A történet Szentpéterváron, 1990-ben kezdődik, Vlagyimir Vlagyimirovics épp hazaérkezett Drezdából, ahol a hidegháború alatt KGB-s felderítőként szolgálta a Szovjetuniót. A birodalom az összeomlás szélén volt, s Putyin állást keresett. Szerencséjére épp egykori jogászprofesszora, Anatolij Szobcsak volt a polgármester, így a fiatal exkém az ismeretséget kihasználva hamar elhelyezkedett a városházán. Putyin KGB-s múltja is közrejátszott abban, hogy alkalmazták, hiszen a polgármesternek szüksége volt valakire, aki a háttérben tartja a kapcsolatot a hírhedt szentpétervári maffiavilággal.
Fotók: PBS
Putyint hamarosan alpolgármesternek, majd a gazdasági kapcsolatokért felelős bizottság elnökének nevezték ki. Ő döntött arról, mely külföldi cégek nyithatnak irodát a városban, de volt egy ennél is fontosabb feladata: neki kellett kezelnie a Szovjetunió összeomlását követő élelmiszerhiányt. Kidolgozott egy programot, amely szerint az addig állami tulajdonban lévő nyersanyagokat orosz exportőrök között osztották szét, hogy az eladásból származó bevételből élelmiszert importáljanak. Putyin még egy dokumentumfilmet is készíttetett magáról – stílszerűen „Hatalom” címmel -, amelyben büszkén mesélte, hány ezer tonna vajat és tejet sikerült beszerezniük.
Csakhogy az élelmiszerszállítmányok nagy része valójában soha nem érkezett meg. Az éhező tömegek tüntetni kezdtek.
Olyan nagy lett a közfelháborodás, hogy a városháza kénytelen volt vizsgálatot indítani, aminek vezetésével Marina Salijét, a városi tanács tagját bízták meg. A Frontline-nak a ma már vidéken élő asszony azt mondta, ez volt az az eset, ami miatt kiábrándult a politikából, a szálak ugyanis egyértelműen Putyinhoz vezettek. Marina azt állítja, dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy Putyin és baráti köre a nyersanyagkivitelre létrehozott fantomcégek segítségével több tízmillió dollárt loptak el. A leendő orosz elnök azonban már ekkor érinthetetlennek bizonyult. Szobcsak politikai lejáratásnak bélyegezte az ügyet, és megvédte helyettesét az ügyészségi eljárástól. Putyin mindent tagadott.
Putyin 16 évesen
Volt egy másik ügy is, amiben Putyin a szentpétervári hatóságok célkeresztjébe került. Andrej Zsijkov, a város egykori vezető szövetségi nyomozója még ma is zaklatottan mesél a 144-128-as esetről. Az ügy középpontjában egy a város által felbérelt építőipari vállalat állt, amelynek Zsijkov szerint 2,5 milliárd rubelt fizettek, pedig soha nem végezte el a rábízott munkát. Azt állítja, a pénzt valójában Putyin és barátai szipkázták el, hogy egy részéből üdülőházakat építsenek a spanyol Riviérán. Az egykori nyomozó szerint egyszerű lopásról volt szó, amiért Putyint és Szobcsakot is börtönbe kellett volna zárni. A korrupciós vizsgálatot azonban évekkel később leállíttatta a főügyész, miután Putyint elnökké választották. Zsijkov lényegében azt az indoklást kapta, hogy az államfő érinthetetlen.
Putyin 1996-ban lépett be az országos politikába. Moszkvába ment, ahol az elnöki ingatlankezelő hivatal helyettes vezetőjévé nevezték ki. Odahaza, Szentpéterváron ekkor már leáldozóban volt egykori pártfogójának csillaga. Anatolij Szobcsak ellen újabb korrupciós vizsgálat indult, ráadásul nem sikerült újra polgármesterré választatnia magát, így teljesen védtelen maradt. Addigi barátai is ellene fordultak, vagyis reális esély volt rá, hogy börtönbe zárják. Ekkor lépett közbe Putyin. Szobcsak az egyik kihallgatása során váratlanul szívrohamot kapott. Kórházba szállították, ahonnan néhány napon belül egy magángéppel elhagyta az országot. Özvegye azt állítja, hogy az orvosok nem akarták ellátni, ezért kezeltette külföldön.
Csakhogy napokkal később, Párizsban Szobcsakot már teljesen egészségesen látták az utcán. Az egész akció valójában egy jól kivitelezett szöktetés volt, amelyet Vlagyimir Putyin segített megszervezni.
Putyin lojalitása nem maradt észrevétlen a Kremlben, ahol az ambiciózus exkém folytatta a ranglétra megmászását: 1998-ban már a KGB utódja, az FSB elnöke volt. Borisz Jelcin elnöksége ekkor már a végéhez közeledett, a Kreml ura pedig ugyanabban a helyzetben találta magát, mint Szobcsak. A Jelcin-éra a vadkapitalizmus időszaka volt Oroszországban, az egykori szovjet állami vagyont lényegében oligarchák egy szűk körének osztották szét. Ahogy a végéhez közeledett a Jelcin-korszak, egyre nyilvánvalóbbá váltak a rendszer visszásságai, az elnök ellen pedig korrupciós vizsgálat indult. A szabadságát féltő Jelcin számára ezért mindennél fontosabb lett, hogy bebiztosítsa magát. Olyan utódot kellett választania, aki biztosan nem fordul ellene a hatalomból való távozása után. Putyin épp kapóra jött, hiszen ő már Szobcsak megmentésekor is bizonyította hűségességét.
Fotó: Europress
Jelcin 1999-ben kinevezte miniszterelnökének Putyint, innen már csak egy lépés volt az államfői poszt. Csakhogy volt egy kis gond: Putyin mindeddig egy a közvélemény számára ismeretlen, szürke háttérember volt, Jelcin elnöki terminusának vége viszont vészesen közeledett. Gyors és drasztikus megoldás kellett az ex-KGB-s népszerűségének feltornászására. Ami ezután történt, az mindmáig heves vita tárgyát képezi Oroszországban.
Putyin alig egy hónapja foglalta el a kormányfői bársonyszéket, amikor bekövetkezett, amit sokan csak az “orosz 9/11-ként” emlegetnek. Moszkvában, Bujnakszkban és Volgodonszkban négy panelház ellen hajtottak végre bombamerényleteket. A lakóépületek összedőltek, 293-an haltak meg. Az országban eluralkodott a pánik. Putyin bosszút esküdött, és a csecsenföldi szeparatistákat kiáltotta ki bűnösnek, egy hónapra rá pedig megindult az orosz invázió, vagyis a második csecsen háború.
Az addig ismeretlen exkém hirtelen az ország legnépszerűbb politikusává, valódi nemzeti hőssé vált, az ezredfordulón tartott elnökválasztást több mint 20 százalékos fölénnyel nyerte meg. Jelcin terve tehát működött – ezt már azok az oroszok mondják, akik szerint a lakóházrobbantások mögött az orosz titkosszolgálat, vagyis közvetve Putyin állt.
Sok könyv, cikk és riport foglalkozott a merényletek furcsa körülményeivel, hivatalos vizsgálatok is indultak volna, de az állami Duma mindegyiket leszavazta. A szintén ex-KGB-s Mikhail Trepaskin az egyik áldozat családját képviselte, amikor olyan nyomokra bukkant, amelyek állítása szerint bizonyították, hogy az egyik gyanúsított az FSB (ex-KGB) embere volt. Még azelőtt lecsukták, hogy következtetéseit bemutathatta volna a bíróságon. Azt mondja, egy közúti ellenőrzés során a rendőrök csempésztek fegyvert a kocsijába, hogy letartóztathassák. Trepaskin még olcsón megúszta. Több más, az épületrobbantások hátterének feltárásával próbálkozó oroszt, például Alekszandr Litvinyenkót és Anna Politkovszkaját, rejtélyes körülmények közt ölték meg.
Az FSB-szálat nem csak Trepaskin állítólagos bizonyítékai, hanem több más gyanús körülmény is erősíti. Ezek közül a legerősebb az, amit a Moszkva közelében lévő kisváros, Rjazany egyik lakóépületének pincéjében találtak. A panelház lakói egy hatástalanított robbanószerkezetre bukkantak a bombamerényletek után pár nappal, amelyről egyértelműen kiderült, hogy nem csecsen terroristák rakták oda. A bomba ugyanis olyan alapanyagokból készült, amelyet kizárólag a hadsereg használ. Az FSB végül elismerte, hogy az övék volt a robbanószerkezet, de azt mondták, hogy csak egy gyakorlat részeként került a lakóház pincéjébe.
Az orosz kormány azóta is visszautasítja, hogy bármi köze lett volna a robbantásokhoz. Putyin szerint őrült, aki ilyet feltételez.
Borisz Jelcin 1999 végén váratlanul lemondott, így Putyin már hónapokkal a választás előtt államfő lett. A volt elnök nem csalódott kijelölt utódjában: Putyin első dolga volt amnesztiát adni a korrupcióval vádolt Jelcinnek és családjának. Sokan azonban ennek ellenére is bíztak abban, hogy Putyinnal egy fiatalosabb, nyugat felé nyitó, modernizálódó korszak kezdődött Oroszországban. Hamar kiderült, hogy a Kreml újdonsült urának más elképzelései vannak.
Már 2003-ban nyilvánvaló jelei voltak a Putyin által épített kleptokrácia kiterjedtségének, amikor Frankfurt egyik külvárosában egy SPAG nevű cég irodáját megszállták a rendőrök. Jürgen Roth oknyomozó újságíróként foglalkozott az esettel, ekkor tűnt fel neki, hogy a vállalatot azzal gyanúsították, hogy a szentpétervári maffia pénzmosodája volt. Az is kiderült, hogy egészen elnöki kinevezéséig Vlagyimir Putyin is a cég tanácsadó testületében ült. A nyomozás azonban végül eredménytelenül zárult, amihez Jürgen szerint nagyban hozzájárult, hogy a rendőröknek közvetlenül Gerhard Schröder kancellárnak kellett beszámolniuk az ügy állásáról. Schröder és Putyin azóta is közeli barátok, születésnapjukat is együtt ünneplik.
Az orosz közélet a 90′-es években sem volt tiszta, de az elmúlt 15 évben a korrupció az orosz állam működésének elemi részévé vált – erről több volt orosz oligarcha beszélt a Frontline-nak.
Egyikük Valerij Morozov, aki építőipari vállalkozóként dolgozott a Kremlnek. Az utolsó munka, amit elvállalt a szocsi olimpia előkészületei voltak, de ezután besokallt és külföldre költözött. Valerij szerint Putyin a már Jelcin idején is működő korrupt rendszert tökéletesítette, és szentpétervári barátaival töltötte fel. Azt mondja, az orosz elnök egy nyugati országban már rég börtönben ülne.
Hasonló véleményen van Szergej Kolesnyikov is, aki azt állítja, Oroszországban a korrupció a hatalom legfelső szintjéig ér. A ma már Észtországban élő vállalkozó arról vált híressé, hogy ő leplezte le az állami földön épült – és máig letagadott – 250 millió dolláros Putyin-palotát. Szerinte hazájában mindenkinek szüksége van állami protekcióra, ha pénzt akar keresni. Van is rá egy orosz kifejezés: ha valakinek „tető” van a feje fölött, az azt jelenti, hogy a cégének van állami pártfogója. Ha ez a „jótevő” maga az elnök, az olyan, mintha Isten egyengetné a cég útját – fogalmaz Kolesnyikov. A támogatás persze nincs ingyen.
Sztaniszlav Belkovszkij, Putyin egykori tanácsadója hét éve próbálja kideríteni, mekkora korrupcióból szerzett vagyont rejtegethet az orosz elnök.
2007-ben közölte első, 40 milliárd dolláros becslését, amit a Frontline szerint a CIA is megerősített. Ha tényleg ennyi (vagy egyesek szerint még több) pénze van Putyinnak, az azt jelentené, hogy az orosz közszférában eltöltött cirka huszonöt év alatt a világ egyik leggazdagabb emberévé vált.
Belkovszkij szerint Putyinra nagy hatással volt a 2011-es arab forradalmi hullám. Felismerte, hogy rá is ugyanaz a sors várhat, mint a néhai líbiai diktátorra, Moammer Kadhafira. Az orosz elnök ezért ragaszkodik görcsösen a hatalomhoz és ezért próbálja katonai agresszióval elterelni a figyelmet arról, hogy elnöksége alatt Oroszország modernizálódás helyett a gazdasági csőd szélére került.
A Frontline riportja egy vészjósló figyelmeztetéssel zárul.
Felidéznek egy részletet Putyin önéletrajzi kötetéből, amely egy sarokba szorított patkányról szól. Az orosz elnök azt írta: egy életre megtanulta, hogy ha valaki szorult helyzetbe kerül, és nincs vesztenivalója, akkor egy választása marad: a támadás.
Ha még ezek után van bő 54 perce, nézze meg a PBS Frontline, Putin’s Way című tényfeltáró filmjét:
