Ha Christopher Nolan filmet rendez, az mindig garantáltan beírja magát az év mozis szenzációi közé. Az olyan filmek, mint az Interstellar, az Eredet vagy a Tenet saját kútfőből sarjadó nagyívű történetek, de a Dunkirkkel és a legutóbbi rendezésével, az Oppenheimerrel azt is bebizonyította, hogy a történelemben is megleli azokat a drámai eseményeket, amik grandiózus filmeposzért kiáltanak. Most megtalálta a legnagyobb falatot: Homéroszt és az Odüsszeiát.
Ennél nagyobb vállalást valószínűleg még nem vett magára, zúdult is rá elég kritika emiatt, ám abban talán konszenzus van, hogy maximalizmusa és a monumentalitás iránti fogékonysága alkalmassá teheti Nolant a feladatra.
Dr. Karsai György klasszika-filológust kérdeztük, mit vár a Nolan-filmtől:
Ami nincs benne, az nem létezik
Az Odüsszeia az Iliász mellett az európai kultúra első írott emléke, az európai kultúra gyökere. Ez a két eposz az európai, és ezen keresztül a nyugati kultúrát és annak minden műfaját meghatározta, meghatározza mind a mai napig, ez a mi örökségünk. Ennek oka az, hogy minden benne van. Ma nem tudunk olyan irodalmi műfajt mondani, aminek a gyökere ne ezekben az eposzokban lenne
– magyarázza Karsai.
Ezért sem véletlen, hogy az irodalom évszázadok óta nyúl vissza ehhez az alapanyaghoz; megemlíti James Joyce Ulyssesét, Francois Fénelon Télemakhosz kalandjait vagy épp Márai Sándor Béke Ithakában című művét.
Állítólag Goethe mondta annak idején: az, ami a homéroszi eposzokban nincs benne, az nincs. Ez tényleg igaz
– idézi a német költőt annak kapcsán, miért kiapadhatatlan forrás Homérosz klasszikusa a mai napig. Emellett úgy véli, hogy a film médiuma több mint alkalmas ezen történetek elmesélésére: „Homérosz mintha csak filmben gondolkodott volna. Olyan leírásai és olyan jelenetei vannak, amelyek egyszerűen kiáltanak a film után.”
