A Pesti Vigadóban tartott ünnepségen a Magyar Érdemrend és a Magyar Érdemkereszt elismerések, illetve a miniszteri elismerő oklevelek átadása előtt Orbán Viktor miniszterelnök és Balogh Zoltán, a sportért is felelős miniszter is beszédet mondott.
Orbán Viktor úgy fogalmazott:
Ha azzal a lelkesedéssel és kitartással dolgozunk a budapesti olimpiáért, amit Rióban önöktől láttunk (…), ha sikerül a fülünk mellett elengedni a cinikusok huhogását”, és ha a szerencse is meglesz hozzá, akkor “Dávid legyőzhet két Góliátot is”.
Balog Zoltán kifejtette: a magyar közvéleményben aránytévesztés van a versenysport megítélésekor, mert a többségnek csak az első hely számít, más nem, márpedig minden eredményt meg kell becsülni és értékelni.
Az olimpiában az a gonosz dolog, hogy csak négyévente rendezik meg, és aki az adott napon nyer, az nem azt jelenti, hogy ő a legjobb
– idézte a miniszter a riói ötkarikás játékokon háromszoros bajnok úszót, Hosszú Katinkát. Hozzátette: egyáltalán nem természetes, hogy a legjobb eredményekhez sportszerűség is társul, de a magyarok ebben is az élen jártak.
Olimpiai és paralimpiai sportolóink helytállásukkal példát mutattak valamennyiünknek, sikereik ünneplése pedig összekovácsolja a nemzetet
– mondta a miniszter, aki beszédében nemzetegyesítőknek nevezte a sikeres sportolókat.
Balog Zoltán emlékeztetett rá, hogy az olimpiai és paralimpiai sikereket követően egyre több fiatal kezd sportolni Magyarországon, ezért is fontos, hogy a kormány bevezette a mindennapos testnevelést.
A sport nemzetstratégiai kérdés, az a célunk, hogy sportoló és sportszerű nemzetté váljunk
– mondta.
A magyar sport népszerűsítésének fontosságát hangsúlyozva a miniszter örömét fejezte ki, hogy az olimpikonok és a paralimpikonok egyre népszerűbbek a közösségi médiában is.
Balog Zoltán – Áder János köztársasági elnök megbízásából – példamutató, áldozatos tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal polgári tagozat kitüntetést adott át Kulcsár Győző, a Magyar Vívó Szövetség mesteredzője, a Nemzet Sportolója és Petrov Anatolij Anatoljevics, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője részére.
Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Csipes Ferenc, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség válogatott edzője és Udvarhelyi Gábor, a Magyar Vívó Szövetség szövetségi kapitánya, mesteredzője.
Összesen 144-en kaptak elismerést, a sportolók közül ezúttal a 4-8. helyezetteket jutalmazták.