Ha kívülről néznéd önmagad, mit mondanál, kicsoda Rácz Félix?
Nehéz saját magamat jellemeznem, ezért inkább egy cikkből idéznék, amit rólam írtak. „A semmiből jött és még mindig itt van! S egyre jobban! Ami szimpatikus, hogy nem akar mindenkinek megfelelni. Kiáll a határozott véleménye mellett és az esetleges üzleti vagy egyéb veszteségei ellenére is vállalja a hibáit. Az újítás, a kitűzött céljai és a folyamatos 19-re lapot húzás élteti.”
Celeb vagy, vagy sportmenedzser?
Már a kérdés is sértés…! (mosoly) SPORTMENEDZSER!
Nem félsz attól, hogy sokak szemében mégis inkább az előbbiként vagy ismert, nem pedig, mondjuk, Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász menedzsereként?
A sportszakmában a legtöbb ember számára nyilvánvaló a tevékenységem. Ha pedig a nagyközönség egy bizonyos rétege számára az ismertségem esetleg elősegíti azt, hogy egy-egy eredményei szerint sokkal többre hivatott sportolót felfedezzenek, megszeressenek és támogassanak, akkor egy percig sem bánom a „celebséget”. Speciel Berki Krisztián esetében szerintem erre nincs szükség…
Erdélyiként, szerényebb anyagi háttérrel mennyire volt nehéz érvényesülnöd a budapesti forgatagban?
Mondhattam volna, hogy én külföldön születtem, nekem nincs hátszelem, de az élet nem a kifogásokat, hanem az erőfeszítéseket díjazza. Megpróbálok e szerint élni. Ha nem így lenne, akkor most biztos, hogy nem itt tartanék, és nem velem készülne ez az interjú.
Nehéz volt kitörni?
Nem volt nehezebb, mint bárki másnak! Kitartás, szerencse és persze nem utolsósorban becsvágy kellett hozzá. Tudom, hogy közhelyesen hangzik, de ezek a hozzávalók. Legalábbis nincs más receptem.
Rácz Félix gazdag ember?
Erre a kérdésre Bernie Ecclestone egyik mondatával válaszolnék: „Sokan nem hiszik el, de engem tényleg nem érdekel a pénz, a munka által teljesedem ki, és ez az, ami életben tart!”
Annak idején a legnagyobb magyar bokszistálló tulajdonosaként mennyire tudtál versenyezni Kovács és Erdei klubjával, az Universummal?
Versenybe szállni velük nem volt nehéz. Föléjük kerekedni időközönként, na, az nehéz volt! Egy olyan „istállóval” kellett konkurálni, amellyel számszerűen ugyanazzal a költségvetéssel dolgoztunk, azzal az „apró” különbséggel, hogy az én számlámon szereplő összeg után forint állt, míg az övékén euro…
2003 és 2006 között többször is sikerült meghúznom az oroszlán bajuszát, úgy nézettségben, mint a magyarországi jegyeladásban.
Ők jelentették a mércét, vagy itthon akartál a legjobb lenni?
Itthon akkor már „piacvezető” volt a Felix Promotion. Én mindig is nemzetközi szinten szerettem megméretni magam, és továbbra is ez a célom.
Miért lett vége 2006-ban? Azért, mert megcsömörlöttél, vagy azért, mert kihátrált a TV2?
Kétségtelen, hogy voltak a TV2-n belül is olyan személyek, akiken még télen sem volt kesztyű, viszont pár Rocky-film megnézése után úgy gondolták, egy csapásra értenek a bokszhoz, és kiselőadást szerettek volna tartani a meccspárosításból. De a legfőbb ok a mára már divatossá vált „burn out” kifejezéssel jellemezhető. Egyszerűen: 14 év után elfáradtam, elértem az akkori lehetőségeim és a motivációm határát. Ennyi.
Még mindig fiatalnak számítasz (39 éves – a szerk.), beszélsz négy nyelven, több mint 15 éves sportvezetői múlttal rendelkezel. Nem érintett még meg a politika?
De, igen! Viszont amikor megkerestek, még nem voltak ilyen jellegű ambícióim.
Lehet tudni, hogy mit ajánlottak, és azt, hogy a mostani vezetők vagy az előzők?
Akik ajánlatot tettek, azok tudják, és ez szerintem elég!
A boksz után négy évre eltűntél. Tudatosan?
Nem eltűntem, inkább feltöltődtem! Kellett az a pár évnyi pihenő és tapasztalatszerzés ahhoz, hogy új célokat állíthassak fel magamnak és új ismeretekre tehessek szert.
Amikor visszatértél, újra lettek úgymond rajongóid?
Nem tudom, hogy őket nevezhetem-e rajongóknak. Inkább követőknek. Sokan írták például a menedzseriroda közösségi oldalára – aminek most már mintegy 30 ezer követője van –, hogy örülnek annak, hogy visszatértem a sportba, és szorítanak nekem-nekünk. Ez nagyon jó érzés és hihetetlen erőt ad.
Kikkel könnyebb: a bunyósokkal vagy a más sportágakban érdekeltekkel?
Úgy gondolom, hogy sosem a sportolókkal nehéz. Az igazi nehézség előteremteni és folyamatosan biztositani számukra a megfelelő feltételeket. Berki Krisztiánnal, Rapport Ricsivel, Farkas Norbival vagy Kovács Sacival ugyanolyan élvezetes dolgozni, mint a bokszolók közül Kovács Attilával, Kelemen Balázzsal vagy Nagy Sándorral. Ilyen téren nincs különbség közöttük.
Hol a helyed a mai sportmenedzserek között?
Remélem, hogy a 2011-ben nyert, Az év sportmenedzsere-díj mindenképp azt jelzi, hogy a magyar élbolyhoz tartozom. De itthon nehéz magunkat megmérettetnünk, és nem is hiszem, hogy csak ez jelenti a mércét. Csonka Gábor vagy Filipovics Vladan például kevésbé lenne jó menedzser attól, hogy még ezt a díjat nem zsebelte be? Vagy Zengő Zoltán jobb lenne náluk, mert ő is már megnyerte? Nem hiszem. Ez kemény szakma, és biztos vagyok benne, hogy mindenki minden tőle telhetőt megtesz a sportolói sikeréért. Örülök, hogy végre kicsit a sportmenedzserek is előtérbe kerülnek.
Mit tartasz a pályafutásod csúcspontjának?
Nehéz lenne egyet kiemelni, mert tényleg sok volt: Erős Lajos és Vlagyimir Klicsko EB-címmérkőzésének a tető alá hozzása, Nagy János és J. Pablo Chacon WBO kisvilágbajnoki címének a magyarországi megszervezése, a Said Lawal – Naseem Hamed-meccs megkötése vagy Berki Krisztián „leigazolása” és ott lenni, amikor olimpiai bajnoki címet szerez Londonban… sok csúcspontja volt az eddigi pályafutásomnak.
Mi a sikered tika?
Az a titok, hogy nincs titok. Bármi legyen is a célod, elérheted, ha hajlandó vagy érte tenni! S én hajlandó vagyok!
Ki volt és ki most a kedvenc sportolód azok közül, akikkel foglalkoztál?
Na erre a kérdésre egy több számjegyű összegért sem válaszolnék konkrét névvel!
