Sokan ismerik talán Pista bácsi történetét, akinek elvitte az árvíz házát. Ne búslakodjon, Pista bátyám – mondta neki a polgármester. Holnap maga a miniszter jön el a térségünkbe! – nyugtatta az öreget. Na, még ez is! – sóhajtott föl Pista bácsi. A baj nem jár egyedül.
Sajátos a válságok és a kormányok kapcsolata. Bármely típusú válság kiváló lehetőség a mindenkori kormányzatnak, hogy megmutassa, képes elhárítani a veszélyeket, úrrá lenni a bajokon. Arra is alkalom lehet azonban, hogy kiderüljön a kormány tökéletes alkalmatlansága. Gyakran pedig csak a szerencse dönti el, hogy egy kormány sikeres válságkezelőnek, avagy kétbalkezes dilettánsok gyülekezetének tűnik a nép szemében, attól függően, hogyan alakulnak – valójában a kormánytól függetlenül – az események.
Alkalmatlannak látják most sokan a görög miniszterelnököt. Az unió vezetőit sokkolta, hogy népszavazáson méretné meg Papandreu a legújabb megszorító csomagot, amelyért cserében Görögország államadósságát részlegesen elengednék. Elemzők ecsetelik egy esetleges irányítatlan görög államcsőd borzalmas következményeit Görögországra, az unióra, az euróra, az egész világra.
Papandreu időzítése szörnyű – mondják sokan. Biztosan, bár kérdés, mikor jött volna jól a görög népszavazás? Joseph Stiglitz Nobel díjas közgazdász még jóval a görög helyzet elfajulása előtt amellett tört lándzsát, hogy nem kellene kikényszerített megszorításokkal halálspirálba hajtani a görög gazdaságot. Görögország nagyobb megszorításokon van túl, mint amilyeneket Magyarország átélt nemrégiben – s ezzel azért már tényleg mondtunk valamit. Az utóbbi időkben fölvett hiteleik pedig biztosan nem jóléti juttatásokra, hanem az adósság finanszírozására mentek, mivel az adósságterheik hirtelen óriásira nőttek a megugró kamatok miatt. Működött az önbeteljesítő jóslat mechanizmusa: a hitelezők féltek, hogy a görögök nem tudnak fizetni, ezért megemelték a kamatokat, s a görögök így csakugyan nem tudtak fizetni, csak a „mentőcsomagok” segítségével. A „mentőcsomagokkal” a fejlett államok lényegében a saját bankjaikat támogatták – egyes elemzők szerint akár így is fölfoghatjuk az uniós akciókat. A részleges adósságleírás – bár a felszínen nem kedvez a bankoknak – végső célja szerint az európai bankrendszert óvná meg az összeomlástól. A görög társadalom azonban nem akar újabb megszorításokat a nyakába, ami érhető, ha onnan tekintjük, hogy a legutóbbi nadrágszíjhúzás a Bajnai-csomagénak mintegy hatszorosa volt.
Eljutottunk odáig, hogy Görögország a folyamatos lázongás állapotában van. Talán nem is annyira meglepő ennek fényében a népszavazás ötlete.
Hogy Papandreu alkalmas-e miniszterelnöknek, döntse majd el a görög nép. De hogy nehéz dolga van, az biztos. Akárcsak magyar kollégájának, Orbán Viktornak. A magyar miniszterelnök mostanság gyakran elmondja: 1990 és 1992 között Magyarországon elvesztettünk másfélmillió munkahelyet, az volt az igazi válság. Szerinte talpra álltunk ebből a helyzetből. Jóllehet ezek a munkahelyek nem jöttek vissza. Sőt, ha megvalósulna az egymillió új munkahely, amit a Fidesz ígért, még akkor sem lennénk a 90-es szinten – messze nem lennénk. Ez természetesen nem a Fidesz hibája, hanem a magyar átmenet terméke. A Fidesz hibája legfeljebb csak annyi, hogy a gazdaságpolitikája azt sejteti, mintha csak azért lenne alacsony a foglalkoztatottság, mert az emberek nem akarnak dolgozni – ezért meg kell vonni tőlük a szociális juttatásokat. Válság idején ilyen „kínálatélénkítő” politikába kezdeni több mint kegyetlenség.
Az üzleti szektorban alkalmazottak száma az egy évvel ezelőttihez képest harmincnégyezerrel nőtt – dicsekedett Orbán Viktor nemrégiben. E szerény eredmény mögött is azonban a törékeny európai konjunktúra állt. Nagy a kockázata annak, hogy jövőre nem lesz az a gyakorlott miniszterelnöki beszédíró, aki elő tud ásni legalább egy kedvezőnek látszó foglalkoztatási adatot.
Ha valóban beigazolódnak azok a félelmek, hogy a görög csőd miatt megroppan az európai bankrendszer, akkor itthon is bármi megtörténhet – persze leszámítva azt a lehetőséget, hogy nőni fog a politikai stabilitás, a gazdasági kiszámíthatóság, meg a politika népszerűsége.
