– hangzott el az Evolution 2018 konferencián az NRC piackutató cég legújabb, itt ismertetett kutatási adatai alapján.
Az internethasználó magyarok 84 százaléka legalább hetente használ televíziót, heti átlagban közel 19 órát töltenek a tévékészülék előtt. Az internetezők 60 százaléka használ legalább hetente rádiót, és ezzel a médiafajtával heti szinten közel 15 órát töltenek el. Nyomtatott sajtót az internetezők 28 százaléka olvas rendszeresen, 40 százalék alkalmanként teszi ezt meg. A print termékek olvasására fordított idő heti átlaga közel másfél óra. – számolt be Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója.
A magyar netesek 85 százaléka használója legalább hetente egyszer közösségi média szolgáltatásnak, és heti átlagban több mint 15 órát töltenek a social mediával. Kurucz Imre előadása alapján a magyar internetezők többsége nem tervezi, hogy a következő időszakban változtatna médiafogyasztási szokásain.
Az NRC kutatási adatai alapján egyébként nem teljesen igaz, hogy az internet megölné a hagyományos médiát. Ez látszik az alábbi ábrán is.
Ezek a szolgáltatások a legnépszerűbbek az interneten
Kurucz arról is beszélt, hogy a magyar internetezők 44 százaléka használ rendszeresen, 44 százalék pedig alkalomszerűen videómegosztókat. A filmek, sorozatok internetes streamek segítségével történő megtekintését a válaszadók 14 százaléka végzi rendszeresen, jóval többen, 40 százaléknyian alkalomszerűen. Élő online közvetítést a magyarok 8 százaléka szokott rendszeresen, 22 százaléknyian alkalomszerűen használni.
A fizetős online videotéka szolgáltatás használata ma még nem jellemző: a válaszadók 7 százaléka teszi ezt meg alkalomszerűen, 3 százalék rendszeresen. Sokkal jellemzőbb viszont a tévéadások, tévéműsorok online visszanézése: 37 százalék teszi meg ezt alkalomszerűen, 12 százalék rendszeresen. Online zenetárat a magyar netezők 13 százaléka használ alkalomszerűen, 9 százalék rendszeresen. Rádiót a válaszadók 33 százaléka hallgat online alkalomszerűen, 16 százalék rendszeresen. A torrent népszerűsége is elég magasnak tűnik: a netezők 22 százaléka használja a rendszert alkalomszerűen, 16 százalék rendszeresen. Pénzért egyébként 6 százalék tölt le alkalomszerűen, és mindössze 3 százalék rendszeresen.
A mobil előretör, a táblagépes fogyasztás egyelőre kevésbé
Az NRC kutatása kimutatta azt is, hogy a magyarok egyre több tartalmat fogyasztanak mobilról. A válaszadók 50 százaléka ezt már rendszeresen megteszi, 22 százalék alkalomszerűen használja a telefonját internetezésre. A táblagép viszont egyelőre kevésbé népszerű: az internetezők 13 százaléka használ rendszeresen tabletet, és az alkalmi felhasználók köre is csak 10 százalék. Érdekes az is, hogy az összes internetezéssel töltött időn belül milyen arányt képvisel a mobil eszközökről történő internethasználat. A válaszadók 29 százalékánál a teljes netezési idő több mint fele ma már mobil eszközről történik.
A piackutató cég megvizsgálta azt is, hogy a fogyasztók mennyire tartják figyelemfelkeltőnek az egyes médiumokban megjelenő reklámokat, illetve mekkora arányban generáltak az egyes hirdetési fajták vásárlást vagy legalább érdeklődést a reklámozott termék vagy szolgáltatás iránt. Nagyon hatékonynak tűnik vásárlás generálása szempontjából a print média, hiszen relevancia és figyelemfelkeltés szempontjából is kiemelkedő tulajdonságokkal bír: a print váltott ki a legnagyobb arányban érdeklődést és vásárlást a válaszadók körében a hirdetett termék iránt. A relevancia és figyelemfelkeltés szempontjából egyaránt hatékonynak bizonyult a tévéreklám, a közösségi médiás videó, a display típusú reklám (banner) és a közösségi médiában elhelyezett hirdetés is.
Az Evolution 2018 konferencián ismertették tegnap elsőként a magyar reklámpiac 2017-es teljesítményével kapcsolatos adatokat is. Az internet a magyar reklámtortán belül a legnagyobb szeletet hasította ki magának a maga közel 32 százalékával. A reklámpiacon elköltött forintokból minden negyedik (24,88 százalék) került a televíziós piacra. A harmadik legnagyobb reklámpiaci szeletet a sajtópiac vitte el, közel 16 százalékkal. További adatok a kapcsolódó cikkben.
Kiemelt kép: Thinkstock







