Média

Titkolja a közmédia a focis milliárdokat

Megkérdeztük a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól (MTVA), mennyi pénzébe került az állami intézménynek – ezen keresztül pedig az állami intézményt tavaly 87,55 milliárd forinttal támogató adófizetőknek – a Bajnokok Ligája (BL) futball közvetítési jogait megvásárolni az Európai Labdarúgó-Szövetségtől (UEFA) a még szeptemberben bejelentett, 2018 és 2021-re vonatkozó megállapodás kapcsán. Először az intézmény sajtóosztályához fordultunk, de ahogy az mostanában lenni szokott, ők még csak vissza sem jeleztek az újságírói kérdés kapcsán. A hallgatást érzékelve ezért szeptember 19-én közérdekű adatigényléssel próbálkoztunk. Mivel az MTVA mostanában az állami intézmény működésével kapcsolatos adatok igénylésekor arra szokott hivatkozni, hogy azok kiadása aránytalan munkával járna a számukra, és ezért meglehetősen riasztó, kifejezetten túlárazottnak tűnő költségtérítést szoktak megállapítani, magát a szerződést nem is igényeltük. Mindössze azt kértük: válaszolják meg, hogy az MTVA mekkora összeg megfizetését vállalta az UEFA-nak a 2018-as időszaktól kedve az említett foci közvetítési jogok kapcsán, illetve milyen jogokra vonatkozik a megállapodás. Az információszabadságról szóló (2011. évi CXII.) törvény alapján a közérdekű adatigényléseknek a lehető legrövidebb idő alatt, de legfeljebb 15 napon belül eleget kell tenni.

MTVA: aránytalan sérelmet okozna

Mindezek után tegnap,, több mint két héttel az adatigénylést követően – levelet küldött az MTVA az adatigényléseket segítő kimittud portálon keresztül. Az MTVA ebben teljes mértékben elutasítja az információk megküldését. Válaszukban arra hivatkoznak, hogy a kért adatok üzleti titkot képeznek, és hogyha a kért adatokat a médiapiac szereplői megismernék, akkor az az MTVA-nak aránytalan sérelmet okozna.

Tekintettel arra, hogy az MTVA érvelése nem elfogadható, mivel a közpénzek felhasználása esetén nem hivatkozhatna az intézmény „üzleti titokra”, az adatvédelmi hatósághoz fordulunk. Egy állami intézmény gazdálkodása ugyanis addig biztosan nem tekinthető átláthatónak, amíg egy több milliárd forintos összeg elköltésére vonatkozó szerződésről az állami intézményt finanszírozó állampolgárok nem szerezhetnek tudomást.

Az állam kiszorítja a piaci szereplőket

Az állami pénzköltés mértéke azért is izgalmas, mivel a piaci alapon működő gazdasági szereplőknél, vagyis más, nem állami hátterű tévétársaságoknál azt beszélik: azért nem tudták megvásárolni az UEFA-tól a miniszterelnök kedvenc sportjának közvetítési jogait, mert az állam hajlandó volt a reklámokból és terjesztési díjakból kigazdálkodható normál piaci árnál jóval magasabb összeget is felajánlani a sportszövetségnek. Az állami intézmény sportcsatornája, az M4 Sport és a többi sportcsatorna, illetve más tévétársaságok közel sem azonos feltételekkel mozognak a nézők figyelméért folytatott harcban, az MTVA – és rajta keresztül a Magyar Állam – gyakorlatilag erőből nyomja le a piaci szereplőket. Hasonló megállapításokat tett a Mérték Médiaelemző Műhelynek a sportjogokkal kapcsolatos, nemrégiben megjelent tanulmánya is, ami alapján általános jelenség az állami sportcsatornánál a titkolózás. Azokban az esetben pedig, amikor mégis kiderült, mennyit fizetett az MTVA az adott sportjogokért, ott meglehetősen mélyen a zsebébe nyúlt az intézmény.

Az állami fenntartású M4 Sporton kívül egyébként az Andy Vajna filmügyi kormánybiztos tulajdonában lévő, állami hitelek segítségével megvásárolt, a pénzügyi beszámolója szerint 7,5 milliárd forint veszteséggel működő TV2 Csoport is szerződést kötött az UEFA-val a BL közvetítési jogainak megvásárlására a 2018 és 2021 között időszakra. Míg az MTVA úgynevezett „A” típusú jogokhoz jutott, a Vajna-féle TV2 „B” típusú szerződést kötött az Európai Labdarúgó-Szövetséggel.

németh balázs (Array)
Sokkal több pénzből működött a közmédia a tervezettnél
Összesen 87,55 milliárd forintból működött tavaly az MTVA. Ez az eredetileg tervezettnél 10 milliárd forinttal több.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik