Poszt ITT vélemény

Jászberényi Sándor: nyílt levél a magyar parlamenthez, pártokhoz – Update

Tisztelt képviselők!

Azért írok Önöknek, mert egy súlyos problémára szeretném felhívni a figyelmüket, mely talán elsikkad a menekültválság és az Európát sújtó terrorizmus sokkjában.

Az elmúlt évtizedben európai, köztük magyar állampolgárok is büntetlenül csatlakozhattak fegyveres csoportokhoz, bárhol a világon, kaphattak katonai kiképzést, gyilkolhattak egy-egy ideológia nevében úgy, hogy itthon ezért senki sem vonta őket felelősségre.

Ahogyan a párizsi események is mutatják, ezek a külföldön fegyveres harcra kiképzett személyek konkrét biztonságpolitikai veszélyt jelentenek akármelyik európai országra, hazánkat is beleértve.

A gyakorlat azt mutatja, hogy ezek a személyek hazatérnek anyaországaikba, ahol gyakorlatilag minden felügyelet nélkül tudnak tevékenykedni, egy terrorakciót pedig egy kiképzett, higgadt katonaként tudnak végrehajtani, a civil lakosság ellen.

Annak a megakadályozásának az érdekében, hogy hazánkban kiképzett, harci tapasztalattal rendelkező gyilkológépek szaladgálhassanak, közös nemzeti érdekünkként kérem, hogy a tisztelt parlament azonnal hozzon törvényt, melyben kriminalizálja a magyar állampolgárok számára

  • a külföldi fegyveres csoportokhoz való csatlakozást, függetlenül azok ideológiájától és
  • a külföldi fegyveres konfliktusokban való önkéntes részvételt.

Ezzel a jövőben elkerülhető lenne, hogy társadalmunkba bármilyen, fokozottan veszélyes elemek visszatérjenek.

UPDATE:

Mint arra Bodolai László jogász felhívta a figyelmünket, az új magyar BTK.-ben már szankcionálják, ha valaki külföldi fegyveres csoporthoz csatlakozik, mégpedig a különös részben.

  1. évi C. törvény

a Büntető Törvénykönyvről

XIV. FEJEZET

HÁBORÚS BŰNCSELEKMÉNYEK

Tiltott toborzás

  1. § (1) Aki a Magyarország területén idegen fegyveres szervezetbe – szövetséges fegyveres erőn kívül – katonai szolgálatra, katonai érdekű egyéb szolgálatra toboroz, vagy ilyen szolgálatra vállalkozókat közvetít, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az a magyar állampolgár, aki – szövetséges fegyveres erőn kívül – nemzetközi vagy nem nemzetközi fegyveres összeütközésben részt vevő idegen fegyveres szervezetbe önként belép, erre ajánlkozik, vagy ilyen fegyveres szervezetben kiképzésen vesz részt.

(3) Ha a Magyarország területén idegen fegyveres szervezetbe katonai szolgálatra, katonai érdekű egyéb szolgálatra toborzott vagy ilyen szolgálatra közvetített személy a tizennyolcadik életévét nem töltötte be, a toborzó vagy közvetítő személy két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A tévedésért elnézést.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik