A másba még a nők is beleférnek olykor-olykor, és még olyan társaságban is, ahol kiközösítéssel járna például bármilyen antiszemita vicc, simán kimondanak olyat, nézvén a csinos jeltolmácsot, hogy „na, ilyen az ideális nő, kerek formák, és nem tud beszélni.”
Hogy a magyar épp a melegeket vagy a transzneműeket fogadná el? Haha.
Persze a hivatalos odanyilatkozat szerint toleráns országban élünk. Még szerencse, hogy nem hangosabbak a „bűnösök.”
„Az emberi jogokat magasan tisztelő társadalmakban egy politikusnak rögtön van egy jó válasza a hasonló kérdésekre. Ha nem is szívből, de tudják, mit kell válaszolniuk. Nálunk ez nem megy. És ez érzékelteti, hol tartunk – mondja Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország igazgatója – de tegyük hozzá, mi már azt is nagy sikernek értékeljük, előrelépésnek, hogy egy újságíró egyáltalán feltesz ilyen kérdést.”
Nos, olyan választ kaptunk, amilyet, kiderült, hogy a legjobb persze az lenne, ha ezek az emberek nem is lennének, de mit csináljunk. Legalább csöndben vannak, az is valami. De szerencsére nincs mindenki csöndben, bár nálunk még igen kicsi a támogatottsága mindenféle megmozdulásnak, a Pride-ra se mennek el pár ezernél többen. Az sem véletlen, hogy a megmozgató kampányok is csak szűk, általában az amúgy is nyitottak körökhöz érnek el.
Tiltakozótáblát tartanak a kezükben a Budapest Pride rendezvény keretében szervezett meleg méltóság menete ellen demontsrálók az Oktogonon.
Fotó: MTI/Mohai Balázs
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1990. május 17-én döntött arról, hogy törlik a homoszexualitást a mentális betegségek listájáról. Ennek évfordulóján rendezik 2004 óta a Nemzetközi Homofóbia és Transzfóbia Ellenes Napot, melynek célja, hogy a döntéshozókat, a médiát, illetve az egész társadalmat érzékenyítse. Akciókban idén sem volt hiány. Az Amnesty International Magyarország fotókampánnyal készült, főképp a transzneműek, a transz – és interszexuálisok helyzetére fókuszálva, melynek mottója az volt:
„A nemed a te dolgod. Nekem csak tisztelnem kell.”
Felkérték a nálunk hivatalban lévő nagyköveteket, hogy készítsenek egy fotót magukról az adott felirattal. Tíz és felen vállalkoztak rá, többek között a francia, a finn, a belga nagykövet is. (A „fél” résztvevő arra utal, hogy az említett nagykövet nem tudott időben reagálni, de csatlakozott az akcióhoz.”
A Szemtől Szembe LMB- jogi kampány Kézfogó flashmobja is vasárnapja lett időzítve, a STEREO Akt színházi produkciós műhely szervezésében. A cél az volt, hogy modellezzenek egy olyan világot, ahol őszintén rá tudunk mosolyogni a szembe jövő azonos nemű párokra is. Hogy ne kelljen rejtőzködni: bárki nyíltan felvállalhassa önmagát. Körülbelül kétszáz ember vett részt, vegyes társaság: nem csupán az érintettek, hanem azok is eljöttek, akik szolidárisak az LMBT emberekkel. Minden békésen zajlott.
A rendőri jelenlét persze kötelező eleme az ilyen akcióknak, de amúgy sem kötözködtek a megjelentekkel, még csak beszólások sem akadtak. Szobrok készültek, hihetetlen kreativitással, és végül a párok egymástól hat-nyolc méter távolságban állva egy 850 méterkerületű kört alakítottak ki a Liszt Ferenc tér-Király utca- Andrássy út-Nagymező utca „átölelésével”, ebbe kerültek bele hét percre az elkészült művek. Majd a párok lavinaszerűen megindultak, és a Balett Intézet előtt elkészült a csoportkép.
„Hogy kevés lenne ennyi ember? Nem gondolom – mondja Boross Martin, a STEREO Akt rendezője – mi kifejezetten örültünk a 200 fölötti résztvevőnek, mivel ez nem egy ismert civil szervezet már hagyományba ágyazódott programja volt, hanem egy rendhagyó művészeti akció. Úgy vélem, minden megjelenés egy lépés az érzékenyítés felé, a láthatóságot segíti. Mi sem azt akarjuk megmondani az embereknek, mit is gondoljanak, hanem inkább megmutatjuk, min lehet és kell gondolkodniuk! Tudatosítani szeretnénk, hogy kiállni az emberi jogokért nem csak a kirekesztettek dolga, hanem mindannyiunk felelőssége.”
Valóban: mindannyiunk felelőssége, milyen országban szeretnénk élni. Hogy a gyűlöletet, kirekesztést támogatjuk-e, vagy a békés egymás mellett élést.
Hogy láthatatlan, szőnyeg alá söpört dolognak szeretnénk-e tudni bárminemű másságot (és vigyázat, ki tudja, holnap talán mi is egy kirekesztett csapathoz tartozunk majd, hiszen a gyűlölet olyan, akár a lavina), vagy inkább a láthatóságot választjuk.
Még ha ma csak páran is vagyunk így ezzel.
