Média

Ez zajlik most a magyar magazinpiacon

magazinok
magazinok
Néhány beszédes ábra segítségével is megmutatjuk, mi a trend manapság a magazinpiacon.

A napilap sajtópiac hanyatlásáról és a közéleti, gazdasági lapok alakulásáról nemrégiben már beszámoltunk részletesen is. Ezúttal viszont főleg a hazai magazinpiacon lévő trendeket mutatjuk meg a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) adatai alapján, annál is inkább, mert ahogyan Mr. Magazine nemrégiben Budapesten tartott előadásában elhangzott, ezeket a kategóriákat érdemes külön is vizsgálni.

A lakberendezési lapok piacán alapvetően évek óta tartó lefelé csordogálás látszik a példányszámok alakulását nézve, a Lakáskultúra 2013. első negyedéves közel 23 ezres példányszáma 2016 első negyedévére 15 ezerre esett, amelyet mindössze pár száz példánnyal előz meg a Blikk Nők Otthon&Kert, amely 2013-ban még 20 példányban jelent meg. A piac harmadik nagy szereplője az Otthon magazin, amelynek példányszáma 2016 első negyedévében nem sokkal 12 ezer fölött alakult, ami a 2013 első negyedéves 13,5 ezerről csökkent le. Az Ötletmozaik legutóbb 9 ezer példányban fogyott el szemben a 2013 első negyedévében mért 12,4 ezerrel.

A lakberendezési lapok alakulása
A lakberendezési lapok alakulása

A női glossy és félglossy lapok között az látszik, hogy a legutóbbi negyedévben a Cosmopolitanból tudták értékesíteni a legtöbbet: több mint 33 ezer példány fogy a magazinból. A Joy példányszáma ettől kissé elmaradva 31 ezer volt a legutóbbi negyedévben, míg a Glamouré 26 ezer példány körül volt. Az ábrán az is megfigyelhető, hogy a Glamour és a Joy példányszáma rendkívül hektikusan változik: a kilengéseket tudomásunk szerint főleg az okozza, hogy ezen magazinok értékesítése nagyban függ a lapokban elhelyezett kedvezménykuponok meglététől, a kuponidőszak végével azonban a lap példányszáma visszatér a normál szintre.

 A női glossy és félglossy piac
A női glossy és félglossy piac

A női prémium glossy magazinok között az idei év első negyedévében a Marie Claire vitte el a pálmát, amely egyedüliként a mezőnyből nagyon kis mértékben még növekedett is az előző negyedévhez képest: 2016 első negyedévében 19082 példány fogyott belőle, szemben a korábbi negyedév 19062 példányával, de akkor is növekedés tűnik ki az ábrákból, ha 2013 első negyedévéig tekintünk vissza: a lapból akkor 18143 darab fogyott. Az Elle legutóbbi példányszáma 17,9 ezer volt, míg az Éva magazinból 17,7 ezer kelt el. Ezen szereplőkhöz képest jóval kisebb példányszámban fogyott az Instyle magazinból: 12,4 ezer kelt el belőle.

A női prémium szegmens alakulása
A női prémium szegmens alakulása

A magyar hetilapos magazinpiac zászlóshajója a Nők Lapja, amely stabilan és toronymagasan diktálja az iramot, mi több a márkához kapcsolódó kiterjesztések, így a mért egészségmagazinok között a Nők Lapja Egészség, míg a lélek tematikájú lapok között a Nők Lapja Psziché is az első, továbbá a Nők Lapja Konyha szinte behozhatatlan előnnyel piacvezető.
A Nők Lapja példányszáma 2013 és 2015 első negyedévéhez képest is nőtt, legutóbb 218 ezer fogyott belőle, míg 2013 első negyedévében 208, a tavalyi év első negyedévében pedig 217 ezer kelt el a főlapból. Ezzel szemben piactársa, a Kiskegyed csökkenő példányszámokat tud felmutatni, a 2013-as 197 ezer és a 2015. első negyedévi 217 ezer helyett idén 189 ezerre esett a kereslete.

A gasztro lapok iránti kereslet alakulása
A gasztro lapok iránti kereslet alakulása

A Nők Lapja Psziché legutóbbi példányszáma 22 ezer volt, amivel a hasonló profilú Évára körülbelül 4 ezer darabbal vert rá. A Nők Lapja Konyha is növekedni tudott 2013-hoz képest, amikor 48 ezer fogyott belőle. Idén az első negyedben 52 ezer fogyott el a gasztro lapból, miközben a Kiskegyed Konyhája legutóbbi ismert példányszáma nem érte el a 30 ezret, de például a Vidék Íze is 18 ezer körül fogyott, a Blikk Nők Konyha legutóbbi ismert példányszáma pedig 16 ezer volt. Az egészségmagazinok között a Nők Lapja Egészség példányszáma 15 ezer volt idén, míg a Családi Lapból 9 ezret vásároltak meg.

A lélek témájú lapok példányszáma
A lélek témájú lapok példányszáma

A sztárlapok között még mindig a Story a piacelső, sőt a Best magazin is veri a hot! magazint. A Story-ból legutóbb 163, a Bestből 76, míg a hot! magazinból 56 ezer fogyott el.

Sztár magazinok
Sztár magazinok

A heti női magazinok között egyébként a Meglepetés továbbra is vezet a Fanny és a Blikk Nők előtt. A Meglepetés példányszáma idén januárban 93 ezer volt, ami növekedést jelent a 2013 eleji 90 ezerhez és a 2015 eleji 92 ezerhez képest is. A Fanny példányszáma ugyan jelentősen megugrott 2014 végén, de jelenleg 76 ezer példányban fogy. A Blikk Nők, amely 2013 elején még piacvezetőnek számított 99 ezres példányszámával, mára 58 ezerre zuhant be, és már csak a dobogó harmadik helye jutott neki az idei év első negyedévében.

A női hetilapok alakulása
A női hetilapok alakulása

A wellness témájú lapok között ádáz harc folyik, hol a Wellness Magazin, hol pedig a Diéta&Fitnesz vezeti az eladásokat. Az ábra igencsak beszédes.

 A wellness tematikájú magazinok iránti kereslet alakulása
A wellness tematikájú magazinok iránti kereslet alakulása

Továbbra is kelendőnek bizonyulnak a tévéújságok, még ha nem is olyan mértékben, mint az internet elterjedése előtt. A hazai piacon egyedülálló módon sikeres a SzínesRTV, amely a műsormagazin-piac szereplőitől jelentősen elhúzott, példányszáma 154 ezer felett jár.

Még mindig nagy igény van műsorújságokra
Még mindig nagy igény van műsorújságokra

Érdekesen alakult az ismeretterjesztő lapok piaca is, ahol a National Geographic a piacvezető, ráadásul 34 ezer eladott példányából 27 ezer előfizető. Az NG mögött jócskán lemaradva találjuk meg a többi szereplőt, a 3. évezred magazint, a Geo magazint, az IPM-et és a BBC History-t.

Ekkora az igény az ismeretterjesztésre
Ekkora az igény az ismeretterjesztésre

Említést érdemel még a rejtvénylapok piaca, ahol bár a Füles példányszáma az elmúlt három évben 47-ről 38 ezerre csökkent le, az újság töretlenül a piac vezetője. (A piac többi szereplője nem is méreti magát a MATESZ-nél.)

A rejtvénypiacon csak a Füles méreti magát
A rejtvénypiacon csak a Füles méreti magát

Az autós lapok piacán az Auto Build vezet, 22 ezer példány fogyott belőle, míg az AutóMotorból kevesebb mint 20 ezer kelt el. A harmadik helyezett, Az Autó példányszáma a 11 ezret alulról súrolja, míg az Autó Magazinból közel 8 ezer került az olvasókhoz. Úgy tűnik, 2013 első negyedévéhez képest e termékkategóriában alapvetően a csökkenés a meghatározó.

Az autós lapok alakulása
Az autós lapok alakulása

Az informatikai magazinok piaca nem túlságosan száguld, olyannyira, hogy alig van, aki megméreti magát. Aki mégis tag maradt a MATESZ-nél, az a PC World, amelyből kicsivel több mint 4 ezer fogyott az idei évben, és ugyanennyi ment el a GameStar című számítógépes játéklapból is. A Computerworld és az IT Business példányszámáról azonban semmit sem tudni, ugyanis ezeket a lapokat nem mérik a MATESZ-nél.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik