Média

Média 2018: Átalakítást tervez az MTVA vezérigazgatója

Vaszily Miklós, a közmédia első embere ezt a Kreatív médiakonferenciáján mondta, ahol egyébként a 24.hu kérdésére meglepőt válaszolt arra, miért titkolóznak munkatársai a focis sportjogokra kifizetett díjjal kapcsolatban. Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója reményét fejezte ki, hogy a következő kormányzati ciklusban nem készülnek ellenük újabb 50 százalékos reklámadóval, hanem a jelenlegi adót is inkább eltörlik végre. Lukács Csaba a kormányközeli Atmediától megismételte, hogy hamarosan az online médiában is megjelennek, ezzel kapcsolatban most már konkrét bejelentést is tett a Média 2018 című szerdai konferencián.

Időnként a hangos kacaj sem maradt el tegnap Budapesten, a Müpában a Kreatív című szaklap által megrendezett Média 2018 Konferencia című rendezvény legérdekesebb programja során, melynek Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója, Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója, Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonos-vezérigazgatója, Lukács Csaba, a többek között az TV2 és az MTVA reklámidejét értékesítő Atmedia ügyvezetője, valamint Gazsó Gábor, a Matolcsy-családhoz tartozó New Wave Media (a volt Origo Media) által felvásárolt Evomedia reklámértékesítő ház kereskedelmi igazgatója volt a résztvevője.

A beszélgetés elején az érintetteket kérdező Pál Zsombor, a Kreatív főszerkesztője különböző aktualitásosportjogokról kérdezte.

Az Atmedia hétfőtől a digitális médiapiacon

Kiderült, hogy megvalósulnak azok a 24.hu-nak még 2016-ban adott interjúban már elhangzott tervek, hogy a jelenleg 40 televízió, köztük a TV2 és az MTVA reklámperceit is értékesítő, valamint a rádiós piacon is meglehetősen nagy területeket elfoglaló, Tombor András kormányközeli vállalkozó tulajdonában lévő Atmedia reklámértékesítő cég belép az online médiapiacra.

Lukács Csaba ügyvezető elmondta, hogy hétfőn jelentik be hivatalosan, hogy mely partnerekkel állnak össze, de már most előre jelezte, 2018. január elsejétől valóban tényleg ott lesznek a digitális médiapiacon,

méghozzá egy meglehetősen jelentős portfólióval, mely ha nem is piacvezető, és nem is a második, de körülbelül a negyedik-ötödik legnagyobb. Nem mondanék még neveket, hogy mely partnerekkel fogunk dolgozni, a bejelentés hétfőn várható.

Lukács hozzátette, egy olyan portfólióról van szó, mely körülbelül 170 milliós oldalmegtekintést (pageview), illetve 3,7 milliós RU-t (real user) tud felmutatni.

Vaszily: Át kell alakítani a Duna TV-t

Vaszily Miklóstól, a közmédia vezérigazgatójától a moderátor először azt kérdezte, lesz-e újabb állami tévécsatorna, azaz bővül-e tovább az M1, M2, M3, M4, M5, a Duna TV és a Duna World tévécsatornákból és persze az állami rádiókból (Kossuth, Petőfi, Bartók, Dankó) álló médiaportfólió. Vaszily ezek után megerősítette a 24.hu februári cikkében már megjelenteket, hogy egyelőre letettek arról, hogy újabb csatornát indítsanak, holott korábban szó volt egy M6 nevű csatornáról.

A M6 fantázianevű gondolatkört egyelőre eltoltuk a távoli jövőbe.

A halasztás okára Vaszily ugyan nem tért ki, de korábbi cikkeink alapján tudható, hogy korábban az NMHH Médiatanácsa tiltotta meg a közmédiának a további terjeszkedést, mivel 2016 októberében a médiapiaci koncentráció korlátozására vonatkozó szabály által érintett médiaszolgáltatóként azonosította a közmédiát.

Vaszily ugyanakkor bejelentette, hogy átalakítás várható a Duna TV-nél, amit a közmédiában ők nemzeti főadóként emlegetnek. Azt mondta, az elmúlt években főleg az új tematikus csatornáik, például az M4 Sport elindítására és bevezetésére fókuszáltak, de hamarosan szükséges lehet a Duna TV körül változtatásokat végezni.

Extrém sok pénz megy a sportközvetítési jogokra

Vaszily a jövő év további fontos kihívásaként említette, hogy költségvetési szempontból jelentős, extrém magas összegeket emésztenek fel az M4 Sport csatorna számára megszerzett sportközvetítési jogok, igaz, a nagyobb sportesemények közül több komoly nézettséget is hoz az állami tévének. A moderátor azon felvetésére, hogy ha jelen lennének az iparág piaci hátterű sportcsatornái is a beszélgetésben, bizonyára azt mondanák, hogy hiába drágák a sportjogok, ha az állam, az adófizetők szinte végtelen pénze van az MTVA mögött a sportjogok vásárlásokra, Vaszily azt mondta, a sportjogok ára nem az MTVA miatt emelkedik, hanem egy globális trendről van szó.

Persze elég nagy a cég és büdzséje, de a globális trendeket mi nem tudjuk diktálni, tehát nem ezért van emelkedés.

Később az interaktív részben magam szót kértem, arról érdeklődtem Vaszilynál, miért titkolja az MTVA, mennyi pénzért vásárolta meg az Európai Labdarúgó-Szövetségtől (UEFA) a közmédia – az állami intézményt tavaly 87,55 milliárd forinttal támogató adófizetők pénzéből – a Bajnokok Ligája (BL) futball közvetítési jogait a még szeptemberben bejelentett, 2018 és 2021-re vonatkozó megállapodás kapcsán, hiszen az MTVA elutasította a 24.hu ezzel kapcsolatos adatigénylését. Vaszily erre először hümmögött egyet, majd annyit mondott, utánanéz az ügynek, de egyébként emelkedett az ár, majd a közönség hangos nevetése mellett hozzátette: azt ajánlja, mindenki kapcsolja be a televíziót, mert fantasztikus élményben lesz része 2018-ban. Vaszily válasza azért is volt meglepő, mivel két hónappal ezelőtt Péterfalvy Attila hivatalához, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatalánál tettem panaszt az UEFA-pénzek mértékére vonatkozó ki nem adott közadat miatt, amiről bizonyára értesülnie kellett már Vaszilynek, hiszen épp a napokban jár le a panasz kivizsgálásának határideje.

Titkolja a közmédia a focis milliárdokat
Még közérdekű adatigénylésre sem akarják elmondani, mennyibe került az állami intézménynek - és így az adófizetőknek - a Bajnokok Ligája (BL) futball közvetítési jogait megvásárolni.

Készülnek a vébére, még ha a magyar válogatott nem is jutott ki

Vaszily egyébként azt mondta, az M4 Sport már nagyon készül a jövő évi futballvébére, „függetlenül attól, hogy a magyar válogatott nem lesz jelen. Nyilván ha jelen lenne, akkor végképp nagyon készülnénk, de ez így is egy nagyon fontos esemény a számunkra. Nem csak azért, mert ezek mindig nagyon nézett események, hanem azért is, mert ez mindig egy jó alkalom arra, hogy kis technológiai újításokat is megpróbálunk bevezetni a közvetítések során”. Arra, hogy konkrétan mik lehetnek ezek az újdonságok, Vaszily felelte: még túlságosan korán van ennek megválaszolásához. Hogy a tévéképernyőn vagy valamilyen más képernyőn lesz-e ez az újdonság, annyit azért elmondott, hogy nagyon jó a moderátor felvetése, hiszen a második képernyős (úgynevezett second screen) megoldások nagyon fontosak számukra is, és általában ahhoz, hogy egy sportközvetítés minél élvezetesebb legyen, ahhoz az is fontos, hogy minél teljesebb legyen a másodlagos képernyőn, tehát mobilon is olyan információszolgáltatás, ami ezt kiegészíti. „De ez nem is csak rajtunk múlik, hiszen csak a közvetítési jogot vettük meg, és az, hogy milyen lehetőségek vannak, valójában a közvetítést végző partnereken múlik”.

Az RTL nem így tervezte a szombatot

Vidus Gabriellát, az RTL Magyarország vezérigazgatóját a Fal és a Celeb vagyok, ments ki innen körüli „viharok”, illetve a műsorrend hétvégi megváltozása miatt először a moderátor viccesen az éppen várható afrikai időjárásról kérdezte, mire Vidus azt mondta, vannak olyan körülmények, amelyek időnként keresztbe tesznek televíziózással foglalkozó munkatársaik előzetes terveinek. Ők eredetileg nem úgy készültek, hogy szombaton az afrikai időjárás miatt változtatni kell majd. Az időjárás egyébként a napokban rövid adáskimaradást is okozott a dzsungelreality közvetítésekor, említette példaként, hogy nincs egyszerű dolguk, amikor Afrikából sugározzák a műsort. A vezérigazgató azt mondta, reméli, több ilyen helyzet már nem lesz, de ezeket nem mindig tudják előre kiszámítani. Hozzátette, az adatokat elemezve egyetért azzal, hogy a hétvégi időpont-variálások miatt megbüntették a nézők a két legnagyobb kereskedelmi csatornát. „A néző azt szereti, ha akkor megy adásba a műsor, amikorra ígérték előre, hisz erről szól a lineáris televíziózás.”

tévé tv távkapcsoló. fotó: thinkstock
Megbüntették a nézők az RTL-t és a TV2-t a médiaháborúban
A szombati eldurvult médiaháború nézettségi eredményei felemásak: az RTL és a Fal megnyerte ugyan az estét a Korhatáros szerelemmel szemben, de nem lehetnek felhőtlenül boldogok. A TV2-nél pedig pláne nem.

Vidus hozzáfűzte, szerinte nem véletlen, hogy sem a TV2, sem az RTL nem kommunikálta a hétfőn megjelent nézettségi adatokat.

Gazsó Gábor, az Evomedia sales house kereskedelmi igazgatója annak kapcsán, hogy megvásárolja cégüket a New Wave Media, Matolcsy Ádámnak, a volt gazdasági miniszter és jelenlegi jegybankelnök, Matolcsy György fiának vállalkozása, mely korábban Origo Mediaként volt ismer, azt mondta, az Evomedia a felvásárlást követően a legnagyobb elérésű digitális reklámcéggé válik. „Már most együtt készülünk a New Wave-vel a jövő évre, mert a váltást nem lehet egyik napról a másikra lebonyolítani” – tette hozzá.

Matolcsyékhoz kerül az Evomedia is
A Népszava online-tól Bálint Gazda reklámfelületéig szinte mindent a jegybankelnök fiának cége, az Evomediával egyesülő New Wave Media Group (a volt Origo Media) árulhat.

Varga: 2018 a nemzetközi terjeszkedés éve lesz

Varga Zoltán, a Nők Lapját, a Bestet, a Story-t, illetve számos magazint kiadó Central Médiacsoport tulajdonosa és vezérigazgatója viszont azzal számol, hogy 2018. január elsejétől a legnagyobb elérésű portfóliója a Centralnak lesz, hiszen mint bejelentették, a Central által értékesített portfólió a Használtautó.hu-val és a Jófogással bővül. Varga hozzátette, 2018 a nemzetközi terjeszkedés éve lesz a Central Médiacsoport számára. Zajlik Lengyelországban a tervek megvalósítása, „haladunk, bár nem egy olyan gyors folyamat, hogy csak kimondjuk és kész. De a tervek megvannak, hogy mivel megyünk a Nosalty-n keresztül. Nem egy egyszerű feladat, de meglesz”.

Milyen hatása lesz az áprilisi választásoknak a médiapiacra?

A moderátor a beszélgetés egyik részében azt is megkérdezte, a meghívott médiavezetők szerint hoz-e változást a médiapiacra a néhány hónap múlva esedékes országgyűlési választás. Varga Zoltán erre némiképp tréfásan azt mondta, biztos benne, hogy az emberek a választások után is olvasni fogják a centrálos Story és Best magazinokat, majd hozzátette a kampányidőszak kapcsán: valószínűleg lesz egy mozgalmas időszak csatazajjal, de a választások végkimenete miatt ő azért nem aggódik különösebben, mert az általa képviselt Central Médiacsoport sokakkal ellentétben a piacról él, az olvasók és a hirdetők tartják el, nem pedig az állam, mire a teremben ülők hangos kuncogása mellett Lukács Csaba, a TV2 és az MTVA reklámidejét is értékesítő Atmedia vezetője is azt mondta, ők is a piacból élnek.

Varga később még hozzátette, a hirdetők is érzik ugyan a választások előtti csatazajt, de előbb-utóbb visszarendeződnek a dolgok.

A piaci ügyfelek továbbra is szeretnének termékeket eladni, és úgy érzik, a Central termékei ehhez jó eszközt jelentenek.

Vaszily a választásokról annyit mondott, az MTVA természetesen a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően jár majd el a választási kampány idején.

