Poszt ITT

Gyarmati Andrea: 198 centi, 98 éves, igazi úr

Soha rosszabb Szilvesztert.
Korábban a témában:

Lesétálok a bankjegy-automatához, döbbenetesen hosszú a sor, elvégre az év utolsó napját írjuk. Azért egyszer csak sorra kerülök, felveszem a pénz, be a tárcába, tárca be a táskába, amikor megszólít az utánam következő bácsi, segítenék-e neki. „Kimentem a divatból, nem értem ezeket a gépeket, félek tőlük.” Ez az indok.

Szálfamagas, elegáns pasas, kezében bot; összeszorul a szívem: stílusa, mint nagypapámé volt.

Folytatja: „Hiába nőttem ilyen magasra, kifog rajtam a világ.” Csevegünk, kiderül, százkilencvennyolc centi magas és kilencvennyolc éves az úr.

Lopva a sorra nézek, meglep, hogy senki nem türelmetlenkedik, sőt, mosolyog a nép. Szilveszteri angyal szállhat el épp felettünk.

Felveszem a bácsi pénzét, a kezébe adom, ő is mint én: bankjegyek be a tárcába, a tárca be a táskába, akkurátusan, aztán boldog új évet kíván, s engedélyt kér, hogy megöleljen. Az engedélyt megadom, kacag a sor.

Megyek, rendelek egy jó hosszút, beteg alig, zárásra esik be egy fiatal pár egy babával, aki nehezen veszi a levegőt. Kórházszagú a történet, de végül megalkuszunk: ellátom őket recepttel és jó tanáccsal, de ha bármi baj adódna, azonnal telefon. (Hívás, szerencsére, csak másnap jön, happy end, a kicsi szinte tünetmentes.)

Hazafelé tartva van néhány megállóm.

Bekopogtatok egy vadonatúj csecsemőhöz; második gyerek, nincs már akkora izgalom és oly sok megbeszélnivaló, mint az elsőnél, de azon a címen, hogy megvizsgálom, eljátszom vele kicsit, ennyi öröm nekem is jár. Ráadásul a négyéves tesótól kapok egy „ezt neked hozta a Jézuska, doktor néni” csomagot, benne egy gyönyörű toll és egy határidőnapló. Mert a szülők emlékeznek rá, hogy ez a gyengém, annyira meghat, elpityeredem.

Aztán meglátogathatom Rozikát, az unokámat, aki elképesztően édes, akivel csoda minden pillanat.

Végül megnézem még anyut. Elég abszurdnak érzem, ahogy azt mondom, „boldog új évet”. Azt feleli, „neked is”, és nem vagyok benne biztos, hogy tudja, kinek mondja ezt.

Otthon, ahogy az év utolsó napján mindig, összeírom, mi sikerült az óévben, és hol mutatkoznak hiányok. Egész jó kis 2019-es mérleg kerekedik, naná, hogy bizakodó 2020-as tervek sarjadnak belőle.

Megfőzöm az elmaradhatatlan lencsét, nehogy már ne legyünk jómódúak jövőre is, és közben olyan örök igazságok pörögnek a fejemben, mint hogy:

  • nem az a gazdag, akinek sok van, hanem az, aki sokat tud adni
  • nem harcolnunk, lökdösődnünk, tolakodnunk kéne, nem az egónk buta kis harcait kéne vívnunk, hanem inkább figyelni egymásra, mert abból születhet lelki béke
  • sosem a tárgyak, hanem a tettek az igazán fontosak.

Az az ideasor vége, hogy „a gondolat valóságot teremt”, így hát leírok szépen mindent, amire a szívem vágyik, és amiről majd jövő év végén kiderül, sikerült-e megvalósítanom.

Soroljam?

  • szeretnék jobb lenni a tavalyi önmagamnál
  •  szeretnék sok beteget meggyógyítani
  • szeretnék sokat nevetni, sokat sportolni
  • szeretném látni, ahogy Rozika okosodik, fejlődik, jó lenne sokat lenni vele
  • szeretnék nem elfeledkezni a saját felelősségemről
  • és persze szeretnék jó egészségnek örvendeni.

Megfő a lencse, beköszönt az éjfél, durrognak a tűzijátékok, pityeg a telefonom; érkeznek az üzenetek, köztük a legszebb: „Boldog Új Évet kívánunk, Doktornő! Magánál jobbat egy gyerek sem óhajthat.”

Elég jó kezdés.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.