Londonban kezd visszatérni az élet a rendes mederbe, bár a metrón ülve vagy az utcán sétálva még igen gyakori téma az elcsípett beszélgetésekben az olimpia.
„Nem akartam, hogy vége legyen, azt akarom, hogy jöjjön vissza” – mondta Boris Johnson, London polgármestere a záróünnepség után, majd hozzátette, a londoniak büszkék lehetnek az elmúlt három hétre.
Most még nehéz elképzelni, de az olimpia szelleme még nagyon sokáig kísért majd. Ki így, ki úgy fog rá emlékezni, vannak, akik abban a szobában élik majd a mindennapjaikat, ahol a sportolók laktak, amíg a faluban tartózkodtak. Merthogy a stratfordi Olimpiai Park pár év múlva 8000 új otthonnak, három iskolának, 9 óvodának és 29 sportpályának ad majd otthont.
Sőt, 2030-ig 8000 új munkahelyet is teremt majd az „újrahasznosítás” a területen. A parkban található nyolc sportlétesítmény többsége bárki számára elérhető lesz, ráadásul ugyanolyan áron, mint a város többi részén. Ugyanabban az uszodában úszhatnak majd reggelente, amelyikben Michael Phelps nyerte az aranyait.
Az Olimpiai Park, amely 430 millió fontba került, az atlétikai központja lesz Nagy-Britanniának, mellesleg a West Ham United és a Lleyton Orinet futballcsapata itt játssza majd bajnoki meccseit. Előbbivel a Tottenham vívott nagy csatát, de végül a Kalapácsosok kapták meg a stadiont. Bár, még ez sem dőlt el teljesen, mert az atléták kizárólagosságot szeretnének. Elképzelhető, hogy itt rendezik a 2017-es atlétikai világbajnokságot.
Az Olimpiai Falu, ahol a versenyzők laktak, egy katari invesztálás nyomán (557 millió fontot költenek majd rá), apartmanokká alakul. 2800 lakást lehet majd bérelni jövő nyártól.
Az Orbit névre keresztelt szobor, amelyet az indiai származású, itt nagy kedvencnek számító Anish Kapoor tervezett, a turisták számára nyitott lesz 2014 tavaszától, a 114 méteres toronyból szép kilátás nyílik Londonra.
Az uszoda (Aquatics Centre) 2014-ben nyit újra, a nagyközönség számára, évente 800 000 látogatót várnak majd, és megpályázzák a 2016-os úszó-Eb megrendezését is.
A Copper Boxra keresztelt csarnok, ahol a mi kézilabdázónk is szerepeltek a csoportmeccsekig, a közösségi sport, a kultúra és a konferenciaturizmus szolgálatába áll jövő tavasztól.
Az impozáns Velodrom egy kerékpáros központtá alakul, a nem messze tőle elhelyezkedő gyeplabdapálya pedig tenisz- és gyeplabdaközpont lesz, utóbbi sportágban a 2015-ös Eb-t is itt rendezik majd meg.
A médiaközpontot is meghagyják, üzletemberek és high-tech szakemberek dolgoznak majd benne. A londoniak remélik, hogy a park Kelet-London további fejlődésének egyik kulcsszereplője lesz.