Sport

Félbeszakadt a Tour-szakasz, sírva adta fel az egyik bringás

Elég drámaira sikerült a 2019-es Tour de France 19., hegyi szakasza, amit a Saint-Jean-de-Maurienne és Tignes közötti 126,5 kilométeres távon rendeztek. Egan Bernal volt a legjobb, így átvette a vezetést az összetettben, 48 másodperc lesz az előnye Julian Alaphilippe előtt.

Az etap során sérülése miatt feladni kényszerült a versenyt az akkor ötödik helyen álló Thibaut Pinot. A 29 éves francia combját kellett ápolni, az utolsó kilométereit már sírva tekerte le.

Az élen a 22 éves kolumbia Bernal óriásit ment, ezen a szakaszon bő két percet adott a francia Alaphilippének, így átvette a vezetést az összetettben. 35,5 kilométer volt vissza, amikor a szervezők úgy döntöttek, leintik az etapot, mivel a hegyről lefele menet havas-jeges volt az út.

Nem hirdettek győztest, az l’Iseran hegyen mért időket veszik elvileg számításba, azaz Bernal előnye 48 másodperc.

Emiatt állították le a szakaszt:

A szombati utolsó, érdemi szakasz sem lesz egyszerű, 130 kilométerni hegymenet vár Albertville és Val Thorens között a mezőnyre.

Az összetett állása

1. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos) 78:00:42 óra
2. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck – Quick-Step) 48 másodperc hátrány
3. Geraint Thomas (brit, Ineos) 1:16 perc hátrány
4. Steven Kruijswijk (holland, Jumbo-Visma) 1:28 p h.
5. Emanuel Buchmann (német, BORA-hansgrohe) 1:55 p h.

A nyitóképen Thibaut Pinot látható. Fotó: Marco Bertorello / AFP 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.