“Sosem tudhatod, kinek fogsz szurkolni” – Vasas Mihály

Vasas Mihály tíz éve az MTK Hungária körúti stadionjának portása. Hogy tudják-e a kék-fehérek fiataljai, hogy edzésre menet egy kétszeres válogatott, 42-szeres utánpótlás-válogatott, KEK-döntős, VVK-elődöntős, 275 NB 1-es meccsel és 78 góllal bíró focistával állnak szemben a bejáratnál?

„A zömük tisztában van vele. Jót szoktam mosolyogni, amikor jönnek az új fiatalok, aztán egy-két hét után már jó előre nyújtják a kezüket. Gondolom, Kanta Józsiék keze van a dologban. Szeretem a srácokat, ha nyernek, egyesével gratulálok nekik, ha nem, akkor inkább elbújok, és megvárom, amíg hazamennek. Nem bántom őket. Senkit nem engedtek el, szerintem sikerülhet az azonnali feljutás, bár még azt sem tudják a fiúk, melyik csoportba kerülnek”– mondja a 78 éves egykori klasszis, aki már gyerekkorában, Békéscsabán is az MTK-nak szurkolt, és aki Salgótarjánban lett NB 1-es játékos.

„Laukó Györgyöt, a párt akkori egyik vezetőjét Békéscsabáról Nógrádba vezényelték. Tudta rólam, hogy szegény családból származom, szeretett volna segíteni. Így kerültem Salgótarjánba. Apámnak 1400 forint volt a fizetése, én négy éven keresztül 600 forintot küldtem haza havonta. Volt helye, mert a bátyámon kívül még hat testvérem volt. Öten még mindig élünk, a többiek Békéscsabán” – emlékezik Vasas Mihály, aki Szojka Ferenccel, Dávid Róberttel együtt 1957-ben a negyedik helyig vezette a Salgótarjánt.

A magyar öregfiúk-válogatott egy külföldi túrán:

Felső sor: Raduly József, Vasas Mihály, Sipos Ferenc, Várhidi Pál, Hidegkuti Nándor, Buzánszky Jenő, Budai II László, Szojka Ferenc, Pál László, Szimcsák István. Guggolnak: Mátrai Sándor, Gellért Sándor, Grosics Gyula, Tóth Mihály, Sárosi László, Fenyvesi Máté.

„A bányászcsapatok között nagy volt akkoriban a rivalizálás, és a vidék legjobbja cím nagy elismerésnek számított. A meccs után a játékosok, a szurkolók, a hozzátartozók összegyűltek a Stécé nevű kocsmában, és családiasan beszélgettünk, volt 10-12 asztal. A mai napig tartom a kapcsolatot a tarjániakkal, van, akivel kéthetente beszélgetek. Akkoriban nem nagyon lehetett vándorolni, sokáig nem engedtek el, nem adtak ki. Többen is hívtak, a Honvéd, majd a Csepel rendületlenül, végül az MTK-ba kerültem. Ahányszor az MTK-val találkoztunk, az intézőjük mindig odajött hozzám: ’Neked a Csikarral kell együtt játszanod’. Végül tényleg lehúztunk együtt négy évet Kicsivel” – mondja Vasas Mihály, akinek Salamon Béla színészóriás, az MTK legendás drukkere gyűjtötte össze az odaigazolásért ajánlott pénz egy részét.

„Volt egy nagy mondása az öregnek felém: ’Misukám, soha ne áruld el, kinek szurkolsz, mert sosem tudhatod, mi történik’. Milyen igaza lett, én sem gondoltam volna, hogy egyszer a Vasasnak fogok szurkolni az NB 1-ben. Most eljött ez a pillanat. Persze korábban is szerettem a Vasast, 16 évig játszottam az öregfiúk csapatban” – tette hozzá az egykori támadó, aki 65 éves koráig focizott, és akinek pályafutása csúcsán a fejjátéka volt az erőssége.

„A magasságomhoz képest valóban ebben voltam a legjobb, nehezen lehetett lefejelni. Mindenre rá lehetett venni a pályán, de erre voltam a legbüszkébb. Azt mondják, az első tízben benne voltam Hidegkuti, Kocsis, Palotás, Varga, Lahos mellett. Akkoriban az 5-ös volt a legnagyobb osztályzat a sportlapban, 4-essel már nem kerültem be a Hét csapatába, mert Kocsisnak is 4-est adtak” – emlékezik.

Az MTK egy telt házas találkozója a Népstadionban:

A válogatottban – felejthetetlen két mérkőzés

Való igaz, a sikerek ellenére a válogatottban csak kétszer szerepelt, hisz borzasztó nehéz volt odakerülni. Ne feledjük viszont, hogy az utánpótlás csapatban 42 alkalommal, akkoriban ugyanis lehetett egy túlkorost szerepeltetni, és ez legtöbbször ő volt, 27 éves koráig ott játszott.

Aztán 1958. április 20-án így állt fel a magyar válogatott 100 ezer néző előtt a Népstadionban Baróti Lajos szövetségi kapitány irányításával: Grosics Gyula – Mátrai Sándor, Sipos Ferenc, Szigeti Oszkár, Bozsik József, Kotász Antal, Sándor Károly, Vasas Mihály, Machos Ferenc, Tichy Lajos, Fenyvesi Máté.

Vasas Mihály az 57. percben lőtt góllal állította be a végeredményt, első A-válogatott meccsén. Könnyek azonban akkor szöknek végleg a szemébe, mikor a második meccs kerül szóba. 1958 októberében, Bukarestben játszottunk a románok ellen, 75 ezer néző lett, az új stadionjukban. Már a harmadik percben gólt kaptunk, aztán a 70. percben beállt Misi bácsi, és egy perc múlva gólt rúgott, majd a második magyar gólnál gólpasszt adott:

„Úgy volt, hogy kezdő leszek, de Baróti végül nem tett be. A meccs vége felé szólt: ’Misi, menjen be legyen szíves’. Hogy őszinte legyek, az atmoszféra és a románok durva játéka miatt először azt kérdeztem: ’Lajos bácsi, ennyi időre?’ Hoffer József, az ifik szövetségi kapitánya ült mellettem a padon, azt mondta, nem tehetem meg, hogy szabotálok. Alig három perc alatt bemelegítettem, és bementem. Tichy hozta fel a labdát a jobbösszekötő helyén, én a balösszekötőben jött fel. Nekem passzolt, azt várta, tegyem neki vissza. Aztán annyira elszaladtak mellőlem a védők, hogy tisztán maradtam. Jött rám egy kirepülő ember, mellette nem erőből elcsavartam. A labda a vas és a léc közé szorult, úgy kellett leszedni onnan. De benne voltam a második gólban is. Budai hozta fel a labdát, én el is estem a támadás során, de valahogy odakerültem a kapu elé. Jött a labda befelé, meglöktek, de lefejeltem. Pattogott a labda a kapu előtt, majd Tichy betalpalta. Hat perc alatt fordítottunk” – emlékezik láthatóan elérzékenyülten.

Az első és második meccse között történetesen rendeztek egy világbajnokságot, Svédországban. Ott volt a keretben, de nem játszott. „Neheztelek egy kicsit Baróti Lajosra, még akkor is, ha nagyszerű edzőnek tartottam. A Wales elleni meccs előtt félrehívott, kérdezte, minden rendben van-e. Azt mondtam, persze, alig várom, hogy bedobjon. Másnap kimaradtam. Életem legnagyobb csalódása volt az a pillanat. Aztán Lahos, Monostori és a többiek azt mondták: ’Te vagy a legjobb közülünk, neked kellett volna játszani’. Ez erőt adott a későbbiekre”.

A Sporting-MTK (3-3, 1-0) KEK-döntő összefoglalója:

A másik nagy csalódásnak részese volt: az átkozott KEK-döntőnek a Sporting ellen a brüsszeli Heysel-stadionban. A sorozatban gólt lőtt a Celticnek (az első meccsen 3-0-ra kikaptunk, majd a Hungária körúton nyertünk 4-0-ra), a Fenerbahcének. A döntőben aztán nem ő, hanem Sándor Csikar (2) és Kuti talált be. Háromszor vezetett az MTK, mégis 3-3 lett a vége (a 83. percben talált be a Sporting), az újrajátszott meccsen pedig 1-0-ra nyertek a portugálok.

„Ott eltört valami bennem és a csapatban is. Végig uraltuk a meccset, mégsem nyertünk” – emlékezik vissza arra a meccsre, amely majdnem az 54-es VB-döntő igazságtalanságával ért fel. Apropó Aranycsapat:

„Nem voltak megközelíthetetlenek. Grosics mai napig nagyon jó barátom, Puskás pedig akármikor találkoztunk, megkérdezte: ’Kisbányász, hogy vagy, minden rendben?’. Mind emberileg, mind a pályán a legnagyobb volt, nem volt hozzá hasonló játékos. 54-ben egy alkalommal kicselezett valakit a balösszekötő helyén, én kirúgtam alóla a labdát, ő meg elesett. Kérdezte Pósa Jani bácsit, a bírót, ez mi volt. Ő csak annyit mondott: ’elvették a labdát, szaladjon utána’”.

Mesélni persze órákig lehetne, hisz Vasas Mihálynak mindene a foci. Lengyelországban a Bytom csapatánál három évig edzősködött: az első évben feljuttatta a csapatot az élvonalba, majd kétszer is 6. lett a gárdával. Az MTK-val azért nem lett bajnok, mert a Csepel az egyik évben lebundázta a Fradival az utolsó bajnokiját. Ma is minden meccset megnéz a tv-ben, és a következő szezonban – nomen est omen – Vasas-meccsekre jár majd. Szerinte a Videoton mellett az Újpest és talán a Fradi lehet ott a végelszámolásnál a bajnokságban.