Kultúra

Száztíz éve még krokodil rejtőzött a Dunában?

Edwin Remsberg / The Image Bank / Getty Images
Edwin Remsberg / The Image Bank / Getty Images
Szinte nulla rá az esély, de ha igaz, akkor a hüllő egy vándorló társulattól szökhetett meg.

Szuper sajtótörténeti pillanatot tett közzé saját oldalán a Dunai szigetek blog, ami a dunaföldvári Felső-Öreghegy tövében lévő egykor különálló földdarab, a korábbi Krokodil-sziget történetét foglalta össze.

Az elsőként egy 1889-es újsághírben feltűnt megnevezés voltaképp egy zátonyt takart, amit a századfordulón egy keresztgáttal a jobb parthoz kapcsoltak. 1911 után a lapok teljesen megfeledkeztek a létezéséről, hiszen a Krokodil-sziget elnevezés többé egyetlen alkalommal sem került elő a médiában.

Az írás az utolsó említést (Pesti Napló, 1911. máj. 25.) külön is kiemeli, hiszen az a következőképp hangzik:

Krokodil a Dunában. Dunaföldvárról jelentik nekünk ezt a kissé hihetetlenül hangzó hírt: Schvarcz Sándor fakereskedő alkalmazottjai éppen a Dunában lévő talpfák kiszedésével foglalkoztak, amikor a deszkaszálak közül egy hatalmas krokodilus bújt elő. A munkások először megrémültek a fogait csattogtató hüllőtől, de aztán amikor a nyugalmában megbolygatott krokodilus rájuk vetette magát, fejszéikkel agyonverték. Érdekes, hogy a Dunának éppen ezen a részén — ahol a krokodilkaland történt — van egy sziget, amelyet már évek óta „krokodil-szigetnek“ neveznek. Valószínűnek tartják, hogy a veszedelmes hüllő egy — a nemrégiben itt járt — állatseregletből szökött meg.

Pesti Napló, 1911 / Arcanum Újságok

A sztori szinte hihetetlen, de ha mégis igaz, akkor az utolsó mondat valóban magyarázhatja a szokatlan felbukkanást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik