Sport

Az évtized legrangosabb pingpongversenye jön

Kínai világsztárokkal és népes magyar versenyzői létszámmal Budapesten kezdődik meg az idei asztalitenisz ITTF World Tour sorozat.

Magyarország második alkalommal lesz házigazdája a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) versenysorozatába tartozó eseménynek, amely január 17. és 21. között zajlik majd a magyar fővárosban.

A Magyar Pro Tour először 2010 októberében jelentkezett, akkor Budaörs látta vendégül a világ legjobbjainak számító asztaliteniszezőket. Idén új az elnevezés, és változik a helyszín is. Az 1996-óta zajló Pro Tour sorozat januártól már World Tour elnevezéssel fut, ami alapvetően jól tükrözi a versenyrendszer monumentalitását. Idén ugyanis a decemberi döntőt megelőzően 15 versenyrendező ország kapcsolódik be, akárcsak az elmúlt esztendőben, és a sorozat Európán kívül ellátogat Ázsiába, Dél-Amerikába, valamint az arab félszigetre.

Budapest legutóbb 2008-ban adott otthont kiemelt nemzetközi eseménynek, akkor a Körcsarnok zsúfolásig megtelt lelátói előtt harcolta ki Jakab János, Póta Georgina és Lovas Petra a pekingi olimpiai részvételt az ötkarikás világselejtező keretében.

Néhány lépésre a Körcsarnoktól, a Syma Sport és Rendezvényközpont várja a Magyar Nemzetközi Bajnokság résztvevőit, akik 50 (!) országból jelezték részvételüket. A mintegy 370 sportolót felvonultató névsorban egészen elképesztő nevek találhatóak. A magyar fővárosba jön gyakorlatilag a legerősebb, szinte legyőzhetetlennek számító kínai válogatott, a 2011-es világbajnokokkal Zhang Jike-vel és Ding Ninggel, de itt lesz a tavalyi Pro Tour sorozat férfi és női győztese Ma Long és Liu Shiwen.

Megcsodálhatjuk Ma Lin játékát, aki a pekingi ötkarikás játékok férfi egyes versenyszámában bizonyult legyőzhetetlennek 2008-ban, és a kínai női aranycsapat tagjának Guo Yue-nak a produkciója is minden bizonnyal élményszámba megy majd. A világsztárok felsorolásából nem maradhat ki Wang Hao és Ryu Seung Min, előbbi az elmúlt két olimpia döntőse volt, utóbbi nyakába pedig 2004-ben Athénban akasztották az olimpiai aranyérmet.

Nem szabad azonban megfeledkezni Európa legjobbjairól sem, például a 2011-es Európa Top 12 Bajnokság győzteséről, a görög Kalinikos Kreangaról vagy a németek erősségéről Cristian Süssről, aki olimpiai és világbajnoki ezüstéremmel büszkélkedhet. A hölgyek mezőnyét erősíti továbbá a románok Európa-bajnoki aranyérmes kettőse Elizabeta Samara és Daniela Dodean.

És persze asztalhoz állnak majd a hazai kedvencek, a férfi és női válogatott versenyzői, a rendező jogán rendkívül népes magyar versenyzői létszám – jelen állás szerint 46 hazai játékos – mérettetheti meg magát az eseményen. A válogatott keret tagjain túl többek között a felnőtt magyar ranglista éljátékosai, valamint a fiatalabb korosztály tehetségei, a Heraklész program versenyzői is részvételi lehetőséget kapnak a tornán.

Sajnos magyar szempontból azért lesz nagy hiányzója az eseménynek. A jelenleg aktív játékosok közül a legeredményesebbnek számító Tóth Krisztina Bundesliga-kötelezettsége miatt nem tudja hazai pályán megcsillogtatni tudását, az asztaliteniszt és a sportot kedvelők nagy bánatára.

A magyar indulók
Férfiak: Jakab János, Pázsy Ferenc, Fazkas Péter, Kosiba Dániel, Zwickl Dániel, Pattanytús Ádám, Muskó Péter, Zombori Dávid, Nagy Krisztián, Lakatos Tamás, Palatinus Martin, Móricz Máté, Do Phuong Nam, Szudi Ádám, Szita Márton, Varga Zoltán, Kovács Domokos, Ecseki Nándor, Vajda Viktor, Lindner Ádám, Lukács Richárd, Schaffer Dániel, Magyar László, Simon Ferenc, Kristin Dániel, Perei Gergely
Nők: Póta Georgina, Lovas Petra, Madarász Dóra, Ambrs Krisztina, Pergel Szandra, Kertai Rita, Nagyváradi Mercédesz, Varga Tímea, Hepke Johanna, Fülöp Szilvia, Nagypál Csilla, Fuderer Dalma, Imre Lejla, Takács Lili, Angyal Marietta, Ciurcui Melinda, Juhász Mariann, Li Bin, Nyitrai Anita, Braun ÉVa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik