illuzórikus képet alakít ki magában erről az egészről, én is így voltam ezzel London előtt.

Ezért viszont nehezebb küzdeni, mintha van egy konkrét elképzelésed, hogy mi az, ami következik majd. Nem mindegy, hogy a gyerekednek azt mondod, hogy kapsz egy ajándékot, ha hozol egy ötöst, vagy azt ígéred meg neki, hogy megkapja azt a Playstation-játékot, amit annyira szeretne. A második verzió minden bizonnyal motiváltabbá teszi. Engem ugyanígy nagyon motivál, hogy tudom, mit nyerhetek azzal, ha Tokióban is aranyérmes leszek.

Gondolom, az is jelent némi motivációt, hogy kardban senki nem nyert még egymás után három olimpián.

Persze, dagadna a mellem, ha nekem sikerülne ezt először összehozni.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Van annak bármilyen oka, hogy olimpiából többet nyert egyéniben, mint Eb-t és vb-t? Más a mezőny, más az atmoszféra, vagy csak szimplán Londonban és Rióban mutatta be a legtökéletesebb vívását?

A masszőröm szokott azzal viccelődni, hogy azért nyerek az olimpián, mert az a legkönnyebb verseny.

Részben igaza van, mert az olimpia picit másról szól, ahogy már mondtam, ott sokkal többet számít az adott mentális állapot, míg a világbajnokságon teljesebb a mezőny, sokan kifoghatnak jó napot és eggyel több meccset kell nyerni, úgyhogy az nehezebb küldetés. Eb-t nyertem már egyéniben, vébéről is van bronzérmem, ötször vagy hatszor voltam a nyolcasdöntő tagja, a győzelemig azonban még nem jutottam el. De nem panaszkodom amiatt, hogy az olimpiák jöttek ki jobban.

Ha kudarcélmény éri, akkor hazamegy és kibeszéli magából a fájdalmat a feleségének, vagy inkább szeret elvonulni ilyenkor, és mindenki hagyja békén?

Nagyon magamba tudok fordulni, ha kudarc ér, ilyenkor legszívesebben elmenekülnék a világ elől, amilyen messze csak lehet. De hála istennek van egy feleségem, aki ezt nem hagyja, hanem igyekszik ilyenkor egy-két mondatot kihúzni belőlem, hogy ne szívjon be teljesen ez a negatív spirál. A nyári világbajnokság után is nagyon sokat köszönhettem neki, mert a rosszul sikerült egyéni után nem volt idő búslakodni, hanem rövid idő alatt rendbe kellett tenni, mert következett a csapatverseny első napja. És ő ezt nagyon jól lehozta, hálás vagyok neki is, meg a csapattársaknak, aki szintén segítettek talpra állítani.

A felnőtt pályafutása során volt már olyan vereség, ami után elsírta magát?

A sírás az nem jellemző rám, de a sisakdobálástól kezdve a hangos üvöltözésig széles skáláját tudom hozni a kiborulásnak.

Introvertáltként jellemezte magát, ehhez képest lassan bemutatásra kerül az a dokumentumfilm, amelyben esküvői jelenetek és öltözői pillanatok is láthatóak lesznek. Nem ellentmondás ez, hogy most mindenki számára kinyitja az ajtót, hogy belelássanak az életébe?

A film készítője, Muhi András annyira beépült a mindennapjaimba, hogy őt már egyáltalán nem úgy kezeltem, mint egy kívülállót, hanem teljes természetességgel viselkedtem mellette. Ez a film azért tud annyira őszinte lenni, mert nem a szokványos interjúk, beszélgetések kerültek bele. Persze most is, önnel is őszinte vagyok, de mégiscsak odafigyelek arra, hogyan fogalmazok, hogy minden mondat kerek legyen, vagy ne mondjak nagy hülyeséget. De amikor éjjel-nappal ott egy kamera, akkor erre nincs az embernek energiája.

