Azeri szemszögből nem kezdődött valami fényesen ez a történet. Mármint ezen a héten, nem 2012-ben, amikor Baku, Azerbajdzsán fővárosa elnyerte az 1. Európa Játékok megrendezését. Történt ugyanis, hogy az egyelőre nézettségét, sportértékét és célját tekintve is megfoghatatlan csúcsesemény következő házigazdája, Hollandia szerdán visszalépett a 2019-es rendezéstől.
Erődemonstráció 1.0.
Azt mondták a hollandok, ők nem hajlandóak 57 és fél millió eurót rászánni a Játékokra, szerintük felesleges pénzkidobás lenne. Hogy mi felesleges és mi nem, arról épp Azerbajdzsánban lehet(ne) jókat beszélgetni, látva a megalománia jeleit a város csillogó aluljáróiban, a ragyogó köztereken. A Kaszpi-tenger partján egy hatalmas talapzaton, 162 méter magasan lobog az ország zászlaja (ez az adat egy ideig Guiness-rekord volt, de a szemtelen Tadzsikisztán beelőzött), amely nem kevesebb mint 70×35 méteres – sportpálya méretű, de azért rajta nem rendeznek versenyeket, van rá épp elég újonnan felhúzott komplexum. Más kérdés, hogy tényleg pazar látványt nyújt a zászló, ha az ember elmegy a tövében, hallani a szél játékát is, ahogy csapkodja az óriási vásznat. Szél amúgy mindig van errefelé, ez a város egyik „jelképe”, nem örülünk neki feltétlenül: a húsz sportág némelyikében ez konkrétan gondot okozhat játék közben, a labdát elviszi, megdobja.
A fényűzés és a talán indokolatlan pénzszórás az Európa Játékok tekintetében is áll, már az erre az eseményre felhúzott Heydar Aliyev Repülőtérre érkezve megállapíthattuk ezt. Persze, ha az ország egykori elnökéről, a jelenlegi elnök, Ilham Aliyev édesapjáról neveznek el egy létesítményt, az nézzen is ki valahogy – jól néz ki. (Az államfő nevét egyébként kulturális központ és sugárút és sok más egyéb is viseli.) A magunkfajta sajtómunkásokat „vadiúj” Neoplan buszok szállították a médiafaluba, szerencsére a sportolóknak is kijár ez a kényelem, a helyszínek között is.
Visszatérve a rossz kezdetre: az esemény létjogosultságára negatív értelemben ható holland visszalépés után a mínusz második napon az egyik hivatalos busz elgázolt három osztrák szinkronúszó lányt, ráadásul a hírek szerint a sportolói falu mellett a járdán közlekedtek a fiatal sportolók, egyikőjük súlyos gerincsérülést szenvedett, már Bécsben ápolják. Két rossz üzenet vezette fel tehát a csütörtök estét, amikor a láng (mert itt is van ilyen szimbólum) körbejárt Baku újkori városközpontjában, a „Bulvar” nevet viselő sétányon. Ennek is megadták a módját, a díszes, kristálytiszta, eldobott szemetet hírből sem ismerő tereken az éppen erre járók (turistákat mondjuk keveset láttunk) érzékelhették, valami zajlik, valami történik a városban. Ha más nem, Michael Johnson jelenléte miatt sejthették ezt, az egykori klasszis atléta is futott a lánggal.
Lesik kívánságainkat
Látványos volt a megnyitóünnepség
Fotó: MTI/MOB
Az önkéntesek százai mosolyognak, nem győznek köszönni és érdeklődni, hogy vagyunk. „Jól vagyunk” – általában ez a válasz, miközben talán velük együtt találgatjuk, mi is ez az egész, és hová fut majd ki. Olykor túlbuzgóak is, a vízilabda-arénában az egyik srác finoman jelezte az egyik úrnak, bizony nem ülhet le a sajtópáholyba. „Igen, tudom, én vagyok ezért az egészért a felelős” – válaszolt a létesítmény médiamenedzsere.
A titokzatosság és a megfoghatatlanság nemcsak annak okán tapintható, hogy ez az első ilyen dzsembori, hanem amiatt is, hogy a rendezvény történetesen nem Európában zajlik. Még akkor sem, ha az ország sportolói jó ideje az európai vérkeringés részei. A kulturális különbségek, az ország történelme, politikai berendezkedése mind ütközőpont az európai gondolkodással. Pontosabban az lenne, ha nem nyitott volna Azerbajdzsán. Minek is értelmeznénk, ha nem ennek a rendezést, a bátor vállalkozást. Lehet a szemekben is látni, hogy bár „messziről jött idegenek” vagyunk egymásnak, a kíváncsiság, a megismerkedés vágya, az összetartozás igénye ott van a helyiek mosolyában, tekintetében – kivételek persze akadnak mindkét oldalon: a kevés (!) mogorva biztonsági ember az egyik, a magának mindent megengedő, pökhendi „európai” sajtós kollégák a másik oldalon.
Pedig sokak szerint csak bukó lehet az Európa Játékok vége, van, aki már arról beszél, hogy nem is lesz második, az Európai Olimpiai Bizottság által menedzselt projekt elbukik.
Csak visszautalnék a hollandok garasosságára egy adattal: Azerbajdzsán 8 milliárd dollárt fektetett ebbe a buliba. Simon Clegg, a londoni olimpiai szervező-bizottságának egyik vezetője, akit az azeriek leigazoltak saját „csapatukba”, szinte megszeppenve mondta ki márciusban az ide érkező újságíróknak az összeget. Nem kell nagy számolgatásokba kezdeni, ez nagyságrendekkel nagyobb összeg, mint a hollandok be nem tartott ígérete.
A cél az igazi olimpia
A magyar különítmény
Fotó: MTI/MOB
Baku olimpiát szeretne rendezni, emiatt senkiben ne maradjon kérdőjel. 2024-ben is ellenfelünk lesz (merthogy pályázunk ugyebár), látva azt, ami a városban zajlik, szemlélve a létesítményeket, a szándékot, a megnyitóünnepség jelentőségteljességét, erre minden esélyük megvan. Ők mondjuk a fent említett körítés mellett nem az Agenda 2020 miatt érezhetik magukat esélyesnek (v.ö. olcsóbb olimpia).
Fábián László, Horkai György két helyszínen tartózkodó olimpiai bajnokunk már csütörtökön azt mondta, ez lényegében olimpia, annak minden velejárójával.
Hogy sportszakmailag mennyire erős az 1. Európa Játékok? Talán kevésbé – több sportágban, így például úszásban és vízilabdában az ifik érkeztek ide, akadnak nem olimpiai sportágak (ez nem értékítélet), így az aerobic vagy a karate, a 3-x3-as kosárlabda, a strandlabdarúgás, ugyanakkor nagyon erős a kajak-kenu, a cselgáncs vagy a birkózómezőny. 50 ország, 6000 sportoló, több mint 250 éremosztás, ez így együtt viszont nem piskóta.
A magyar csapat az egyik legnépesebb, eredményességben biztosan nem lesz hiány. Hogy Baku 2024-ben vagy 2028-ban kapja meg az olimpiát, lehet, hogy eldől ez alatt a 17 nap alatt.
Merthogy készen állnak.
Dobos Sándor, Baku
