Miguel Berchelt – Francisco Vargas, május 11.
A két mexikói két évvel ezelőtti első mérkőzése is kiemelkedő színvonalú volt, és a második összecsapáson is azt kaptuk, amit vártunk:
Berchelt anno kiütötte Vargast, akit most is megdolgozott, egy pillanatnyi pihenőt sem adott ellenfelének. Vargas előtt le a kalappal, mert ment előre ő is, de látszott, nem fogja sokáig bírni ezt a kíméletlen tempót. Hatmenetnyi tűzijáték után aztán csapata jelezte a sarokból, hogy nem tudja folytatni, feladja az addig egészen kiváló mérkőzést. Berchelt így ötödik alkalommal védte meg nagypehelysúlyú WBC-övét – azóta pedig újabb kihívót intézett el.
Julian Williams – Jarrett Hurd, május 11.
J-Rock, azaz Julian Williams karrierjében 29 évesen jött el az igazán nagy dobás: az amerikai nagyváltósúlyú bunyós egy virginiai gálán a WBA, az IBF és az IBO övéért lépett ringbe az addig veretlen Jarrett Hurd ellen. Hurd gyakorlatilag hazai pályán lépett szorítóba és a fogadóirodáknál is egyértelmű esélyesnek számított, a második menetben mégis olyan történt vele, ami profi karrierje során még sohasem: padlóra került.
Saját bevallása szerint is meglepte ez az ütés, ugyanakkor az eredeti stratégiáján nem változtatott, így a következő, eseménydús menetekben eléggé megkeserítette riválisa életét, Williams azonban állta a sarat. A végig kiélezett küzdelmet végül a pontozóbírók döntötték el, J-Rockot, azaz Williamst hozták ki győztesnek egyhangúlag.
Andy Ruiz Jr. – Anthony Joshua, június 1.
Kicsit olyan érzése volt az embernek, mintha egy hollywoodi filmet néznénk, amelyben egy kevésbé ismert bokszolónak lehetősége nyílik a sportág koronázott királyával összecsapni. A brit nehézsúlyú először hagyta maga mögött az önbizalom növelő hazai közeget, hogy átruccanjon az ujja köré csavarni az amerikai közönséget. Ám a kiszemelt ellenfél, Jarrell Miller megbukott a doppingvizsgálaton, így a beugró Andy Ruizra esett a választás.
Tündérmese volt a javából, Ruiz lett a nehézsúly új szenzációja, más kérdés, hogy túltolta kicsit az ünneplést, saját bevallása szerint sem készült fel megfelelően a visszavágóra, Anthony Joshua így okos bokszolással visszavette a korábban elveszített öveket és visszaült a trónra. De a mexikói-amerikai győzelme így is a súlycsoport egyik legnagyobb szenzációja marad.
José Ramírez – Maurice Hooker, július 27.
A Ramírez-Hooker volt minden, amit a boksz tud, és amilyennek lennie kéne
– ezzel a címmel tudósított az ESPN a címegyesítő váltósúlyú mérkőzésről, és valóban, ha ilyen lenne minden mérkőzés, még nagyobb tömegek várnák a gálákat.
A két bokszoló nem nagyon taktikázott, már az első menettől kezdve felvállalta a közelharcot. Röpködtek a nagyobbnál nagyobb ütések, és Hooker már az elején padlóra került – bár próbálta megmagyarázni, hogy csak elcsúszott. Az eszeveszett tempóra jellemző, hogy volt, mikor az etapok végét jelző gong után is elcsattant egy-egy pofon.
A hatodik menetben aztán Ramírez elkezdte megsorozni Hookert, aki beszorult a kötelekhez, majd egymás után tíz ütést is kapott fejre, ami után a mérkőzésvezető leléptette.
Errol Spence Jr. – Shawn Porter, szeptember 28.
Bár annak is megvan a szépsége, amikor valaki taktikában múlja felül az ellenfelét, a legnagyobbat azért mégis az ütőfesztiválok szólnak. Ilyen volt a két váltósúlyú bajnok Los Angeles-i mérkőzése, ami után egyből mindenki felkiáltott, hogy ez volt az év egyik, ha nem a legjobb meccse.
Viszonylag lassan indult be az összecsapás, aztán a harmadik menetben felpattant a pofonláda teteje és onnantól kezdve nem volt megállás: Spence 745, Porter 744 ütést eresztett el. Előbbi célzott pontosabban, amivel, ha megosztott pontozással is, de nyert, így az IBF mellett már a WBC váltósúlyú övét is birtokolja.
Kiemelt kép: Al Bello/Getty Images