Az elején sem volt fura? Könnyen meg lehet szokni, hogy minden mondatot, minden reakciót rögzít a kamera, ami utólag visszanézve kellemetlen is tud lenni?

Andrisnak három éve volt, hogy engem kimozgasson, és már az elején nagyon ügyesen csinálta ezt. Eleinte csak lejött egy-két edzésre, szinte a kamerát sem kapcsolta be, csak beszélgettünk. Utána eljött velünk egy ázsiai edzőtáborba, ami egy versennyel is össze volt kötve, az is arról szólt, hogy ő is jelen legyen a közös vacsoráknál, az edzéseken, és fokozatosan beépüljön. A szerves munka pedig akkor kezdődött a részéről, amikor teljesen elfogadtuk.

Lesz olyan a filmben, ami váratlanul érheti a nézőket?

Szerintem lesz. Az emberek engem fognak kapni, nagy dózisban, de azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a film nem az olimpiai sikereket örökíti meg, nem egy klasszikus sikersztori, amely megmutatja, hogyan jut el egy sportoló a csúcsra. Éppen ellenkezőleg, látni a nehézségeket, azt, hogy milyen, amikor nem úgy sikerül egy verseny, de épp ettől őszinte.

Az előzetesben felbukkan egy olyan részlet, amikor a csapattársakat tüzeli egy meccs előtt. Ezeket a motivációs beszédeket általában ön tartja, vagy mindig az, akit épp elkap a hangulat?

Általában én intézek néhány mondatot a többiekhez, ha úgy érzem, hogy erre szükség van. De nem kell olyan jellegű beszédre gondolni, mint amit a hollywoodi filmekben szoktunk látni, amikor az amerikaifutball-csapat az edzői monológ után üvöltve esik neki az ellenfélnek. Csak pár gondolat hangzik el ilyenkor, ami felpörgetheti vagy épp lenyugtathatja a többieket.

A dobolás hogy jött? Szimpla hobbi, vagy a vívásnál is lehet belőle hasznosítani valamit?

Most kezdtem az ősszel, Lázár Tibor keresett meg, az ő ötlete volt, azt mondta, érdemes kipróbálni, mit hoz ki egy profi sportolóból, ha nekiáll dobolni. Hobbi, de nagyon szeretem, Tiborral remekül egymásra hangolódtunk, nagyon jó tanár és zenész. Ha nem rak hozzá semmit a vívásomhoz, akkor is örülök annak, hogy belevágtam, mert nagyon élvezem, de ha még tudok koordinációban, ritmusérzékben fejlődni, az csak plusz jó pont.

A Fazekas gimnáziumban érettségizett, pszichológia szakon végzett az egyetemen, és vívóként lett olimpiai bajnok, nekem ez egy tudatos, jól felépített pályaívnek tűnik, ön pedig olyan sportolónak, aki gondol arra is, hogy mi lesz majd a civil életben. Nyilván a vívás a prioritás, de azért eszébe jut néha, mi lesz, ha egyszer leteszi a kardot?

Fontos a tervezés, könnyű belekerülni abba a csapdahelyzetbe, hogy az ember szakma nélkül vág bele a civil életbe a pályafutása után, amiről nem is tudjuk pontosan, hogy meddig tart, mert egy sérülés átírhatja a forgatókönyvet. Tervezgetek, igen, Tokió után várhatóan folytatom majd a tanulmányaimat, majd kitalálom, hogy ezt miképp lehet kompromisszumokkal megoldani, mert egy mesterszak elvégzése nagyobb áldozatokkal jár.

De erre még bőven van időm, mert nemcsak Tokióig tervezek, hanem legalább Párizsig, vagy annál is tovább, úgyhogy a civil élet miatt nem stresszelek.

Mennyit változott a vívás azóta, hogy elkezdte?

Pont annak a generációnak vagyok a tagja, amelyik behozta a vívásba ezt az iszonyú fizikai igénybevételt. A mi korosztályunk tagjai jellemzően nagyon gyorsak, és ezt használják is a vívásban, emiatt pedig nehéz csak jó technikával vagy taktikával megvívni egy-egy asszót. De én ebbe nőttem bele, nekem ez nem új. Ettől függetlenül változott a vívás, a szabályok is módosultak, de mindegyik edzőm arra tanított, hogy minél több akció van a fejemben és a kezemben, annál könnyebben tudok alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz.

Fotó: Bielik István / 24.hu

A páston tizedmásodpercek alatt kell reagálni a másik húzására, ön az életben is pillanatok alatt képes döntéseket meghozni, vagy épp, hogy azt élvezi a hétköznapokban, hogy lehet megfontoltan, elmerengve dönteni?

Elég nyugis életet élek, nem tolom túl, kényelmesen szeretek dönteni, de hatékonyan. A mindennapokban, de a vívásban is a good enough, az elég jó döntéseket akarom meghozni. Lehet, hogy ez nem mindig hibátlan, de ha a döntést már meghoztam, akkor onnantól nem kell vele foglalkozni, amivel időt és energiát nyerek.

„Az, hogy a sportágat hogyan lehet megmenteni, megötszörözni, megtízszerezni a vívók számát – mert erre is szükség lenne –, a szövetség feladata, ahol megvannak a nálam erre alkalmasabb szakemberek. Én a magam dolgát teljesítettem, innentől kezdve a stafétabotot átadom”  – ezt még Londonban mondta. Tapasztalt azóta pozitív tendenciát ezen a téren? Több gyerek kopogtat, hogy szeretne megtanulni vívni?

Úgy érzem, hogy nagyon jól áll most a sportág itthon, folyamatosan növekszik az utánpótlásbázis, ezt tapasztaljuk a Vasasban is. Már az is szóba került, hogy kinőttük ezt a hatalmas vívótermet, de végül sikerült megoldást találni az iskolák révén, úgyhogy jut hely mindenkinek. Nagyon örülök, hogy folyamatosan hozzák a szülők a gyerekeket, de ezt nem a saját sikeremnek tulajdonítom, hanem annak, hogy a sportág vezetése sikeresen kommunikálja a vívás értékeit.

Nem elég, hogy a szülőknek tetsszen a sportág, az is kell, hogy lássák, a gyerek jó helyre került.

Rióban a vívódelegációs másik aranyérmét a párbajtőröző Szász Emese szállította, de az még kérdéses, hogy ő az ikrei születése után nekimegy-e a kvótaszerzésnek. Kettőjükön kívül kitől várhatunk még nagy dobást Tokióban?

Úgy tudom, hogy Emese nagyon készül már, edzésben van, és célba is vette az olimpiai részvételt. Akik nem jutnak ki a ranglistáról, azok számára zóna kvalifikációs verseny lesz utólag, amin lehet, hogy elindul, és akkor megvan az esélye a kvótaszerzésre. Nagyon szurkolok neki, nagy teljesítmény lenne az ikrek után! Nekünk, kardozóknak nem kell aggódnunk a kvóta miatt, mert úgy néz ki, összejön. A női tőr- és kardcsapat is nagyot lépett előre, mind a kettő továbbjutó helyen áll, és a férfi párbajtőrözőknek is van esélyük, igaz, egyelőre le vannak maradva, de tőlük láttunk már csodát. Minél nagyobb csapattal utaznánk, annál jobb lenne. Pekingben 16 tagú volt a vívóválogatott, és bár sokunknak nem úgy sikerült az az olimpia, ahogy szerettük volna, mégis egészen más élmény volt ekkora csapattal ott lenni, mint amikor négyen mentünk Londonba, és temették az egész sportágat. Szerencsére nem tűntünk el, hanem sikerült talpra állni.

Láttam egy videót, amelyben kihúztak önből egy fogadalmat a 2019-es évre. A 2020-as évvel kapcsolatban mi lesz a fogadalom?

Ha már úgy kezdtük, hogy az idei ezüstév volt, akkor azt kívánnám, hogy tényleg aranyév legyen a 2020-as.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.