Mobil

Frissítés után robbant fel egy iPhone

Egy felhasználó különös esetet jelentett az Apple Support csapata felé, miszerint iPhone X készüléke azután robbant fel, hogy frissített az iOS 12.1-es verziójára. A gyártó Twitteren annyit válaszolt a szétégett mobil fotójára, hogy folytassák privát üzenetben a probléma megvitatását, és postázza el a készüléket kivizsgálásra. A Gadgets360 megkeresésére Rocky Mohamadali, az eszköz tulajdonosa elárulta, hogy az iPhone mindössze tíz hónapos volt.

Ahogy a 9to5mac rávilágít, a frissítésnek nem sok köze lehetett az esethez, sokkal inkább annak, hogy a telepítés befejeztével Mohamad lehúzta az addig töltőre dugott készüléket. A férfi elmondása szerint a gyári kábeleket használta, és miután kihúzta a töltőt, arra lett figyelmes, hogy a készülék rendkívül forró. Miután azt a földre ejtette, sötét színű füstre lett figyelmes, ezután feszítette szét robbanás a készülékházat. Az Apple még nem adott hivatalos választ.

Nem ez az első alkalom, hogy iPhone robban fel, az elmúlt évek során ahogy az androidos mobilokat, úgy az Apple készülékeit sem kímélték a problémás lítiumion-akkumulátorok. A tűzesetek azért viszonylag ritkák, hiszen a több tízmilliónyi eladott mobillal kapcsolatban csak néha hallhatunk egy-egy problémás esetről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik