Poszt ITT

Saját szűkülő világába zárhatja Orbánt az állami hírtévé

Orbán Viktor március 15 (orbán viktor, március 15)
Orbán Viktor március 15 (orbán viktor, március 15)

Mazochista nem vagyok, de érdekel, mire megy el 80 milliárd a közpénzből. Ennyit költünk ugyanis egy év alatt az állami médiára, amely most aztán teljes erővel megújult. Már csak ezért is igyekeztem benyomást szerezni az átalakított M1-ről március 15-én. Az ismerkedés perceit aztán jelentősen meghosszabbította, hogy az ámulat gyakran megbénított.

Nem jó nekünk igazából semmi: az elmúlt két évben ítéletidő volt március 15-én, amit igazán nem kívánok vissza. Most a viszonylag jó időben mindenki meg tudta tartani a maga tervezett programját. Ennek szintén megvannak a maga merőben más jellegű veszélyei.

Az első ilyen, hogy felmerül a kérdés: most akkor kokárda vagy nem kokárda? Én szeretem a kokárdát. Ezen az sem változtat, hogy 2002-ben a kokárda szélét is bekapta a politikai daráló, amikor a Fidesz kampányának részévé tették. Vagyis egy nemzeti jelkép pártos kisajátításával próbált érzelmi közösséget kovácsolni híveiből az akkori kormánypárt, ami azonos a maival. Sokan azonban, akik nem a Fidesz hívei, emiatt nem szívesen viselik a kokárdát, nem érzik többé a sajátjuknak. Holott a kokárda igazán nem tehet arról, mi történt vele, s ha a jelképek ilyesfajta kisajátításának engedünk, akkor valóban nem lesz soha olyan tárgy, érték vagy eszme, ami párthatárok feletti egyetértést teremthetne. Vagy ha nem is egyetértést, de mondjuk megértést.

Az ünnepi események forgatókönyve Budapesten évek óta abból áll, hogy Orbán személye köré épül egy szimbolikus esemény, amivel szemben szerveződik – vagy éppen nem szerveződik – egy Orbán-ellenes alternatív nagy esemény, meg sok-sok kicsi.


Fotó: MTI/Kovács Tamás 

Mióta Orbán ismét miniszterelnök lett, az állami jelképrendszer teljes súlyát használja fel annak kifejezésére, hogy a nemzeti ünnepek történelmi szimbólumrendszere személyesen benne és az ő kormányzásában folytatódik. Ez ügyben most olyan messzire ment, hogy a miniszterelnök többes szám első személyben beszélt 1848. március 15-e eseményeiről… Volt még ezenkívül a beszédben szakrális lépcső, csillagmező, főnixpillanat és vezércsillag – a teljesség igénye nélkül. Orbán rendszerint akkor ennyire ezoterikus, amikor híveibe és önmagába kell lelket önteni, s most pontosan ez a helyzet. Vele szemben az ellenzéki pártok kisebb és még kisebb rendezvényei álltak, valamint egy nagy vonulós civil ellenzéki demonstráció, amire nem buszoztattak iskolásokat és felnőtteket állami és egyházi intézmények. S amelynek a végén 19 (!) témában népszavazást kezdeményeztek. A kérdések között több is van, ami politikailag élessé válhat – ha lesz, aki gyűjt rájuk aláírást.

Ha március 15-én nagyjaink csillagmezejéről a szakrális cselédlépcsőn lesurrantunk például a pesti Blaha Lujza térre, és ott megkerestük a megújult állami hírtévé tudósítóját, akkor azt tapasztalhattuk: a három évvel ezelőtti legendás Opera előtti tudósítás nem kivétel, hanem szabály.

Tudniillik, ellenzéki tömeg az állami tévében nem létezik. A közt szolgáló tudósító ugyanis arról számolt be, hogy a Blahán áll a forgalom, az emberek meg tanácstalanok. Azt egy szóval sem említette, miként stúdióbeli kollégái sem, hogy az ellenzéki demonstráció a Keleti pályaudvartól elindult a Blahán keresztül az Astoriához.

Megjegyzem, az M1 60 másodperces hírblokkja ezt megelőzően 33 másodpercet szánt Orbán beszédére, szóval azért jó, ha érzékeljük az arányokat. És hát volt emellett rengeteg, de tényleg rengeteg huszár, népviseletet, kézműves, valamint ezek kombinációi. Csak Semjén Zsolt obligát lovaglását kellett sajnálatosan nélkülöznünk.

Valamint a valódi híradást. Az M1 tudósítói ugyanis szinte percenként számoltak be arról, hogy éppen már megtörtént valami vagy most mindjárt meg fog történni. Mert ezt csinálták álló nap, folyton esemény előtt vagy után vannak, véletlenül se szólnak akkor, amikor éppen tényleg történik valami, de azt azért elmondják bréking nyúzban, hogy 1848-ban Miskolcon kinyitott a szuronygyár.

Az “újszülött”, akinek örülnöm kellene a Médiahatóság elnöke szerint, jelesül az M1 nyilvánvalóan arra jött létre temérdek pénzből, hogy a kormány által megélt és sugallni vágyott alternatív valóságot közvetítse.

Abban ugyanúgy nincsenek békés és maguktól felvonuló ellenzéki tüntetők, ahogy nincsenek buszoztatott kormánypártiak, meg újságírót püfölő Orbán-rajongók. Amivel nem azt akarom mondani, hogy minden Orbán-párti tüntetőt állami pénzen hoznak verekedni, mert ez nyilvánvalóan nincs így. Na de ez a fajta distinkció például egészében véve hiányzik az állami médiából már jó ideje. A kormánypárti elemzés szerint az ellenzék a maga egészében “az erőszak kultúráját” képviseli. Értem, hogy ez miért van, csak akkor én egy picit halkabban örülnék a tartásról meg az igazságról szóló öblös mondatoknak.

Talán erről is érdemes elgondolkodni, amikor Orbán éppen arról beszél, hogy a jövőt nem az uborka görbülete, hanem az európai ember testtartása jelenti. Mármint nyilván arra gondolt, amennyire még követni tudom és akarom, hogy Európában a bürokraták az uborkaszabványon és más földhözragadt ügyeken gondolkodnak, miközben ő megmenti a keresztény Európát. Meg még azt is bebizonyítja, hogy Lincoln a magyaroktól tanulta a demokráciát.

Ha Orbán ezt valóban elhiszi, akkor az állami hírtévé nem megnyitni fogja előtte az utat, amely visszavezet a választókhoz, hanem végképp bezárja őt saját egyre szűkülő világába.

És akkor a március 15-i beszéd nem válik “főnixpillanattá”, legfeljebb úgy emlékszünk majd rá, mint egy délelőttre, amit a politikai Ezo Tévével töltöttünk.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik