A férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitányával és feleségével az E.ON Világ magazin készített interjút.
Nem véletlen, hogy a Trattoria Gustoban találkozunk. Valljuk be, egy olasz étteremmel nem lehet mellélőni, de benneteket mi vonzott, hogy belekóstoljatok a vendéglátás világába?
Benedek Tibor: Bevallom őszintén, én nem nagyon értek hozzá. Szerencsére az étterem már fél éve működött, amikor társtulajdonosok lettünk. Olyan hangulatú vendéglőt kerestünk Pannival, ami valahogy visszarepít minket az Olaszországban eltöltött időkbe.
Nyolc év együttélés után 2010-ben kötöttetek házasságot. Arról kevesebb szó esik, hogy már jóval régebb óta ismertétek egymást. Hol találkoztatok először?
Tibor: Az állatorvosi egyetemen kezdődött minden. Az öcsém ott kosarazott és elmentem vele játszani, Panni pedig épp az édesanyját kísérte el az évfolyamtalálkozójára, amit unalmasnak tartott. Lejött labdázni velünk, és jó benyomást tettünk egymásra.
Akkor nem volt szerelem az első látásra.
Tibor: Elkezdtünk találkozgatni, de ekkor csupán baráti kapcsolat volt közöttünk.
A médiában mindig azt hallani, azt olvasni, hogy ti sosem veszekedtek. Valóban nem szerettek konfrontálódni?
Panni: Ugyan más a személyiségünk, ám egyikőnk sem harsány alkat. Sok mindenben különbözünk, de ebben például nem.
Az olasz konyha szerves része a Benedek-család hétköznapjainak
Forrás: redlemon.hu
Mindig próbáljátok úgy szervezni a programjaitokat, hogy együtt ebédeljetek? Vagy nehéz ezt kivitelezni?
Tibor: Próbáljuk minél többször megoldani. Mivel az éttermünk nyitva van, sokszor kötelesség is, hogy itt legyünk. Összekötöttük a kellemest a hasznossal, feladatainkkal. Úgy ebédelünk együtt, hogy közben intézzük a teendőinket is.
A vacsorát is együtt, immár négyesben fogyasztjátok el?
Panni: Az esti nyugalom biztosított a gyerekeknek. A nagy rohanás után délután négytől minden róluk szól. Az esti programjainkat is úgy szervezzük, hogy őket mi tegyük ágyba, utána pedig valamelyik nagymama őrzi az álmukat.
Tibor: Olaszországban rengeteg család úgy neveli a gyereket, hogy viszi magával az esti programokra. Arra mindig is ügyeltünk az első pillanattól kezdve, hogy a gyerekek otthon aludjanak a saját ágyukban. Soha nem vittük őket például egy késői vacsorára, csak azért, mert mi jól akartuk érezni magunkat. Mindig az volt a cél, hogy kiegyensúlyozottak legyenek: nyolckor fürdés, aztán lefekvés. Ez látszik is rajtuk.
Nem lepődtök meg, ha azt mondom, az egész ország álompárként ismert meg titeket. Miközben a gyerekek szép csendben felcseperedtek, beszélhetünk most már álomcsaládról?
Tibor: Ez kicsit celebes megfogalmazás, nem nagyon törekszünk erre a címre. Az elsődleges cél a mi és a gyermekeink boldogsága.
Az apa vagy az anya természetét örökölték a kicsik?
Panni: Mór Tiborra, Barka rám „ütött”. Kinézetre pedig azt mondják, hogy pont fordítva van. Összegezve, Mór rám hasonlít Tibor tulajdonságaival, Barka pedig Tiborra az én természetemmel.
Melyikük az akaratosabb?
Panni: Anyukám úgy véli, én is tudtam olyanokat hisztizni, mint Barka néha szokott. Mór soha életében nem élt ilyen eszközökkel. Így furcsa volt látni, mikor Barka könnyekkel kiharcolja, amit akar, ugyanakkor más gyerekekhez képest nem hisztis.
A klasszikus, anya-fia, illetve apa-lánya szerepek kialakultak már?
Panni: Érdekes módon nálunk nem apa-lánya, hanem apa-fia és anya-lánya szerelem érzékelhető.
Egy korábbi interjúban elárultátok, hogy Tibor nagyon türelmes apa. A mai napig így van ez?
Tibor: Igen, de sajnos ritkábban tudok leülni velük játszani,mint szeretnék. Ám ha már ott vagyok, akkor megpróbálok arra összpontosítani, fejben nem kalandozok el máshova.
Egy óvodába jártak gyermekeitek, Mór idén kezdte az iskolát. Barka hogyan reagált arra, hogy a bátyus továbbállt az oviból?
Panni: Amikor elkezdtük mondogatni, hogy Mór lassan elballag, akkor nem nagyon értette ez mit jelente, most pedig már büszke, hogy ő is nagycsoportos. Iskolába viszont nem akar még járni, hiába, hogy a testvére már elkezdte a sulit.
Benedek Tibor szövetségi kapitányi szerepben “fogadott fiaival”
Fotó: MTI
Fiatok kacsintgat már a vízilabda irányába?
Tibor: Ez mindig attól függ, milyen sportági közvetítést néz a tévében… Nekünk az a fontos, hogy szeresse a sportot, majd később eldönti, mennyire gondolja komolyan. Úszik és focizik, mindkettőben nagyon ügyes.
Az aktív kikapcsolódás hívei vagytok?
Tibor: Nagy szerencsénk van abban, hogy nagyszerű óvodába és iskolába járnak a gyerekek. Az ovi például rengeteg olyan programot szervez, ami nem szokványos. Sokszor mennek a gyerekek színházba is. Legutóbb mi is elmentünk Mórral és Barkával, éppen apukám játszott a „Folyón túli Itália” című darabban, bármennyire is nem gyerekeknek szólt.
Panni: Rendszeresen járunk velük színházba, moziba, cirkuszba. Mivel Tibor édesapja nem játszik gyerekdarabokban, azt gondoltuk, itt az ideje, hogy megnézzék őt. Rácsodálkoztak a nagypapa előadására, nagyon tetszett nekik.
Ezek szerint jó a kapcsolat a nagyszülőkkel.
Panni: Szerencsés helyzet, hogy Tibor szülei alattunk laknak, így már engedélyt sem kell kérniük, hanem lecsattognak hozzájuk, de az én szüleimmel is nap mint nap találkoznak.
A nagyszülők kevesebbet tudtak segíteni, amikor Tibor a Reccóban játszott és rengeteget költözködtetek. Mennyire volt ez megterhelő, főleg akkor, amikor Barka és Mór már megszületett?
Tibor: A nyári időszakban mindig a válogatottal készültünk, ezért sosem tartottuk meg a kinti lakást. Mindig máshova költöztünk, de a gyerekek még picik voltak ahhoz, hogy ezt problémának élték volna meg. Mór élvezte az utazást, Barkát viszont nagyon megviselte, úgyhogy Panni és a gyerekek repülővel közlekedtek onnantól.
A család a legnagyobb rajongója a vízilabda-válogatottnak?
Tibor: Igen! Nemrégiben képesek voltak kocsival elutazni Debrecenbe hármasban, majd a meccs után visszaautózni Pestre. Le a kalappal, mert ötszáz kilométert tettek meg csak ezért.
Panni: Külföldi világversenyeken kívül talán egy meccset tudok mondani, amit nem a helyszínen néztünk meg. Miskolcon volt egy találkozó hétköznap, és a gyerekeket nem akartam a fárasztó útnak kitenni.
A világbajnoki döntőt otthonról nézte végig a családi szurkolótábor?
Panni: Hármasban követtük a meccset. Barka elaludt, mert későn kezdődött az összecsapás, de Mórral hősiesen szurkoltunk, aztán volt sírás és nevetés is.
Közeleg a karácsony, izgatottak már a gyerekek?
Tibor: Már hónapok óta, szeptembertől.
Panni: A karácsony és a születésnap a két biztos pont az évben. Amikor elmúlik nyáron a születésnapjuk, onnantól várják a téli ünnepet. E tekintetben elkényeztettetek, de inkább csak érzelmileg.
Meglepetés, amit ajándékba kapnak, vagy kívánságukat teljesítitek?
Panni: Írnak levelet, hogy miket szeretnének. Az ajándékokba belecsempészünk olyat, amit kértek, és meglepetést is.
Tibor: Tudják, hogy nagy ajándékot csak ünnepekkor kapnak, tehát, ha valami eszükbe jut szeptemberben, Panni szól nekik, hogy ezt le kell írni a Jézuskának.
Mi a legfőbb vágyuk az idei karácsonyra?
Panni: Nagy bajban vagyunk, mert Mór kiskutyát szeretne. Ez jóval nagyobb fejtörés, mintha legót kért volna, ezért ebben a kérdésben még nem született döntés köztünk.
Nehéz lenne elrejteni a fa alatt.
Tibor: Nem is azzal lenne a baj, hanem az utána következő tíz évvel.
Milyen kutyára gondolt Mór?
Panni: Picire, mert úgy képzeli el, hogy onnantól mindig vele lesz. Valamelyik nap hazaértünk este hétre, és esett az eső. Mondtam neki, hogy most képzelje el azt,hogy fel kell öltöznie és ki kell vinnie a kutyát megsétáltatni. Az volt a válasza, hogy találja ki a megoldást egyedül a Jézuska. Barka álmait könnyebb lesz teljesíteni, ő játékokat kért.
Hogy telik nálatok a szent karácsony napja?
Panni: Hozzánk reggel jön a Jézuska. Amikor a gyerekek felébrednek, akkor ajándékozunk, merthogy ebédre megyünk Tibor szüleihez, este pedig anyukámhoz. Muszáj volt reggelre programozni a csillagszórók gyújtását, mert szerencsére akkora a család, hogyha mindenkivel szeretnénk egy kis időt tölteni, be kell osztanunk a napunkat. Nekem soha nem kell főznöm ilyenkor, mert a nagymamák gondoskodnak róla, úgyhogy jó dolgom van.