Vidus reméli, a következő ciklusban gyorsan eltörlik a médiaipart sújtó különadót

Vidus Gabriella is elmondta a véleményét. Úgy emlékezett, hogy 2014-ben mindössze néhány héttel a harmadik Fidesz-kormány megalakulása után kapta az RTL az először 40, majd 50 százalék körüli, később nemzetközi fórumukon jogellenesnek minősült reklámadót. Most azt reméli, nem készül hasonlóra a következő ciklusban megalakuló majdani kormány, sőt reményét fejezte ki, hogy a jelenleg 7,5 százalékos, bevétel alapú különadó eltörlése is felmerülhet, hasonló gyorsasággal, mint ahogy annak idején a plusz terhet a mostani kormánypártok bevezették. Vidus megismételte, hogy ez az adó károsan hat az iparágra, és ideje lenne annak eltörlése, de konkrétumot nem tudott, hogy ilyesmi tervek lennének egyébként. „A remény hal meg utoljára” – utalt arra, hogy ez csak egy remény a részéről.

Gazsó Gábor, az Evomediától azt mondta, vannak olyan tényezők, amik jó volnának, ha változnának, ilyen a reklámadó kérdése is. Most egy olyan időszakon vagyunk túl, amikor elég sok minden változott az iparágban, és jó lenne végre egy nyugodtabb időszak, tette hozzá.

Rengeteg startup hívja az RTL-t

Vidus Gabriella RTL-főnököt a nemrégiben bejelentett R-Time Ventures nevű kezdeményezésről is megkérdezték. A vezérigazgató megerősítette, hogy a kezdeményezésük lényege, hogy részesedésért cserébe hirdetési, megjelenési lehetőségeket adnak startupoknak a nagy elérést biztosító médiumaikban, hozzájárulva ehhez a termékértékesítéshez, a sikeres marketinghez.

Vidus Gabriella, RTL Magyarország
Beszáll a startupvilágba az RTL Magyarország
Ezt Vidus Gabriella vezérigazgató jelentette be.

Vidus megemlítette, nem is csupán startupokban gondolkodnak, hanem a már termékkel rendelkező kis és középvállalkozásokban. Akkor tudnak megjelenni egy ilyen vállalkozásban, ha már el kell jutni a fogyasztóhoz. A vezérigazgató hozzátette, ötletük annyiban nem új, hogy ilyen konstrukciók a világ számos pontján már léteznek és sikeresek. Az R-Time Ventures egyébként nem kizárólag digitális vállalkozásokba kíván befektetni és velük partnerségre lépni, de más iparágakra, például klasszikus FMCG cégekre is nyitottak. (Az FMCG a gyorsan fogyó fogyasztási cikkeket jelenti mint amilyen az élelmiszer vagy a kozmetikai szerek kategóriája.) A tévés vezető hozzátette, amióta megjelentek a témával kapcsolatos első cikkek, az előzetes várakozásokat jóval meghaladó számú érdeklődést tapasztalnak, folyamatosak a megkeresések a piacról az RTL-hez az elmúlt két hétben FMCG cégektől, online gaming cégektől stb. Jelenleg ezen megkeresések elemzésén és megválaszolásán dolgoznak. Az RTL stratégiája egyébként az, hogy néhány év után az érintett vállalkozásokból kiszálljon, az exit tehát a cél.

Az online videók kapcsán akár valamiféle összefogás is felmerülhet

A beszélgetés során az online videós stratégiákkal kapcsolatban Varga Zoltán emlékeztetett, hogy e területen már hosszabb ideje aktív a Central Médiacsoport, és ezért is szerzett tavaly ősszel a Central 30 százalékos tulajdonrészt a közösségi médiás sztárokat menedzselő Special Effects Mediában. Szavai alapján a Special Effects Media mostanra nagyon jelentős videóletöltéssel rendelkezik, és a cégnél van a tíz legnagyobb elérésű hazai YouTuber közül hét. A Nosalty megvásárlásakor is a videó volt az egyik fontos motiváló tényező, a gasztróoldal bevételeinek ugyanis meglehetősen jelentős részét adják a videós bevételek. A többi centrálos termék esetében is régebb óta kiemelt fókusz van a videón, így a 24.hu és a Nők Lapja Café, és több más portál esetében is. (A 24.hu kiadója a Central Digitális Média Kft. tulajdonosi átfedésben van a Central Médiacsoporttal.)

