Mobil

IPhone-osokat zártak ki a fiókjukból

Ha valamilyen oknál fogva nem tud bejelentkezni Apple ID azonosítójával, vélhetően nincs egyedül a problémával, mivel az elmúlt napok során több felhasználó is panaszkodott erre. A visszajelzések szerint többen is tapasztalták, hogy csak azután tudnak belépni fiókjukba, hogy jelszót változtattak, mivel a rendszer nem engedte be őket a szokásos kombinációval – úgy tűnt, mintha zárolták volna a fiókjukat, mindenféle ok nélkül.

Az Apple még nem adott hivatalos választ arra, mi idézheti elő a jelenséget. Az érintettek közül többen is arról számoltak be, hogy egy megjelenő üzenet szerint biztonsági okok miatt történt az intézkedés. Eddig csak iPhone-osok számoltak be erről, Mac és az Apple Watch felhasználók nem. A cég honlapján magyarul is olvasható, mi a teendő, ha azonosítónk zárolva, vagy tiltva van, és emiatt számos más szolgáltatáshoz sem tudunk hozzáférni.

A Digital Trends szerint vélhetően egy olyan bug állhat a háttérben, ami az Apple biztonsági protokolljait érinti, de lehetséges, hogy egy külső, rosszindulatú szereplő beavatkozásának eredménye. Az almás cég egyik névtelenségét kérő dolgozója szerint a felhasználóknak csak igen kis százaléka érintett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik