Nehéz legendákról írni, gondolja Rézi bácsi. Márpedig a Kádár egy igazi legenda. A Kádár étkezde nagyjából akkor nyit, mikor a Kádár-rendszer: 1957-ben. Kádár Béla, az alapító – Kádár Jánossal, az első titkárral ellentétben – eltekint mindenféle megtorlástól és kivégzéstől, ő inkább egy házi ízeket preferáló kifőzdét szeretne létrehozni. Egy helyet, ahol családias hangulatban, olcsón, finomat lehet enni.
A hetedik kerületi (Klauzál tér) kifőzdéből az évtizedek során igazi „pesti mese” lesz. Ma tulajdonképpen egy szobányi vendéglő, egy kis kuckó, ahol megállt az idő. Olyan, mintha egy olasz családi trattoriába lépne az ember 1964-ben. A falon híres vendégek fotói (sportolók, színészek, írók stb.), kockás terítős asztalokkal dugig rakott helyiség, a vendégek könyöke összeér, szinte nagymamai szinten kedves pincérnénik, a tulaj fehér köpenyben ül a kassza mögött, és „bemondásra” üti be a tételeket (magyarul: annyit fizetsz, amennyit bevallasz, egyfajta becsületkasszáról van tehát szó). Szinte hihetetlen, de Meg még egy rakás híresség. Most például Rézi bácsi, aki persze nem először járt itt (volt ő hetedik kerületi lakos is, nem kevés ideig).
Rézi bácsi azon mereng a Kádár hátsó traktusában ülve, miközben az étlapot böngészi, hogy ha Krúdy nem hal meg olyan korán (még 55 éves se volt), akkor meglehet, ő is a Kádárba jár étkezni a forradalom leverése után. Hiszen még csak 79 éves lett volna a nyitáskor, és soha nem volt egy kényes ínyenc: éppen az ilyen kis perkeltes-tafelspitzes-pájslis zugokat kedvelte.
Lessünk csak bele Rézi bácsi gondolataiba: Aczélék gyorsan a tiltott kategóriába sorolták a vén dzsentrisvihákot, aki már megint nem volt hajlandó emigrálni – pedig például Márai mennyit győzködte 1948-ban, hogy menjen vele Nápolyba! Gyula bácsi maradt, könyveit nem adták ki, nyugdíjas korrektorként működött a Szabad Népnél, aztán ült pár évet Rákosi alatt, Recsken fejben írt néhány regényt, mások mellett a Boldogult elvtárskorombant, most ezeket diktálja délutánonként egy fiatal gépírónőnek Király utcai egyszobás, füstszagú bérleményében. A rossz nyelvek szerint az idős író erotikus kapcsolatot tart fenn a frissen érettségizett kisasszonnyal, akarom mondani, elvtársnővel.
Rézi bácsit az édes fantáziálásból a pincérnő búgó hangja ébreszti. Nehezen dönt. Ugyan csábító a napi ajánlat körömpörköltje, de ehhez túl meleg van. Meg a körömpörkölt Rézi bácsinál bizalmi dolog. Talán az egyetlen ügy, amit nem bíz másra, csakis a sajátjában hisz. Miért? Nem tudja. Talán a sok csalódás? Mindegy, így alakult. Körömpörköltet csak otthon.
Szép, hogy van töltött paprika, de valahogy most ezt sem kívánja.
Egyébként ez mind kiváló a Kádárban. Az állandó étlap majdnem fele azután ebből a húslevesből jön. Főtt marhahús számtalan variációban: meggyszósszal, almaszósszal, sóskával stb. Marhanyakról van egyébként szó, némi püré vagy petrezselymes burgonya és az adott szósz a többrekeszes tányéron. Remek. Egy háromfogásos menü (csésze leves, főétel, édes) simán összeállítható 3000-3500 forintból (persze, ha például libát eszünk, akkor nem). Van itt minden, aminek egy ilyen házias-magyaros kulthelyen lennie kell: pörkölt és rántott hús is!
Rézi bácsi végül a „Hortobágyi rostélyos” fantázianevű ételt nézi ki magának. Szereti a Hortobágyot és kedveli a rostélyost is: a hagymásat is, az Esterházy módon készültet is. Bár ez utóbbit talán egy évtizede nem látta étlapon. Sajnos. Pedig micsoda fogás! (Petőfi rostélyosról már igen, de az szörnyűség!)
Érkezik egy hatalmas tányéron rengeteg piros mártás, némi petrezselymes burgonya és egy óriási grízgaluska. Éppen ilyen grízgaluskával találkozott Rézi bácsi a húslevesben. Aztán a „rostélyost” is megleli a bolond öregúr, a szósz alatt van elbújva, és valószínűleg neki is a leves volt előző bejelentett lakhelye. Végül az étel nevét is megfejti Rézi bácsi: hiszen a hortobágyi palacsinta mártása bújtatja a marhahúst: ezért hortobágyi! Csak a grízgaluska létére nem talál magyarázatot. Mi ez? Miért fekszik a fogás tetején lustán és kövéren? Mi dolga ott? Köret? Annak ott a petrezselymes krumpli. Dísz? Annak otromba és rengeteg. Szóval megfejthetetlen rejtély ez a grízgaluska ezen a tányéron. Mindenesetre bizarr.
Végül Rézi bácsi egy korrekt vargabélessel zárja az ebédet. (Nem is tudna mást zárni, a Kádárban ugyanis csak ebéd van, keddtől szombatig fél déltől fél négyig tart nyitva.) Egy vénséges pali éppen most áll fel az asztaltól, a pincérnő a kezébe adja a kopott, bádog ételhordót.
Van benne valami megmagyarázhatatlan frissesség, életerő, energia. Valami vibrálás körülötte. Mintha halhatatlan lenne. Huncutul elmosolyodik gondosan méretre szabott szürkés ősz bajusza alatt, és azt suttogja Rézi bácsinak: „A Kádár hangulata pedig utánozhatatlan. Egy legenda, ami nélkül sokkal szegényebbek lennénk. Egy legenda, amely több mint hatvan éve szól rólunk. Hogy mást ne mondjak, a Kádár tulajdonosa most Orbán.”
Azzal elcsoszog a vásárcsarnok irányában.
Teszt időpontja: 2018. május 24.
Teszt helye: Bp. VII. Klauzál tér 9.
