Sport

A mentősök segítségével lett dobogós élete első rali-Eb-futamán Vogel Adrienn

Korábban a témában:

Az FIA ERC Ladies Cup történetének első magyar pontszerzőjeként zárta a hétvégi Rally Hungaryt Vogel Adrienn és navigátora, Notheisz Ivett.

A Roger Racing Team női párosa egy R2-es Ford Fiestával vett részt a 2019-es rali-Eb évadzáró nyíregyházi fordulóján, és az extrém időjárási körülmények (tengelyig érő víz és sár, valamint szakadó eső) közepette végig koncentráltan haladva úgy teljesítette az összesen 13 gyorsaságit, hogy a végén dobogóra állhatott.

Érthető a mosoly, nagyot ment a páros. Fotó: Roger Racing Team

Vogel az Európa-bajnokság női értékelésében elért második helyezését megköszönte a mentősöknek is, akik kitolták autóját az árokból.

Nagyon kemény volt az egész hétvége, főleg a vége. Az utolsó gyorsaságin, fent a hegyen életveszélyes körülmények voltak. Az egyik egysávos szakaszon nem is láttuk, merre kell menni, akkora volt a köd. Egy picit a szélére mentünk, a sár behúzott az árokba, a navigátorom nem tudott kiszállni a sár miatt. Dudáltunk, az ott lévő mentősök toltak ki minket, úgyhogy a második helyünk őket is illeti, nagyon köszönjük nekik a segítséget! Elégedett vagyok azzal, hogy célba értünk, és elnézve az útviszonyokat, nem is a helyezéseket kell nézni, hanem azt, hogy ki tudta végigcsinálni azután, hogy az első napon a száz autóból 42 kiesett

– foglalta össze Vogel élete első rali-Eb-s élményeit.

Vogelék teljesítménye nemcsak a női értékelésben, hanem az R2-esek között is számít az Eb-n, ebben a kategóriában 19 induló közül hatodik lettek.

Ajánlott videó mutasd mind

Meghalt Csukás István

Neki köszönhetjük a Süsü, a sárkányt, a Pom Pom meséit vagy a Nagy Ho-ho-ho-horgászt is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.