Vidus Gabriella a videók kapcsán arról beszélt, hogy az RTL számára mindig is a videó volt a legkiemeltebb tartalom, nem pedig az írott tartalom, ennek is köszönhető, hogy a jelenlegi portfólióban a hazai videóhirdetések nagy többsége az RTL-nél landol, mivel tévétársaságuknál készül a legtöbb professzionális videó napi szinten. A vezérigazgató megemlítette, hogy a holland és a francia példák azt mutatják, hogy érdemes elgondolkodni a tartalomszolgáltatók közötti összefogáson. Látszik, hogy nagyon nehéz a lokális szereplők számára a nagy nemzetközi szereplők tartalmi büdzséjével versenyezni, miközben annak viszont már nagyon is lenne értelme, hogy a magyar tartalom-előállítás versenyezzen a nemzetközi tartalom-előállítással, hiszen erre van igény. „Nagyon jó tartalmak készülnek Magyarországon. Az, hogy ezeket hogy juttatjuk el a nézők felé, egy platform, sok platform vagy ezek összeállnak később, erre nagyon nehéz jelenleg válaszolni”.

Vidus erről még annyit mondott, hogy a magyar nyelv ugyan korlátokat is jelent, de ez segíti is a tartalomgyártást, miközben a piac kis mérete viszont nem. Az is mondta, a hazai online videós piac kapcsán sokan aggódnak amiatt, hogy a legtöbb pénz a YouTube-ra megy, de épp ezért is akarnak erősíteni a saját gyártású, minőségi magyar nyelvű tartalmak terén. A nagy kérdés most az lesz, hogy kinek lesz a legjobb videós rendszere. Vidus ezek után szóba hozta, hogy a jövő januárban bemutatandó, teljesen megújuló RTL Most nevű platform technológiai rendszere is egy nemzetközi összefogás eredménye, hiszen az RTL Group francia leányvállalatának fejlesztéséről van szó, ezt veszik át.

Volt, amikor százezren nézték egyszerre a közmédiás netes fociközvetítést

Vaszily Miklós is arról beszélt, hogy a közmédia számára is nagyon fontosak az online videók. A tavalyi futball Eb-n például a a magyar-belga meccset volt, amikor 100 ezer néző követte is egyidejűleg az online felületen.

Számítunk arra, hogy a jövőben még evidensebb lesz, hogy nem a hagyományos tévén fogják a futball vb-t követni a nézőink. Ezért figyelünk is rá, hogy még véletlenül se legyen technikai akadás, túlterheltség a rendszeren.

Elsőbbség az online-nak

Vaszily megemlítette azt is, hogy a fiataloknak szóló Holnap tali című műsoruk először a webre kerül fel, és ehhez képest csak később kerül adásba az M2/Petőfi TV-n.

Van tehát egy irány, hogy elsőbbséget adjunk az online videónak.

Az MTVA vezére hozzátette: „az ma már egyébként természetes, hogy a sorozatainkat meg lehet nézni, de valamilyen plusz megkülönböztető tartalmat is szeretnénk”.

Ami a Médiaklikk nevű netes szolgáltatásukat illeti, maga az MTVA-főnök sem elégedett maradéktalanul.

Azt kell, hogy mondjam, hogy vannak azért minőségi kifogásaim. Bár nem annyira rossz, de azért még nem egy BBC iPlayer.

Vaszily is egyetértett, hogy lenne értelme az összefogásnak egyes Magyarországon működő médiatulajdonosok között.

Hiszen az RTL Magyarországnak, a TV2-nek és az MTVA-nak is vannak saját gyártású sorozatai, melyek kifejezetten népszerűek a nézők körében. Ha ennek lehetne egy egységes platformot adni, az egy érdekes kísérlet lehetne

– mondta.

A hirdetői oldalról is nagy az igény a videóra

A kerekasztal-beszélgetésben résztevő kereskedelmi oldal képviselői arról beszéltek, hirdetői oldalon is látják a növekvő igényt az online videóhirdetésekben való megjelenésre. A tapasztalat az, hogy egy videó megtekintéshez a felhasználó egy, vagy akár két videó megtekintését is elfogadja a videós tartalom előtt – mondta Gazsó Gábor. Lukács Csaba hozzátette, az Atmediánál is nagyon hisznek a videós formátumban, és egyetértett abban, hogy összefogás lehet szükséges a médiacégek között, hiszen most olyan nagy nemzetközi szereplőkkel kell versenyezni mint amilyen a YouTube/Google. A videós nézettségmérést illetően Lukács kiváró állásponton van, mivel nem szabad beleesni abba a hibába, hogy azonos értékűnek tekintenek egy tévés és egy online-os videómegtekintést.

Kiemelt kép: az MTVA épülete. Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik